Jogi Fórum Kupa - 2013.

Jogász vagy és szeretsz futni?
Futottál már olyan váltóban, ahol szinte mindenki jogász?
Most itt a lehetőség, hogy közösen teljesítsetek egy maratoni, vagy félmaratoni távot.

A Jogi Fórum szakmai partnerségével a 20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltón külön versenyre hívjuk a jogász szakma képviselőiből álló 3 vagy 6 fős csapatokat, meghirdetve számukra a

Jogi Fórum Kupát
melynek védnöke
Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke

A tavaly első ízben meghirdetett Jogi Fórum Kupán félmaraton váltón 20 jogász csapat mérkőzött. E siker nyomán idén még szélesebbre tárjuk a kapukat a jogász szakma fürgelábú képviselői előtt, hiszen a 3 fős félmaraton váltó mellett már a 6 fős maraton váltón is lehetőséget teremtünk számukra, hogy a hétköznapokon megszokott fórumok mellett most egy különleges terepen is találkozzanak egymással, összemérve erejüket, kitartásukat, gyorsaságukat. A 3 fős csapatból minimum 2 főnek, a 6 fős csapatból minimum 4 főnek jogi végzettségűnek kell lennie.

Külön értékelés és díjazás a Jogi Fórum Kupán

A Jogi Fórum Kupa csapatait -amellett, hogy szerepelnek a verseny abszolút eredménylistájában- külön is értékeljük és díjazzuk kizárólag az egymás között elért teljesítményük alapján. A Jogi Fórum Kupán az I-III. helyezett férfi és női csapatot serleggel díjazzuk félmaraton váltó és maratonváltó kategóriában egyaránt. A vegyes csapatokat a férfiak között értékeljük.

Részletes versenykiírás ITT

NÉVADÓ FŐSZPONZOR KIEMELT TÁRSSZPONZOR KIEMELT MÉDIATÁMOGATÓ metropol TÁRSSZPONZOR knoppers erdinger MÉDIATÁMOGATÓ Funzine Diéta és Fitnesz Funzine Mozgásvilág_logo TÁMOGATÓ

fb share