2. K&H olimpiai futónapok - Miskolc

Kaposvár után Miskolcon folytatódott a K&H olimpiai futónapok eseménysorozata. Az olimpiai ötkarika jegyében az idén is öt vidéki (Kaposvár, Miskolc, Debrecen, Kecskemét, Győr) nagyvárost kapcsol össze az olimpiai eszmét és az aktív pihenést hirdető futónapok. A futás mellett gyermekprogramok és olimpiai bajnokaink (a vízilabdázó Kósz Zoltán (Sydney 2000) és a birkózó Majoros István (Athén, 2004) dedikált ajándékokkal várták a sportbarátokat. A Hősök terén a vízilabdás hálóőr Kósz Zoltán kezében dördült el a rajtpisztoly szombaton délután. Közel ötszázan vágtak neki a 2,8 kilométeres távnak. A leggyorsabb férfiként a budapesti Emmer Attila (7:48) szakította át a célszalagot, a hölgyeknél a mezőkövesdi Ali Dóra (9:34) érte el ugyanezt a bravúrt.

A tomboló nyár és a szombaton kezdődött vakáció ellenére már kora délután gyülekezett a város apraja-nagyja a miskolci Hősök terén. A felállított játékok és az okos döntésekből születő ajándékok egyre több gyereket vonzottak. A rajt előtt Coca-Cola Testébresztő programjának két nagykövete, Kisó, a VIVA televízió műsorvezetője és Varró Gyula aerobic oktató tartott formábahozó bemelegítést.

A csupán 2,8 kilométeres táv teljesítéséhez sokan érkeztek kiskorú, még csak totyogó gyermekeikkel. Köztük a megyeszékhely Ironman bajnoknője Kropkó Zsuzsa is gyermekével és édesapjával együtt, kéz a kézben futott. A férfiaknál a győzelmet meggyőző fölénnyel (12 másodperc) Emmer Attila szerezte meg. Egy héten belül már másodszor (az Ablon Business Runt nyerte egy hete Budapesten) állhatott fel a dobogó legfelső fokára, így érthető volt az öröme a célban: "Nagyon akartam győzni! Remek formában vagyok, ezért már az elején az élre álltam. A velencei katona világbajnokságra készülök, ahol maratoni távon fogok indulni. Ezek a rövid távok, nagyon jók arra, hogy megőrizzem a gyorsaságomat." hangzottak a győztes szavak. A második helyen a megye egykori kiváló atlétája Zabari János érkezett, a györkönyi Pámer Gábor előtt.

A hölgyeknél a tavalyi második helyezett Ali Dórának ezúttal nem volt ellenfele, így idén ő fordult be elsőként a célegyenesbe. "Kedves emlékeim vannak a múlt évi futásról is, de tény, a mai siker még szebb." összegzett Dóra a győzelmét igazoló kupával a kezében. A dobogó második fokára a debreceni Kovács Melinda, a harmadikra a bőcsi Almádi Gréta állhatott fel. Miközben a profik már megpihentek, a mezőny nagyobbik fele még csak tartott a cél felé, ahol ezúttal olimpiai bajnok büszkeségeink vastapsa fogadta őket. Ha valakik, ők biztosan tudják mit jelent a közönség biztatása, ezúttal ők osztották ezt az elismerést közel fél órán át. Az iskolák között kiírt mozgósítási versenyt a városi iskolák között a Bem József Általános Iskola (73 fő), míg a vidékről érkező közül a 148 fővel(!) a bőcsi Körzeti Zenei Óvoda, Általános- és Szakiskola nyerte meg és vihette haza a sportszervásárlási utalványokat.

Jövő hétvégén Kecskeméten (június 25.) folytatódik és majd Győrött (június 26.) zárul az idei K&H olimpiai futónapok.

2. K&H olimpiai futónapok, Miskolc
2,8 km.
Eredmények.
Férfiak:

1. Emmer Attila (Vasas-Humansoft) 7:48
2. Zabari János (Kazincbarcikai HTK) 8:00
3. Pámer Gábor (Györköny) 8:15
4. Nádasdi Szabó Tamás 9:10
5. Tóth Pál Roland (Miskolc) 9:12
6. Fejes Gábor (Dédestapolcsány) 9:24
Nők:

1. Ali Dóra (Mezőkövesd) 9:34
2. Kovács Melinda (Debreceni Sportiskola) 9:45
3. Almádi Gréta (Bőcs) 9:52
4. Szepesi Nikolett (Miskolci Sportiskola) 10:09
5. Göndör Noémi (Szikszó) 10:47
6. Karancsi Zita (Kazincbarcika) 11:28

fb share