66-an futnak a beteg gyermekekért a 19. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltón

66 sportbarát részvételével indított jótékonysági futóprogramot Bátor Tábor Alapítvány. Az Élménykülönítmény nevű akció célja, hogy minél több felajánlás gyűljön össze az alapítvány június 16-án induló, daganatos és krónikusan beteg gyerekek számára szervezett nyári táboraihoz.

Az Élménykülönítmény a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági futóközössége, súlyos beteg gyerekek megsegítésére jött létre. A tavalyi 26. Spar Budapest Maratonon és az idei 27. Telekom Vivicittán 61-en teljesítettek a színeiben futóversenyeket, az általuk összegyűjtött összeg egészen elképesztő, 7,9 millió forint.

Az nyári táborokhoz közeledve a Bátor Tábor újabb futókat toborzott. Így az Élménykülönítmény 66 új taggal vágott neki a június 10-i 19. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltóra való felkészülésnek. A futók célja, hogy a verseny előtti hetekben 2,9 millió forintot összegyűjtsenek össze súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására.

A sportbarátok saját ismeretségi körükben a barátaik, rokonaik, munkatársaik és a környezetükben élők bevonásával szeretnék elérni a céljukat: futásuk minden kilométerét jelképes örökbefogadásra kínálják egy-kétezer forintos adományokat kérve cserébe.

A www.elmenykulonitmeny.hu oldalon bárki megismerheti őket, a céljaikat, a motivációikat és hírt kaphat a felkészülésükről. Minden futó gyűjtése egy-egy, önmagában is izgalmas történet a csellóművésztől vagy a gyártásvezetőtől kezdve a fogorvosi asszisztensen át a 15 éves gimnazistáig.

A futók nem kérnek sokat, a legtöbben egy vacsora vagy egy mozijegy árában határozták meg egy-egy kilométerük jelképes árát. A felajánlásokat szintén a www.elmenykulonitmeny.hu illetve a www.batortabor.hu/futas oldalakon lehet megtenni.

A Bátor Tábor további futók jelentkezését is várja, akik az október 7-i 27. Spar Budapest Nemzetközi Maratonon öltenék magukra az Élménykülönítmény mezét egyéni maratoni vagy váltó kategóriában. Jelentkezés: info@batortabor.hu



fb share