15 FŐS CSAPAT MEHET AZ ATLÉTIKAI VB-RE

A Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója novemberben 20-22 fős válogatottat jósolt, a mostani állás szerint nagyjából 15 versenyző utazása várható.

"Születtek jó eredmények a közelmúltban, de jórészt olyan atléták érték el, akiktől elvárás a vb-részvétel. Kivétel talán csak a 800-as Kazi Tamás, aki csaknem országos csúcsot futott Ostravában" - mondta Dornbach.

Az igazgató szerint már vb-indulónak tekinthető, a nyolc versenyen győztes kalapácsvető Pars Krisztián. Ugyanígy Orbán Éva, a diszkoszvető Kővágó Zoltán, a súlylökő Kürthy Lajos, a gátas Kiss Dániel, a gyalogló Czukor Zoltán. Mellettük Szabó Nikolettől, a diszkoszvető Fazekas Róberttől várható a szint teljesítése. Utóbbi júliusban kezdi az idényt.

"Biztos vagyok benne, hogy Krisztián szériája kitart Berlinig, s a vb-n ennél jobban fog dobni - nyilatkozott Dornbach Ildikó. - Amit most produkál, azt álmából felkeltve is tudja. Ha végre kilábal hasfalsérüléséből, véget ér ez a versenysorozat, néhány hét kemény felkészüléssel a mostaninál is jobb lehet. A sérülés jótékony hatása, hogy a technikájára helyezte a hangsúlyt edzéseknél, s ezzel megoldott néhány korábbi problémát."

A vb-re augusztus 15-23-án kerül sor Berlinben, csapathirdetés az augusztus 1-2-i országos bajnokság után lesz.

Forrás: Sportgéza



fb share