Ötkilométeres futótömeg Budapest utcáin - eseménybeszámoló

Rekordot jelentő bő 16 ezres nevezői létszámmal, ragyogó napsütésben zajlott vasárnap a Wizz Air Budapest Félmaraton. A leggyorsabb egy kenyai futó volt, aki 66 és fél perc alatt ért célba.


Amikor az utolsó futó elrajtolt a Városligetből, a mezőny eleje már a Szabadság híd lábánál járt, ami azt jelenti, hogy 5 és fél kilométeres "futókígyó" húzódott végig Budapesten a jubileumi félmaratoni versenyen. A startnál a kürtöket Szijjártó Péter (külgazdasági és külügyminiszter), Dr. Láng Zsolt (Budapest Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságának elnöke) és Johan Eidhagen (a Wizz Air brandért és marketingért felelős igazgatója) nyomta meg. A rajtceremónia több mint negyedórán át tartott.

A 16 zenei ponttal tarkított útvonalnak remek, napsütéses futóidőben vághattak neki a résztvevők. Az egyéni verseny nagy részében ugyanúgy, ahogy egy évvel ezelőtt, két kenyai futó haladt az élen, a célszalagot Henry Kemboi szakított át, ideje: 1:06:27. A magyar bajnok az összességében harmadikként beérkező Józsa Gábor lett 1:06:39-cel. A hölgyeknél Kácser Zita szerezte meg az első helyet.


A Wizz Air Budapest Félmaratonon a kardozó olimpiai bajnok, Szilágyi Áron és barátnője, mint első félmaratonisták is elrajtoltak. De további hírességeket is találunk az esemény rajtlistáján, a szintén ötkarikás aranyérmes Szabó Gabriellától és Kovács Kokó Istvántól kezdve a Jóban Rosszban trióján át Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárig. És ott volt a mezőnyben a televíziós műsorvezető, Kovács Áron is, aki arra készül, hogy egy hónap múlva maratonon is célba érjen, teljesítve a 42 évesen 42 kilométer kihívást.

Összesen 16134-en regisztráltak az eseményre, ezen belül tizenegyezer egyéni félmaratoni nevezővel büszkélkedhetünk, amely nem csak hazai, hanem közép-kelet-európai szinten is csúcs. Ráadásul 65 országból több mint kétezer külföldit találunk a rajtlistán. Az esemény részeként 12.30-kor rajtolt a 3,4 kilométeres Metropol Ligetkör.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Henry Kemboi (kenyai, Benedek-Team) 01:06:27
2. Moses Kipruto Kibire (kenyai, Benedek-Team) 01:06:32
3. Józsa Gábor (MAC) 01:06:39
Nők:
1. Kácser Zita (Békéscsabai AC) 01:16:50
2. Szabó Tünde (PVSK) 01:17:31
3. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 01:18:44

Páros:
Férfiak:
1. Duna Aszfalt Tiszakécske - Badar Gergő, Tarnai László 1:09:29 2. Nemzeti Bor Maraton - Szilágyi Péter, Simon Péter 1:12:55 3. MACsók - Markót Tamás, Ribárszki Dániel 1:16:53 Nők:
1. Futcalányok Duo - Nagy Gyöngyi, Korompay-Túróczi Réka 1:29:44
2. Mateo Running - Cubero Mateo Marina Mrs., Mateo Cardiel Siony Mrs. 1:31:24
3. Duna Aszfalt Tiszakécske - Bognár Anna, Bognár Csilla 1:31:30
Vegyes:
1. SederSport - Szederkényi Máté, Szederkényi-Takács Anna 1:14:09
2. UTE-KSE 2. - Prokoppné Teveli Petra, Tamás Botond László 1:26:06
3. TOM&TÜCSI - Nagy Csilla, Kanyár Tamás 1:27:27

Trió:
Férfiak:
1. Ted ki szérű! - Pajor Petúr, Pajor Gerjén, Kosik Gergő 1:20:17
2. Kaposvári AC - Somogyi Miklós, Horváth Arnold, Máté Anna 1:23:00
3. Mindsystem.hu - Laczkó Péter, Holczer Péter Pál, Szántó Bence 1:25:08
Nők:
1. TFSE - Tóth Eszter, György Gabriella, Magyar Hanna 1:28:32
2. Futcalényok Trió - Csáki Enikő, Sebők Lilla, Fábry Andrea 1:30:21
3. GEAC - Gella Annamária, Németh Eszter, Moldován-Horváth Katinka 1:31:58

Országos bajnokság:
Férfiak, egyéni:
1. Józsa Gábor (MAC) 01:06:39
2. Csere Gáspár (BEAC) 01:06:42
3. Soós Dániel (Bp. Honvéd SE) 01:06:44
Nők, egyéni:
1. Kácser Zita (Békéscsabai AC) 01:16:50
2. Szabó Tünde (PVSK) 01:17:31
3. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 01:18:44
Férfiak, csapat:
1. VEDAC - Kovács Tamás, Minczér Albert, Kis Áron 3:27:00
2. Bp. Honvéd SE - Soós Dániel, Khoór Bence, Rajnai Tamás 3:38:08
3. ELTE ADSK - Szabó Gábor, Varga Dániel, Deli Gergely 3:38:38
Nők, csapat:
1. ELTE ADSK - Lalusak Zsuzsa Szabina, Rozsnyai Lilla, Garai Ágnes Szonja 4:17:14
2. Bp. Honvéd SE - Merényi Tímea Krisztina, Horváth Tímea, Nagy Gyöngyi 4:19:31
3. Dunakeszi VSE - Saicu Simona, Kárász Kriszna, Drahos Veronika 4:27:37

Az összes eredményt itt találod. Képgalériánk este ezen a linken lesz elérhető, nagy felbontású, rajtszám szerint kereshető felvételek csütörtöktől megvásárolhatók a futofoto.hu oldalon.

Az esemény facebook-oldalára a nap folyamán rengeteg képet, videót és érdekességet posztoltunk.


Fotó: BSI/Zákány Gergely

FŐVÉDNÖK
Tarlos VÉDNÖK
Szijjarto simicskó_honvédelmi drlang Varga TÁMOGATÓ
budapest_logo EMMI logó NÉVADÓ FŐSZPONZOR wizzair_2015 KIEMELT TÁRSSZPONZOR
kalenji Erste logó KIEMELT MÉDIATÁMOGATÓ
metropol origo TÁRSSZPONZOR
Telekom 2013 coca cola testebreszto 2011 naturaqua volvo2015 Dreher24 lkogó Horalky_logo cerbona2013 MÉDIATÁMOGATÓ
szuperinfo digisport life joy logo Diéta és Fitnesz player.hu bien.hu men PARTNER
biofreeze_uj maxballon

fb share