1. T-Com Városvédő Futás - Székesfehérvár

KÖZEL KILENCSZÁZAN VÉDTÉK A KIRÁLYOK VÁROSÁT

A futó-városvédő mozgalom magyarországi két évtizedes történetében első alkalommal volt házigazdája T-Com Vivicittá Városvédő Futásnak Székesfehérvár szombaton délután. A megyeszékhely ékszerdobozának számító Városház téren gyülekezett a közel kilencszáz fős mezőny, köztük több sportág válogatott sportolói. A kánikulai meleg (32 C) sem jelentett akadályt, mert harminc perc alatt minden induló teljesítette a 2,7 kilométeres távot. A leggyorsabb férfi a hazaiak hosszútávfutója Horváth Béla 7:34 perc alatt száguldott át a város legszebb pontjain. A hölgyeknél ez a bravúr az oroszlányi Kostyál Ágnes (8:43) nevéhez fűződött a T-Com Vivicittá hat vidéki nagyvárosban zajló versenysorozatának negyedik állomásán. Így Kaposvár, Kecskemét és Debrecen után a Királyok Városában is sikerrel zárult a városvédés.

Nyári kánikula, a téren nézelődő turisták és a teraszokon fagylalttal hűsülő városlakók ebéd utáni pihenését a futók rajt előtti készülődése és a téren felállított játékok felől érkező gyerekzsivaj rázta fel. Kora délutánra már teljesen benépesült és magenta színben pompázott az Országalmának és megannyi történelmi, turisztikai látványosságnak otthont adó tér.

A közös bemelegítést követően sorakozott fel a mezőny a rajtvonal előtt. Az öt órakor eldördülő rajtpisztoly felszabadította az addig kordában tartott energiákat és megfeszültek az izmok. Az élen elindult az ádáz küzdelem az érmekért, értékes ajándékokért, pénzdíjért, miközben a mezőny apraja-nagyja egy kellemes nyári, sportos délután jegyében lépdelt gyorsabban vagy lassabban, de biztosan a kijelölt cél felé

A célegyenesbe a hazaiak futója Horváth Béla és a pécsi Kőműves Norbert érkezett. Horváth egyértelműen győzni akart a fehérvári közönség előtt, míg Kőműves a kaposvári arany mellé egy újabbat szeretett volna. A fej-fej melletti küzdelemből, ha csak centikkel is, de a Hunyadi DSE futója került ki győztesen. A dobogó harmadik fokára az ARAK Egyesült Államokban tanuló korosztályos válogatottja Végh Tibor állhatott fel. "Nagyon kemény küzdelem volt, nem számítottam arra, hogy Pécsről és ráadásul Kőműves Norbert személyében kapok ellenfelet. A kötelező hazai győzelemért ma nagyon kellett futni a rekkenő hőségben. Egy hete még maratont nyertem Siófokon és jövő héten ismét egy 42 kilométeres táv következik a plitvicei tavaknál. A kettő között, ha csak a táv hosszát nézem, akkor felüdülés is lehetett volna" - hangzottak az aranyos szavak.

A nők versenyében az oroszlányi lányok taroltak. Az első hat helyezésen csak két "idegennel" osztoztak. A célszalagot az atlétika, triatlon és duatlon sportágak ifjúsági válogatottja Kostyál Ágnes szakította át, a veszprémi Halász Tímea és klubtársa Balogh Barbara előtt. "Kicsit hosszabbnak gondoltam a távot, olyan rövidnek tűnt Tizenhárman jöttünk az egyesületből, ma én voltam a legjobb. Élveztem a versenyt és a játékok kipróbálására is maradt időm." - értékelt Licskó Csaba fiatal tanítványa, aki két hete duatlon Eb-aranyat szerzett a junior női csapattal Debrecenben.

Az iskolák között kiírt mozgósítási versenyt a helyi iskolák között a Tóparti Gimnázium (164 fő), míg a vidékiek közül a jenői Általános Iskola (51 fő) vihette haza a sportszervásárlási utalványokat.

Szombaton (június 4.) Szegeden zárul az idei T-Com Vivicittá Városvédő Futás hat helyszínből álló vidéki versenysorozata.

1. T-Com Vivicittá Városvédő Futás, Székesfehérvár
2,7 km
Eredmények
Férfiak

1. Horváth Béla (Hunyadi DSE) 7:34
2. Kőműves Norbert (PVSK) 7:35
3. Végh Tibor (ARAK) 7:47
4. Tímár Levente (ARAK) 7:59
5. Őri István (Hunyadi DSE) 8:09
Nők
1. Kostyál Ágnes (ORTRI, Oroszlány) 8:43
2. Halász Tímea (VEDAC) 8:46
3. Balogh Barbara (ORTRI) 9:10
4. Tóth Zsófia (ORTRI) 9:27
5. Varró Katalin (Székesfehérvár) 9:41
6. Mihalek Zsófia (ORTR) 9:49

fb share