Hidegben is Kálovics a leggyorsabb

A szinte télies időjárás ellenére, a mindössze 2 fokos vasárnapon, október 18-án 3800 hölgy döntött úgy, hogy futócipőt húz, és részt vesz a nők futóünnepén, a 14. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán. A budapesti Városligetben megrendezett sporteseményen 3,1 kilométeres és 10 kilométeres futáson indulhattak a résztvevők - ez utóbbit párosban is lehetett teljesíteni, illetve 3,1 kilométeres gyaloglás is várta a hölgyeket.

A résztvevők bemelegítéséről a Coca-Cola Testébresztő Nagykövetei, Katus Attila és Varró Gyula gondoskodott. A rövidebb futótávon, és a gyalogláson indulókat Attila melegítette be, míg a tízeseket Gyula mozgatta át.

Először a 3,1 kilométeres táv rajtjára került sor 10 óra 45-kor, Simóka Beáta sportért felelős államtitkár asszony - aki később maga is elindult a 10 kilométeres távon - indította útjára a mezőnyt, majd őket követve a gyaloglók is nekivágtak távjuknak.

A 10 kilométer rajtjára pontban délben került sor, Monspart Sarolta rajtjelére. A mezőnyben ott volt az a Kálovics Anikó, aki sorozatban nyolcadik győzelmére készült a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán. Anikó minden évben az őszi maratonjára való felkészülés fontos állomásának tartja ezt a versenyt, épp ezért nem is hagyta ki idén sem. A leggyorsabb magyar futónő már az első métereken az élre állt, és végig vezetve, magabiztos versenyzéssel, nagy fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt. Anikó 35 percen belüli idővel zsinórban nyolcadik győzelmét zsebelte be, az eredményhirdetés után így nyilatkozott: "Nagyon szeretem ezt a versenyt, ezért is jöttem el ismét. Az új útvonal gyors, tempós pálya, ahol lehetőség van jó időt futni - most a korábbi évek időeredményéhez képest a hideg miatt kicsit lassabb voltam, de örülök, hogy győzni tudtam."

Kálovics után a triatlonista Vanek Margit ért be a célba, míg a harmadik helyet Julia Leventon szerezte meg. A váltóknál Vanek Margit és Fuchs Dóra párosa volt a leggyorsabb.

A 10 kilométert teljesítő hölgyek a legjobbak után még mintegy háromnegyed órán keresztül özönlöttek be a célba, fiatalok, idősebbek, barátnők, családtagok egyaránt boldogan futottak keresztül a célkapun – sokan életük első 10 kilométeres versenyét teljesítették. Minden célba érkező hölgy teljesítményét egyedi emblémázott emlékéremmel jutalmazták, az eredményhirdetésen pedig nem csak a győztesek elismeréseként, de minden futónőnek zúgott a vastaps.

Eredmények
10 km, egyéni

1. Kálovics Anikó (Cover-Mapei) 34:54
2. Vanek Margit (Budaörs) 37:58
3. Julia Leventon (Budapest, brit) 38:15

10 km váltó (6,6 + 3,4 km)
1. Margit és Dodó (Vanek Margit, Fuchs Dóra) 37:55
2. A puli nem kiscica (Tóth Lili, Tóth Virág) 40:55
3. Futonok (Kovács Melinda, Fehértóiné Káposznyák Valéria) 40:56

Névadó főszponzor cocacola_nagy coca cola testebreszto Társszponzor powerade London Stúdió Frutiveb Horalky_logo Verbena_logo Kiemelt médiatámogató Juventus port.hu Médiatámogató wellnes Professzional_logo Govsys_logo Funzine harmonet csaladi_lap Ideál magazin maxima sportkapu pesti_musor high_five TÁMOGATÓ budapest_logo

fb share