24. T-Home Vivicittá Városvédő Futás - Budapest, Versenybeszámoló

Csodálatos, szinte nyári időjárás köszöntötte azt a 11.900 embert, akik úgy gondolták, részt vesznek az április 19-ei 24. T-Home Vivicittá Városvédő Futáson, a Margitszigeten. A budapesti Vivicitták mintegy negyed évszázados történetében soha ennyien nem vettek még részt egyszerre az eseményen. A sportolni vágyók négy táv közül választhattak: indulhattak a 12 kilométeres Vivicittán, a 6,5 kilométeres Midicittán, a 3,5 kilométeres Minicittán, és a 2,8 kilométeres Gyalogláson. Míg a Minicittá és a Gyaloglás útvonala a Margitszigeten haladt, addig a Midicittá és a Vivicittá mezőnye elhagyta a szigetet, és Budapest nevezetességei előtt elhaladva kanyargott.

Hogy a futók és a gyaloglók ne vágjanak neki felkészületlenül a távnak, arról Szentgyörgyi Rómeó és Czanik Krisztián gondoskodott: a két népszerű aerobik prezenter minden rajt előtt felváltva melegítette be a közönséget. A rajtceremóniáknál pedig olimpiai bajnokok és olimpikonok segédkeztek. A Midicittá startjánál Dr. Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó sütötte el a pisztolyt, a mezőnyben pedig nekivágott a távnak Kovács Katalin kajakozó olimpia bajnok, valamint Szabó Gabriella és Kozák Danuta olimpiai ezüstérmes kajakosok.

A 6,5 kilométeren az UTE versenyzője, Honti Attila bizonyult a leggyorsabbnak, 20 percen belüli idővel célba érve, a hölgyeknél pedig Julia Leventon győzött. A Minicittá a nagy részvételi létszám miatt két futamban került megrendezésre, az első mezőny Szivós Márton vízilabdázó bocsátotta útjára, míg a második Vári Attila vízilabdázó olimpiai bajnok rajtoltatta. A gyaloglók Horváth Gábor kajakozó olimpiai bajnok pisztolylövésére vágtak neki távjuknak. A nap fénypontjaként 13 órakor startolt el a 12 kilométeres Vivicittá mezőnye, méghozzá Vereckei Ákos kajakozó olimpiai bajnok rajtjelére. A hatalmas futótömeg perceken keresztül hömpölygött keresztül a célkapun. A mezőnyben több mint ötszázan voltak a "Félmaraton Mániások", akik mindhárom futótávot teljesítve a nap folyamán 22 kilométert, vagyis több mint egy félmaratont futottak le, ezzel letudva a BSI Félmaraton Mánia - minden évszakban egy félmaraton - sorozatának tavaszi etapját.

A népes mezőny az Árpád-hídon keresztül a pesti alsórakparton futott érintve a Petőfi teret, majd a Kossuth teret, végül a Margit-hídon át jutottak vissza a szigetre. A férfiaknál Ott Balázs a 10. kilométerig az élen haladt, tovább azonban nem tudta őrizni vezető pozícióját, így a hazánkban élő etióp Erkolo Ashenafi szakította át elsőként a célszalagot. A nőknél először a mindössze 14 éves Fuchs Renáta vezetett az első kilométereket, majd Bátai Réka állt az élre, előnyét pedig egészen a célig tudta tartani. A győztesek után több mint egy óráig folyamatosan érkeztek a célba a futók, boldogan, elégedetten mosolyogva teljesítették a tavasz legnagyobb futóversenyét. A díjak átadásában Cseh László úszó segített: a világ- és Európa-bajnok, háromszoros olimpiai ezüstérmes úszó a T-Home által a legnagyobb létszámban részt vevő iskola számára felajánlott 100 ezer Ft-os különdíjat adta át, segített kisorsolni a résztvevők között a támogatók ajándékait, és a Vivicittá legjobbjainak is ő adta át a díjakat.

A 24. T-Home Vivicittá Városvédő Futással végérvényesen beindult a tavaszi futószezon. A BSI következő eseményei a K&H olimpiai futónapok április 25-én Dunaújvárosban, április 26-án pedig Veszprémben kerülnek megrendezésre.

Eredmények
6,5 km
Férfiak

1. Honti Attila (UTE) 19:52
2. Soós Dániel (Honvéd) 20:25
3. Pelsőczy Attila (TFSE) 21:31
4. Németh Miklós (Dunaújvárosi AC) 22:23
5. Balta Attila (Margitszigeti AC) 22:52
6. Markella Krisztián (Budapest) 22:56
Nők
1. Julia Leventon 24:15
2. Kovács Melinda (Margitszigeti AC) 25:06
3. Vidovicsné Balázs Ágnes (Szentes) 25:15
4. Ferenc Kata (BEAC) 25:23
5. Katarina Gorsin 28:05
6. Mravik Eszter 28:17

12 km
Férfiak

1. Erkolo Ashenafi 36:40
2. Ott Balázs (Pécsi Futóklub) 37:17
3. Csillag Balázs (AC Szekszárd) 37:29
4. Szabó Gábor (Sashegyi Gepárd) 38:37
5. Kedves Roland (Mezőtúri SE) 38: 53
6. Kustos Szabolcs (Vasas-Humansoft) 39:35
Nők
1. Bátai Réka (PFK) 45:09
2. Szabó Tünde (DOVASE) 45:52
3. Fuchs Renáta (Budaörs) 47:46
4. Szalay Szandra (ORTRI) 47:58
5. Molnár Tímea (Honvéd) 48:13
6. Varga Renáta (Uniqa Újbuda TC) 48:54

Legjobb T-Home Dolgozók
Iványi István Máté és Barkócz Anikó

Névadó főszponzor t-home Társszponzor McDonalds_logo timex Snickers_logo Fővárosi Vízművek London Stúdió Kiemelt médiatámogató Juventus metropol Médiatámogató mix_magazin speak_up wellnes_cafe Exit magazin logó Funzine harmonet Diéta és Fitnesz Boss csaladi_lap Ideál magazin maxima pesti_musor sportkapu Támogató budapest_logo Ticketpro_logo Béres porcerő FORTE

fb share