5. E.ON Délibáb Futás

Jubileumi ötödik alkalommal került megrendezésre július 5-én az E.ON Délibáb Futás, melynek a magyar puszta, azaz a Hortobágyi Nemzeti Park adott otthont. A különleges helyszínen különleges futóesemény várta a résztvevőket, hiszen a távok útvonala a Hortobágy területén kanyargott, olyan helyeken, amelyeket az év többi részében kizárólag szürke marhák, ménesek, racka juhok, illetve a hortobágyi madarak birtokolnak. 1500-an úgy gondolták, hogy kipróbálják magukat, és meghódítják a magyar pusztát.

A híres hortobágyi Kilenclyukú Híd lábától elsőként a 21 kilométeres teljesítménytúrára vállalkozók startoltak el, a túrázók délelőtt 10 órakor vágtak neki a hortobágyi síkságnak, hogy felfedezzék annak minden szépségét, megismerkedjenek a csodálatos állat- és növényvilággal.

A futók pedig a legnagyobb melegben, délután két órakor sorakoztak fel a rajtkapu mögé, hogy Martinek János olimpiai bajnok öttusázó piszolylövésének hangjára nekivágjanak választott távjuknak. A résztvevők 6, 12 és 21 kilométeres futásban, illetve 6 kilométeres gyaloglásban indulhattak. Több mint két perc kellett ahhoz, hogy az összes résztvevő áthaladjon a startkapun, és megkezdje versenyszáma teljesítését.

A rajt után az első célba érkezőre nem is kellett sokat várnia a versenyközpontban maradt szurkolóknak, hiszen kevesebb mint 20 perc múlva már meg is érkezett a 6 kilométeres táv férfi győztese: Erős Gábornak 19:02 perc alatt letudta azt. Nem sokkal később érkezett a hölgyek leggyorsabbika is: Tóth Eszter duplázott, hiszen tavalyi 6 kilométeres diadala után idén is győzni tudott 22:56-os időeredménnyel. 44 perc elteltével befutott a 12 kilométer leggyorsabb teljesítője. Monti Attila 44:44-es idővel szakította át a célszalagot. A nőknél Szabó Tímea volt a leggyorsabb ezen a távon, 52:32 perc alatt ért be.

A BSI Félmaraton Mánia sorozatának nyári versenyszámaként idén először félmaratoni távon is indulhattak a versenyzők a Hortobágyon, közülük végül Beda Szabolcs volt a leggyorsabb, 1:17:18-as idővel nyert, míg a hölgyeknél Ladányi Tímea bizonyult a legjobbnak 1:38:56-os teljesítési idővel.

Eközben folyamatosan érkeztek a célba az indulók, közöttük volt, aki mezítláb, volt, aki skót dudás öltözékben teljesítette futását. Mindannyian elmondhatják magukról, hogy megbirkóztak a különleges futókörülményekkel, és meghódították a magyar pusztát.

Az 5. E.ON Délibáb Futás programját az eredményhirdetés, és a támogatók által felajánlott ajándékok sorsolása zárta.

Eredmények

6 km

Férfiak

1. Erős Gábor (Esztergom) Uniqa Team Miskolc 0:19:02

2. Tóth József (Balmazújváros) 0:20:38

3. Pápai Gergely (Gödöllő) GEAC 0:20:44

4. Pápai Márton (Gödöllő) GEAC 0:21:11

5. Gyurászik László (Bugyi) Gyuró-team SE 0:21:59

6. Kapronyi Ferenc dr. (Budapest) Váci Forma SE 0:22:19

Nők

1. Tóth Eszter (Balmazújváros) 0:23:56

2. Halász Tímea (Hantos) Szondi SE 0:24:42

3. Pál Zoltánné (Budapest) 0:26:47

4. Koós Diána (Bátonyterenye) BVSE 0:27:00

5. Juhász Leila (Csengér) 0:27:31

6. Both Emőke Kinga (Budapest) 0:28:00

12 km

Férfiak

1. Monti Attila (Szolnok) 0:44:44

2. Kovács István (Debrecen) Oxigén 0:45:09

3. Szaniszló Máté (Miskolc) TVK-Mali Triatlon Klub 0:45:33

4. Harsányi Tamás (Nyékládháza) MISI-SC 0:46:56

5. Heszler Attila (Bugyi) Gyuró-team SE 0:48:09

6. Tamasik Máté (Ózd) Honvéd Bercsényi SE 0:48:43

Nők

1. Szabó Tímea (Budapest) Villám SC 0:52:32

2. Borhiné Tokai Erzsébet (Kisújszállás) 0:53:42

3. Kazainé Bodnár Szilvia (Emőd) 0:55:12

4. Rozsnyai Lilla (Füzesabony) 0:56:49

5. Szentkirályi Erzsébet (Malmó) 0:59:12

6. Perei Vivien (Budapest) 1:02:29

Félmaraton

Férfiak

1. Beda Szabolcs (Budapest) Bp. Honvéd SE 1:17:18

2. Avar András (Tata) TTT-HSE 1:18:59

3. Lukácsi István (Szeged-Tápé) Napraforgó Futóklub 1:19:29

4. Antalóczi Ferenc (Budapest) BEAC 1:21:22

5. Bán Gergely (Hódmezővásárhely) Hódmezővásárhelyi Futókör 1:21:59

6. Szabó István (Gödöllő) GEAC 1:23:01

Nők

1. Ladányi Tímea (Budapest) Óbudai Futókör 1:38:56

2. Farkas Ágota (Székesfehérvár) Misi SC 1:43:11

3. Petrócki Szilvia (Hódmezővásárhely) Honvéd Bercsényi SE 1:43:14

4. Pál Szandra (Budapest) 1:43:47

5. Feketéné Lámor Csilla (Szentendre) Szentendrei Kinizsi Honvéd SE 1:44:24

6. Kiss Mirella (Budapest) 1:44:28

Névadó főszponzor

E.ON 2013



Társszponzor

testebreszto2011 powerrade naturaqua

Támogató

hortobagynp vilagorokseg hortobagy sportolo nemzet hovedelemhu

Médiatámogató

sporttime impulziv_media Funzine sportkapu mix_masik novagyok vendegvaro szatmar.ro impulzus htm

Kapcsolódó anyagok

» futaneten futásról
fb share