Közel háromezer Mikulás lepte el a fővárost [videóval]

Remek hangulatban, a tavalyinál is több nevezővel zajlott a 2. Rossmann Mikulásfutás, amelyen Csemer Boggie, Béres Alexandra és Rippel Feri is rajthoz állt. Bár az idő nem a legszebb arcát mutatta, hóesésből nem volt hiány, s állatsimogatóról, koncertről is gondoskodtunk!


Másodszorra rendezte meg a BSI a funrun, azaz örömfutás kategóriába illő Rossmann Mikulásfutást. Ugyan borongós idő és némi eső jellemezte idén Szent Miklós napját, 2730 nevezőt számláltunk. Idén két futamra is lehetett regisztrálni, előbbi 13, utóbbi 15 órakor rajtolt a Corvinus Egyetem mellől.

Számos híresség is Mikulásnak állt: a bemelegítéseket mindkétszer Béres Alexandra irányította, aki családtagjaival a második futamban el is indult. 15 órakor pedig az első sorból rajtolt gyermekével a nyakában Rippel Ferenc és Csemer Boglárka. (Boggie-val külön interjút is készítettünk.)

A nevezési díjért cserébe kapott Mikulásruhákban induló futóknak mindössze 2,3 három kilométert kellett megtenniük. Ennek megfelelően a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki megtalálható volt azok között, akik ellepték az ünnepi díszbe öltözött Váci utcát és a Pesti alsó rakpartot. Ez nemcsak a résztvevőknek, hanem a éppen arra járóknak is váratlan örömöt okozott. A derültséget pedig tovább növelte, hogy a rajtnál és a célnál műhóval próbálták emelni a hangulatot a rendezők.


A 2. Rossmann Mikulásfutáson a jótékonyság is megjelent: az egyetem épületében elhelyezett óriási puttony csordultig telt játékokkal, írószerekkel és iskolaszerekkel, amelyeket az ÁGOTA® Alapítvány juttat el állami gondozott gyermekeknek. Az eseményt további kísérőprogramok is színesítették: a Kolompos együttes két koncertet is adott a Rossmann színpadánál, míg a legkisebbeket pónisimogató várta.

Így aztán a hangulat nem csak a futások során volt remek, a több ezer Mikulás mosolyogva távozott a Fővám térről. Annak sajnos már nem voltunk szemtanúi, hogy a metróból leszálló vagy a Bubin elbicikliző piros Mikulások mekkora meglepetést okoztak a város távolabbi pontjain...



Az esemény facebook oldalán számos további érdekességet, képet, videót posztoltunk a nap folyamán. Képválogatásunkat estétől ezen a linken érheted el.


Fotó: Zákány Gergely/BSI

NÉVADÓ FŐSZPONZOR
Rossmann logó kentaurral TÁMOGATÓ
EMMI logó TÁRSSZPONZOR
Bleib_Gesund WellMix_C alouette volvo2015 MÉDIATÁMOGATÓ
Diéta és Fitnesz bien.hu men

fb share