Olimpiai Futónapok, Dunaújváros - Versenytörténet

1. K&H olimpiai futónapok - Dunaújváros, 2008. április 19.

A szeles és hűvös idő ellenére 2300-an gondolták úgy, hogy részt vesznek április 19-én, szombaton Dunaújvárosban a K&H olimpiai futónapon. A sorozat harmadik versenye volt ez szombaton, korábban Szegeden és Kaposvárott vágtak neki a valamivel több, mint 3 kilométernek.

Az eső ellenére nem tört meg a hagyomány, az iskolások hősiesen dacolva a zord körülményekkel, különböző színű pólóikat viselve ezúttal is megformálták az olimpiai öt karikát a start előtt a Városháza téren.

A résztvevők számára a táv 3,1 km volt, melyet futva és gyalogolva is meg lehetett tenni. Az erősebbik nem küzdelmeiben abszolút esélyesként állt a rajtvonalhoz a hazánkban élő etióp Mossissa Feyisa, aki a K&H olimpiai futónapok sorozatának első két állomásán is győzni tudott. A fiatal futó hozta a papírformát, és meggyőző fölénnyel, 9:01-es idővel nyerte meg a verseny. "A verseny remekül sikerült, és különösen örülök annak, hogy nem szakadt meg a sorozatom, Szeged és Kaposvár után ismét nyertem. Nem készültem túl jó előjelekkel, mert a múlt szombati Vivicittán nem voltam jó formában, csak a hetedik helyen végeztem. Remélem, hogy az utolsó két K&H olimpiai futónapon, Kecskeméten és Veszprémben sem találok legyőzőre." - értékelt Feyisa.

A hölgyeknél családi siker született, Kácser Krisztina vihette haza az eső helyezettnek járó trófeát testvére, míg testvére, Zita lett a második helyezett.

"Nagyon jó volt a verseny, a bemelegítéssel sem volt gond. A győzelemnek természetesen nagyon örülök, és az időmmel sem lehetek elégedetlen, mivel még csak a felkészülési időszak közepén vagyunk. Őszintén szólva, csak reménykedtem az első helyben, így különösen boldog lehetek." - nyilatkozta a Kácser Krisztina.

A korábbi állomásokhoz hasonlóan, a dunaújvárosiak körében is nagy sikert aratott Nagy "Gizmó" Attila és csapata, a kerékpár-show mindenki tetszését elnyerte, ezt jól jelzi, hogy a főszereplők a műsor után nem győzték osztogatni az autogrammokat. Szintén remek hangulatban zajlott a BringaSuli RoadShow is, amelyen 3 és 14 év közötti gyereknek egy közlekedésbiztonsági teszt kitöltése után, ügyességi pályán kellett áthaladniuk - három szerencsés gyerek pedig kerékpárral távozhatott a helyszínről, a résztvevők között ugyanis bringákat és fejvédőket sorsoltak ki.

2. K&H olimpiai futónapok - Dunaújváros, 2009. április 25.

2150 dunaújvárosi döntött úgy, hogy április 25-ei szombat délelőtti programként részt vesz a 2. K&H olimpiai futónapon. A fejér megyei városban 2008 után idén második alkalommal rendezték meg az ötkarikás játékok jegyében a futóeseményt - idén pedig ez a város volt a K&H olimpiai futónapok sorozatának első állomása.

A résztvevőket 25 fokos, remek időjárás várta a Városháza téren - ott volt ugyanis a rendezvény központja. A dunaújvárosiak már 9 órakor gyülekezni kezdtek, hogy a 10 órás rajt előtt Szentgyörgyi Rómeóval, a McDonald's edzőjével melegíthessenek be. A közös torna után a több mint kétezer, a versenysorozat hivatalos kék pólójába öltözött induló felsorakozott a rajtegyenesben.

Pontban 10 órakor Pintér Attila, Dunaújváros alpolgármestere, valamint Kocsis Erzsébet világbajnoki ezüst-, és olimpiai bronzérmes kézilabdázó közös pisztolylövéssel engedték útjára a mezőnyt. A 3,1 kilométeres távot Dunaújváros utcáin tették meg a futók. Az első célba érkezőre nem kellett sokat várni: az UTE színeiben versenyző Honti Attila 9 percen belüli idővel szakította át a célszalagot a szekszárdi Zsigmond Elődöt és a dunaújvárosi Ilisz Pált megelőzve. A női mezőny legjobbja, a dunaújvárosi Rehány Orsolya lett Szabó Zita és Hajdúné Polyák Piroska előtt. A győztesek után folyamatosan érkeztek célba a versenyzők: gyermekek és felnőttek egyaránt jól érezték magukat a rendezvényen. A versenynek handbike-os indulója is volt a sportlövő Lelkes Krisztián személyében, aki ezzel a parasportolókat képviselte a versenyen.

A célba érkezés után Szentgyörgyi Rómeó levezetésképpen még egy aerobikkal mozgatta meg az összegyűlteket, majd az ünnepélyes eredményhirdetés, és a támogatók ajándékainak kisorsolása következett. Ezzel befejeződött a 2. K&H olimpiai futónap Dunaújvárosban. A sorozat holnap, április 26-én folytatódik a sorozat a 4. K&H olimpiai futónappal Veszprémben.

Eredmények 3,1 km Férfiak

1. Honti Attila (UTE) 8:50 2. Zsigmond Előd (AC Szekszárd) 9:03 3. Ilisz Pál (DAC) 9:18 4. Matkó Csaba (DAC) 9:38 5. Németh Miklós (DAC) 9:48 6. Gucsi Imre (DAC) 10:00

Nők

1. Rehány Orsolya (DAC) 11:50 2. Szabó Zita (DAC) 12:14 3. Hajdúné Polyák Piroska (Futóklub Dunaújváros) 12:26 4. Baksainé Novák Andrea (Dunaújváros) 13:54 5. Barics Irén (Pusztaszabolcs SE) 14:02 6. Bajusz Petra (Szabadszállás) 14:04

Handbike Lemes Krisztián (Pestszenterzsébeti LE ) 8:30

Iskolák mozgósítási versenye Dunaújvárosi iskolák

1. Vasvári Pál Általános Iskola (154 fő) 2. Gárdonyi Géza Általános Iskola (153 fő) 3. Dózsa György Általános Iskola (145 fő)

Dunaújváros környéki iskolák

1. József Attila Általános Iskola és Óvoda, Pusztaszabolcs (21 fő)

Az iskolásokat mozgósító vetélkedésben a dunaújvárosi Gárdonyi, illetve a Kulcsi Általános Iskola győzött, ők delegálták a legtöbb tanulójukat az eseményre. A K&H olimpiai futónapok következő állomását április 20-án, vasárnap Kecskeméten rendezi a BSI.

K&H olimpiai futónapok, Dunaújváros
3,1 km
Férfiak

1. Mossissa Feyisa (A-Tomsport, etióp) 9:01
2. Horváth Bálint (FTC) 9:22
3. Ilisz Pál (DAC) 9:29
4. Horváth Zsigmond (BEAC) 9:46
5. Németh Miklós (DAC) 10:09
6. Gucsi Imre (DAC) 10:18

Nők
1. Kácser Krisztina (Pécsi Futó Klub) 10:47
2. Kácser Zita (Pécsi Futó Klub) 10.55
3. Hajdu Rita (Futó Klub Dunaújváros) 11:19
4. Horváth Beáta (DAC) 11:38
5. Rehány Orsolya (DAC) 12:15
6. Szabó Zita (DAC) 12:19

Handbike
1. Lemes István Krisztián 8:54

Iskolák mozgósítási versenye
Dunaújvárosi iskolák

1. Gárdonyi 253 fő
2. Lorántffy 158 fő
3. Rudas 146 fő

Dunaújváros környéki iskolák
1. Kulcs 68 fő
2. Ercsi 62 fő
3. Szabadszállás 43 fő

3. K&H olimpiai futónapok - Dunaújváros, 2010. április 24.

Csodálatos idő és remek hangulat - leginkább így lehet jellemezni a 3. K&H olimpiai futónapok dunaújvárosi rendezvényét. Az 1400 résztvevővel zajlott futóeseményen kicsik és nagyok, családok és diákok egyaránt rajthoz álltak, hogy teljesítsék a 3,1 kilométeres távot. A legidősebb induló 81 éves volt, a női harmadik helyezett pedig mindössze 9 esztendős. A nőknél Kácser Krisztina, a Pécsi Futó Klub versenyzője megvédte tavalyi elsőségét.

Már reggel 9 óra körül gyülekeztek a Városháza téren az eseményre nevezettek, akik Tóth Bea, a Fitness Akadémia trénere segítségével melegítettek a futásra. Az indulók közt számos fiatalt lehetett látni, de ott voltak a Dunaferr férfi röplabdacsapatának tagjai is. A rajtot Kálmán András, Dunaújváros polgármestere lőtte el. A mezőny végén sokan voltak, akik gyalogolva tették meg a távot, néhányan babakocsival, családostól jöttek mozogni.

A férfiaknál Budai Levente, a Dunaújvárosi VSI sportolója lett a győztes, mögötte Bartos Dávid, majd Gucsi Imre ért célba. A nőknél a tavalyi első helyezett, Kácser Krisztina (Pécsi Futó Klub) nyert, a második helyet Horváth Beáta, a harmadikat a 9 éves Constantini Diána szerezte meg. Az eseményen Lemes Krisztián handbike-os versenyző is elindult, ő minden évben teljesíti a távot.

A jó hangulatban zárult esemény végén nyereményeket sorsoltak ki a résztvevők között, hatan a K&H, hárman a Timex ajándékát nyerték. A legtöbb diákot mozgósító dunaújvárosi iskola a Móricz Zsigmond Általános Iskola lett, az intézmény 64 tanulót hozott az eseményre. A környékbeli iskolák közül legtöbben a kulcsi általános iskolából jöttek futni, 65 fővel.

A K&H olimpiai futónapok következő eseményére május 9-én Veszprémben kerül sor.

Eredmények 3,1 km

Férfiak

1. Budai Levente (Dunaújvárosi VSI) 9:30 2. Bartos Dávid (Uniqa Újbuda TC) 9:37 3. Gucsi Imre (Dunaújvárosi AC) 9:44

Nők

1. Kácser Krisztina (Pécsi Futó Klub) 10:56 2. Horváth Beáta (Pécsi Futó Klub) 11:50 3. Constantini Diána 11:57

Handbike

Lemes Krisztián (Peszerzsébeti PLE) 9:04

Iskolák mozgósítási versenye

Dunaújvárosi iskolák

1. Móricz Zsigmond Általános Iskola 64 fő 2. Szilágyi Erzsébet Általános Iskola és Gárdonyi Géza Általános Iskola 51-51 fő

Dunaújváros környéki iskolák

1. Kulcsi általános iskola 65 fő 2. Beloianniszi általános iskola 32 fő 3. Pusztaszabolcsi általános iskola 30 fő

4. K&H olimpiai futónapok - Dunaújváros, 2011. április 16.

A férfiaknál etióp győzelem született, a nőknél "testvérharc" folyt az első helyért a 4. K&H olimpiai futónapon szombaton Dunaújvárosban. Az eseményen a tavalyihoz hasonlóan 1400-an vettek részt.

Kissé hűvös reggel fogadta a dunaújvárosi 4. K&H olimpiai futónapra készülődőket a Városháza téren. Akik a Duna-parti városban úgy döntöttek, lefutják a 3,1 kilométeres távot, tulajdonképpen az egész K&H olimpiai futónapok sorozatát indították el ezzel. A résztvevők Tóth Bea, a Fitnesz Akadémia trénere vezetésével melegítettek be, majd pontban 10 órakor Gombos István, a város humán ügyekért felelős alpolgármestere adta meg a rajtjelet a futóknak. Az indulók között egyaránt voltak kicsik és nagyok, családok és barátok, általános iskolások és gimnazisták.

A leggyorsabban, szinte egyszerre, két afrikai futó, az etióp Erkolo Ashenafi és a kenyai Elisha Kiprotich ért célba. Meg kell jegyezni, hogy a férfi győztes új pályacsúcsot állított fel, hiszen 8:38-as idővel futotta le a 3,1 kilométert. A nőknél a Kácser testvérek harcában Zita volt a jobb, 11:00 alatt teljesítette a távot. Aztán a sok-sok célba érkező futó a jó időt is meghozta, hiszen a futónap második felére a Nap is kisütött Dunaújvárosban.

A 4. K&H olimpiai futónapot eredményhirdetés és nyereménysorsolás zárta. A legtöbb diákot mozgósító dunaújvárosi és város környéki iskolák is jutalmat kaptak.

A K&H olimpiai futónapok következő állomása május 21-én Kecskeméten lesz, a BSI soron következő rendezvénye pedig a május 1-jei Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál lesz a Hármashatár-hegyen.

Eredmények

Férfiak

1. Erkolo Ashenafi (etióp, Benedek Team) 8:38
2. Elisha Kiprotich (kenyai, Benedek Team) 8:38
3. Matkó Csaba (DAC) 8:52

Nők

1. Kácser Zita (Szolnoki MÁV) 11:00
2. Kácser Krisztina (PVSE) 11:06
3. Hajdu Rita (DAC) 12:32

Iskolák mozgósítási versenye, Dunaújváros

1. Móricz Zsigmond Általános Iskola, 96 fő
2. Rosti Pál Gimnázium, 82 fő
3. Dózsa György Általános Iskola, 80 fő

Iskolák mozgósítási versenye, Dunaújváros környéke

1. Fekete István Általános Iskola (Kulcs), 67 fő

Névadó főszponzor KH_olimpai_paralimpiai_logo Kiemelt médiatámogató eldoradio Társszponzor McDonalds_logo timex knoppers Médiatámogató centro Index Fejér DSTV

fb share