ESŐS FUTÓGÁLA A DUNA-PARTON

Az eső és a hideg szél sem tántorította el azt a több mint 1800 sportolni vágyót, akik részt vettek a 6. Generali Duna-parti Futógálán a budapesti alsó rakparton. A résztvevőket a futás és a görkorcsolya futam mellett kiállítók és egészségügyi mérések is vártak. A május 30-ai dátum ellenére az időjárás a szeszélyes oldalát mutatta, hiszen kora délután még ideális futóidő volt, azonban mire kezdetét vette az esemény, az eső eleredt.

A több mint 200 görkorcsolyás indulónak "szerencséje volt", hiszen ők 15 órakor csapadék nélküli időben vágtak neki a pesti alsó rakparton kijelölt 9,5 kilométeres távnak. A legjobbaknak alig több mint negyed órára volt szükségük a táv teljesítésére. Elsőként Makszim Zsombor gördült át a célvonalon, a női versenyt pedig Szőllősi Boglárka nyerte.

A görkorcsolyások célba érkezése után az 5 kilométerre készülő futók kezdtek bemelegíteni a Holmes Place szakmai vezetője, Ágó Renáta vezetésével, majd a résztvevők felsorakoztak a rajtvonalnál.

A startpisztoly eldördülésére a mezőny nekivágott a versenynek, melynek útvonalán a főváros legszebb látványosságait, például a Parlamentet, a Magyar Tudományos Akadémia épületét, vagy a budai várat is megcsodálhatták. A tömegnek azonban nem volt egyszerű dolga, az időjárás ugyanis nem kegyelmezett, zuhogni kezdett az eső, és a rajtnál mért 16 fokos hőmérséklet rohamosan csökkenni kezdett. A leggyorsabb futók hamar célba értek: a férfiaknál Kedves Roland, a nőknél pedig Fuchs Dóra győzött. A mezőny többi tagja folyamatosan futott célba, dacolva az egyre hevesebben hulló esővel.

A 10 kilométeres futás rajtjára a hőmérséklet mindössze 8 fokra hűlt, a futókat azonban ez sem tántorította el, először alaposan bemelegítettek, majd nekivágtak a rájuk váró kilométereknek. Az eső közben enyhült, így a mezőnynek könnyebb dolga volt - csak futniuk kellett. A távot leggyorsabban Tóth Tamás teljesítette, remek, 31 percen belüli időeredménnyel. A nőknél szoros versenyben Mizsér Fruzsina mindössze 2 másodperccel előzte meg Fuchs Renátát. A Generali dolgozók versenyében Krausz Zoltán és Budai Katalin voltak a leggyorsabbak. A győztesek után még mindegy háromnegyed óráig hömpölyögtek a célba érkezők a kapun keresztül, mire az utolsó futó is abszolválta a távot. A helyenként kellemetlen időjárás ellenére azonban minden résztvevő elégedetten érkezett célba, és jól érezte magát a 6. Generali Duna-parti Futógálán. A BSI következő eseménye június 13-án a 12. Kékes Csúcsfutás lesz.

Eredmények

Görkorcsolya 9,5 km

Férfiak

1. Makszim Zsombor (Tatabánya) 17:26 2. Frecska Péter (Vértesszőlős) 19:20 3. Gengeliczky Donát (Vértesszőlős) 19:37

Nők

1. Szőllősi Boglárka (Jászberény) 19:20 2. Pataki Boglárka (Jászberény) 19:22 3. Katarzyna Borkowska (Budapest) 22:07

5 km futás

Férfiak

1. Kedves Roland (Mezőtúr SSE) 15:21 2. Kustos Szabolcs (Vasas-Humansoft) 15:30 3. Dani Áron (Budapest) 15:42

Nők

1. Fuchs Dóra (FTC) 18:26 2. Khell Róza (Vasas-Humansoft) 19:19 3. Meyer Szonja (Vasas-Humansoft) 19:32

Generali csapatverseny

Férfiak

1. GeneRally 1:00:52 2. Carabus aspaltus 1:11:08 3. Jog 1:16:40

Nők

1. Futóláb nyuszik 1:21:32 2. Futótűz 1:23:26 3. Életvonal aszfaltangyalai 1:30:51

10 km futás

Férfiak

1. Tóth Tamás (Micro SC) 30:57 2. Honti Attila (UTE) 31:28 3. Soós Dániel (Bp. Honvéd) 31:31

Nők

1. Mizsér Fruzsina (Vasas-Humansoft) 36:50 2. Fuchs Renáta (FTC) 36:52 3. Kárász Erika (Tapolca Honvéd SE) 37:50

Genarali dolgozók

Férfiak

1. Krausz Zoltán (Gyömrő) 40:01

Nők

1. Budai Katalin (Budapest) 53:28

Névadó főszponzor generali Társszponzor intersport genesis ActiveO2 Pokka Kiemelt médiatámogató Juventus Médiatámogató mix_magazin wellnes Funzine Ideál magazin sportkapu TÁMOGATÓ budapest_logo

fb share