Olimpiai Futónapok, Szeged - Versenytörténet

2006. szeptember 16. - 1. K&H olimpiai futónapok, Szeged

2800 fős debütálás a szegedi K&H olimpiai futónapokon

Szombaton Szegeden rajtolt a K&H olimpiai futónapok őszi versenysorozata, amely az olimpiai ötkarika jegyében idén is öt vidéki - Kecskemét, Veszprém, Debrecen, Szeged, Kaposvár - nagyvárost kapcsol össze. A napfény városában első alkalommal megrendezésre kerülő eseményen több mint 2800 fő sorakozott fel a Dóm téren, hogy teljesítse a belváros legszebb utcáin elhaladó 3,4 kilométeres versenyszámot. A férfiaknál elsőként Némedi Zoltán, a MAC atlétája érkezett a célba (9:39), míg a hölgyek küzdelmében a Biacsi testvérpárnak köszönhetően kettős szegedi siker született.

Kiváló nyárvégi időjárás, igazi futóidő köszöntötte azokat a Tisza-partiakat, akik úgy döntöttek, sportolással indítják a hétvégét. A 2800 fős mezőnynek dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester adta meg a startjelet a Dóm téren. A profik már az első kilométert is elhagyták, mire a népes futóhad utolsó embere - csaknem 4 perccel a rajt után - is áthaladt a rajtkapu alatt. A szurkolók nem sokat pihenhettek, nem telt el 5 perc és a tér végében, az árkádok alatt feltűnt a Volvo felvezető autója, majd mögötte az élboly. Az első hely sorsa az utolsó métereken dőlt el Némedi Zoltán, a MAC futójának javára. "Nagyon örülök a győzelemnek, mert látva az erős élmezőnyt, abszolút nem számítottam rá, hogy nyerek. Nagyon szép környezetben volt a verseny, gyönyörű ez a tér, nagy élmény volt itt futni. Én általában pályaversenyzem, de most pihenőidőszak van, és úgy döntöttem, idén nem pihenek, hanem elindulok utcai futásokon is. Ha minden igaz, október 1-jén a Plus Minimaratonon is rajthoz állok." - mondta a boldog győztes. Mindössze 2 másodperccel lemaradva, másodikként Kiss Roland érkezett a célba. "Gratulálok Zolinak, aki most vert meg életében először, ma nagyon jót futott. Én fáradtan érkeztem, mert egy hónapja alapozok, ezért elégedett vagyok a második helyezéssel."- értékelt az UTE atlétája. A dobogó harmadik fokára Pelsőczy Attila, a TFSE futója állhatott fel. "Örülök a harmadik helyezésnek, erre számítottam. Délelőtti átmozgatásnak szántam a versenyt, mert délután lesz még egy erős edzésem." - számolt be az eredményhirdetést követően Attila.

A férfiak küzdelméhez hasonlóan a hölgyek versenye is az utolsó métereken dőlt el. A Biacsi nővérek közül most Bernadett bizonyult 1 másodperccel gyorsabbnak Ilona előtt. "Nem beszéltük meg, ki legyen a győztes. Persze szerettem volna győzni, mert jó formában érzem magam, és itthon, hazai pályán mindig nagyon szeretek futni. Így is lett, ma nekem ment jobban a hajrá, aminek nagyon örülök." - mondta Bernadett. A harmadik helyért járó serleget Garami Katalin, a Szuperinfó SC atlétája vehette át, aki holnap félmaratonit fut Ausztriában: "Nekem ez most sprintverseny volt, mert hosszabb távokon indulok mostanában. Október 1-jén több év kihagyás után ismét szeretnék maratonit futni, mégpedig itthon, Budapesten, ahol eddig sosem álltam rajthoz 42 195 méteren."

A Szegedi Tudományegyetem által meghirdetett egyetemi bajnokságot a férfiaknál Lóczi Attila (10:00), míg a nőknél Vigh Enikő (14:10) nyerte meg.

A tanintézmények között kiírt mozgósítási versenyt a helyi iskolák kategóriában a Deák Ferenc Gimnázium (414 fő), a vidékiek közül a kisteleki Általános Iskola (132 fő) nyerte és vihette haza a 30 ezer forintos sportszervásárlási- és a 40 ezer forintos SuperShop vásárlási utalványokat.

1. K&H olimpiai futónapok, Szeged

3,4 km

Eredmények.

Férfiak

1. Némedi Zoltán (MAC NS) 9:39

2. Kiss Roland (UTE) 9:41

3. Pelsőczy Attila (TFSE) 9:50

4. Farkas Géza (SZVSE) 9:56

5. Lóczi Attila (SZTE) 10:00

6. Veress Csaba (Radnóti) 10:15

Nők

1. Biacsi Bernadett (SZVSE) 10:39

2. Biacsi Ilona (SZVSE) 10:40

3. Garami Katalin (Szuperinfó SC) 10:43

4. Kiss Ágnes (SZVSE) 10:52

5. Ferencz Flóra (SZVSE) 11:25

6. Vigh Enikő (SZTE ÁOK) 14:10

Szegedi Tudományegyetem egyetemi bajnokság

Férfiak

1. Lóczi Attila (SZTE JGYTFK) 10:00

2. Frank Ádám (SZTE JGYTFK) 10:58

3. Csont András (SZTE JGYTFK) 11:00

Nők

1. Vigh Enikő (SZTE ÁOK) 14:10

2. Vakán Rita (SZTE JGYTFK) 15:10

3. Kovács Flóra (SZTE JGYTFK) 16:05

Mozgósítási verseny

Nem szegedi iskolák

1. Kisteleki Általános Iskola 132 fő (testnevelő: Égető Katalin)

2. Kiss Ferenc Általános Iskola, Ásotthalom 75 fő (testnevelő: Kiss Andrea)

3. Kunszentmárton Általános Iskola 57 fő (testnevelő: Vincze Béla)

Szegedi iskolák

1. Deák Ferenc Gimnázium 414 fő (testnevelő: Engi Zoltán)

2. Tabán Általános Iskola 330 fő (testnevelő: Dobor Ágnes)

3. Radnóti Miklós Gimnázium 177 fő (testnevelő: Láng Imre)

2007. szeptember 15. - 2. K&H olimpiai futónapok, Szeged

Szombaton Szegeden került megrendezésre a 2004-ben, az athéni olimpia évében útjára indult K&H olimpiai futónapok eseménysorozata. A tavalyi sikeres debütálás után idén 4100 futó állt rajthoz a csongrádi megyeszékhelyen, hogy teljesítse a város legszebb részein - Kárász utca, Széchenyi tér, Dóm tér - elhaladó 3,4 kilométeres távot. A férfiak és a hölgyek versenyét is hazai futó, Kapitány Zoltán (10:53) és Kis Ágnes (12:11) nyerte.

Szombat délelőtt ideális futóidő várta a futás szerelmeseit a szegedi Dóm térre, ahol a K&H olimpiai futónapok idei versenysorozatának legnépesebb mezőnye gyűlt össze. Az eseményt a Pavane Tánccsoport bemutatója nyitotta meg, majd a bemelegítés után mindenki elfoglalta helyét a rajtterületen. A 4100 fős tömeg egészen a Tisza-parti város legszebb terének végéig kígyózott. Mire a Janics Natasa, kétszeres olimpiai bajnok kajakozónk pisztolylövésére elrajtoló tömeg utolsó indulója is elhagyta a rajtkaput, már érkezett is a leggyorsabb futó a célegyenesbe. Kapitány Zoltánnak mindössze 10:53 percre volt szüksége a 3,4 kilométeres táv teljesítésére.

A hölgyeknél az inkább félmaratoni és maratoni távokat kedvelő Kis Ágnesnek ezúttal nem akadt ellenfele, 12:11 perccel rajt-cél győzelmet aratott. A tanintézmények között kiírt mozgósítási versenyt a helyi iskolák kategóriájában a Tabán Általános Iskola (394 fő), a vidékiek közül a kisteleki Általános Iskola - Árpád fejedelem Gimnázium (136 fő) nyerte és vihette haza a sportszervásárlási utalványokat.

Eredmények.

Férfiak

1. Kapitány Zoltán (JGYTF) 10:53

2. Tűhegyi Boldizsár (SZVSE) 11:07

3. Solomam Tianina Gilot (PTK) 11:10

Nők

1. Kis Ágnes (SZVSE) 12:11

2. Ferenczy Flóra (SZVSE) 12:33

3. Fekete Szeréna (SZVSE) 13:37

Iskolák mozgósítási versenye

Szegedi iskolák

1. Tabán Általános Iskola (394 fő)

2. Deák Ferenc Gimnázium (307 fő)

3. Vörösmarty Mihály Általános Iskola (128 fő)

Nem szegedi iskolák

1. Pusztamérgesi Általános Iskola (157 fő)

2. Kisteleki Általános Iskola - Árpád fejedelem Gimnázium (136 fő)

3. Lastár Péter Egységes Középiskola és Szakiskola, Kiskunfélegyháza (107 fő)

Társrendező

Névadó főszponzor

KH_olimpai_paralimpiai_logo

Társszponzor

coca cola testebreszto

naturaqua

Támogató

timex

sportolo nemzet

Médiatámogató

sportkapu

Telin

Radio88

fb share