7. kerületi Futó- és Gyaloglónap - eseménytörténet

7. kerületi Futó- és Gyaloglónap - 2017. szeptember 23.

A Pegazus Atlétika és Gál Sándor duplázásával, hűvös, de kegyes időjárás mellett, valamint létszámcsúccsal zajlott a 2017. évi 7. kerületi Futó- és Gyaloglónap.

A szombati, igencsak változékony, kissé hűvös időjárást némileg ellensúlyozta az esemény nevezőinek futókedve, így 2017-ben is jó hangulatban és családias légkörben, és csúcslétszámmal, 1850 nevezővel zajlott a 7 . kerületi Futó- és Gyaloglónap. Az Erzsébetvárosiak futóeseményén ezúttal is elsősorban a helyiek vettek részt, különös tekintettel az iskolai nevezőkre, de szép számmal futottak és sétáltak olyan sportolni vágyók is, akik távolabbi kerületekből vagy vidékről érkeztek.



Az esemény szimbóluma hagyományosan a misztikus 7-es szám. Ennek ellenére hét helyett csak négyféle távon állhatott rajthoz és érhetett célba az, aki nem volt cukorból. A rövidtávos nevezők 1507 méter lefutására vagy lesétálására vállalkozhattak. A futók az egyéni vagy a csapatban történő versenyzést is választhatták. A háromfős váltók minden tagja körverseny keretében teljesítette az 1507 méteres távot. A hosszabb távra vállalkozók 5007 méter futottak egyéni indulóként.

Vattamány Zsolt, az esemény védnöke, Erzsébetváros polgármestere csapatban és egyéniben is rajthoz állt. A váltófutást a Polgármesteri Hivatal kollégáival közösen teljesítették.
Vattamány Zsolt szerint nemcsak a növekvő létszámból látszik, hogy a kerületben élők - különösen a családok - nagyon megkedvelték az elmúlt évek alatt a kerületi futóünnepet. "Az emberek várják, kérdezgetik, lesz-e, terveznek vele" - mondta a polgármester.



A 7. kerületet "a hivatal" mellett leginkább az iskolai csapatok képviselték. A helyi sulik mellett sok más budapesti iskola is jelen volt, az idei Futó- és Gyaloglónapon hajszálpontosan 1000 diák vett részt. A legtöbb tanulót nevező iskolákat idén is sportszerutalvánnyal jutalmaztuk. Az 1-3. helyen kerületi iskolák végeztek. Sorrendben a következők:
- Baross Gábor Általános Iskola
- Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium
- Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola

Az eseményre a kerület négy iskolája összesen 752 diákot nevezett.

Hogy az iskolák körében mennyire népszerű a 7. kerület futóeseménye, azt az is mutatja, hogy idén (láss csodát, éppen) 7 olyan iskola is hozott csapatot az eseményre, amely korábban még nem nevezett.

A városliget Versenyközpont 14 órától várta a nap futóit. Aki szurkolóként/kísérőként vagy nagyon korán érkezett, a Budai XI. Sportegyesület és a BRFK standjánál múlathatta az időt. A Sportegyesület idén is komplex állapotfelméréssel, erőnléti és egyéb egészségügyi tesztekkel várta az érdeklődőket, akik testzsírszázalékukról, általános erőnlétükről, hajlékonyságukról, fittségükről, immunrednszerük állapotáról és egyebekről kaphattak tájékoztatást. A népszerű tesztek mellett a látogatók részt vehettek az egyesület által bonyolított evezős és kerékpáros ergométeres felméréseken, versenyeken is.

A 7. kerületi Futó- és Gyaloglónap programja 15.30-kor a 3*1507 méteres váltófutással kezdődött. A versenyző csapatok mindhárom tagja 1507 métert teljesített a Városligetben kijelölt útvonalon. A női csapatok legjobbika a Pegazus Atlétika újonc csapata lett 16:23-as időeredménnyel, a férfiak között szintén a Pegazus Atlétika triója (15:38) állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A női/férfi csapatok 1-3. helyezettjeit éremmel díjaztuk.

A váltóverseny után Koltai Móni, a Gilda Max edzője melegítette be az 1507 méteres egyéni futamainak futóit és gyaloglóit. Az épp csak 7 méterrel több mint 1,5 km-s táv leggyorsabb teljesítője a tavalyi évhez hasonlóan Gál Sándor lett 4:43-as eredménnyel, az őt követő Szabó Dorián (04:49) is duplázott, harmadikként Vasali Dávid (04:55) követte őket a célban. A nők legjobbika Fegyveres Anikó lett 05:20-as idővel, a dobogó második és harmadik fokára pedig Fockt Lili (06:18) és Rédecsi Anita (06:23) állhatott fel.
A nők és a férfiak 1-3. helyezettjét kupával és a Spuri Futóbolt ajándékutalványával ismertük el.



Az 1507 méteres táv eredményhirdetése után következtek azok, akik a szitáló eső ellenére nem adták fel, nem mentek haza, hanem bemelegítettek Szalka Andival, majd rajthoz álltak az 5007 méteres futáson. A tavaly versenycsúcsot(16:50) is felállító Beda Szabolcs 17:25-ös idejével idén a második helyet szerezte meg, az 1507 méteren is remekelő Gál Sándor nyerte a férfiak versenyét (17:13).
A nők versenye néhány perccel később dőlt el, Szalai Anett 19:29-es időeredménnyel hozta az első helyet, a második helyen Weill Vivien Éva (19:49) ért célba, a harmadik pedig Zsámár Anna (20:42) lett.

Az eseményen őrizzük és ápoljuk azt a hagyományt, hogy a verseny nevezői között kisorsolunk egy 80 ezer Ft értékű kerékpárt. Idén a szerencse dr. Csery-Szűcs Péternek kedvezett. Péter a 80 ezer forintos összeghatárig tetszés szerint választhat magának egy vagy több kerékpárt.

Az idei Futó- és Gyaloglónap legjobb pillanatait a Futófotó örökítette meg, az eseményen készült, nagy felbontású képek ingyenesen letölthetők a bsi.futofoto.hu weboldalról.

Eredmények:

3x1507 méteres váltó:
Férfiak:
1. Pegazus Atlétika (Simák györgy, Tarnay Teó, Bálint Zoltán) 15:38
2. Jampik (Kiss Bence, Kovács Botond, Kiss Bálint) 15:52
3. JÓKAISOK (Tóth Zoltán, Giczi László, Tóth Levente Zoltán) 16:47

Nők:
1. Pegazus Atlétika újonc csajok (Fegyveres Anikó, Zsámár Anna, Csuta Dorottya) 16:23
2. Vákumbeli fénysebesség (Tószegi Fanni, Telepovszki Ágnes, dr. Farkas Lilla)18:06
3. Budaörsi SC (Peiker Csenge, Kirst Athina, Peiker Panna) 18:36

1507 méter:
Férfiak:
1. Gál Sándor (Bp. Honvéd SE) 04:43
2. Szabó Dorián 04:49
3. Vasali Dávid (FTC) 04:55

Nők:
1. Fegyveres Anikó (Pegazus Atlétika) 05:20
2. Fockt Lili 06:18
3. Rédecsi Anita 06:23

5007 méter:
Férfiak: 1. Gál Sándor (Bp. Honvéd SE) 17:13
2. Beda Szabolcs 17:25
3. Miskolczi Tamás 17:57

Nők:
1. Szalai Anett (Postás SE) 19:29
2. Weigl Vivien Éva 19:49
3. Zsámár Anna

A részletes eredménylistát itt éred el.

7. kerületi Futó- és Gyaloglónap - 2016. szeptember 24.

A 7-es szám több ízben is megjelent az eseményen, a négy versenyszám - sorrendben - a 3×1507 méteres váltófutás, az 1507 méteres futás, az 1507 méteres gyaloglás és az 5007 méteres futás voltak, Vattamány Zsolt polgármester 7-es, dr. Vető Marietta alpolgármester pedig 77-es rajtszámot viselt.

Erzsébetváros futó- és gyaloglónapja - amely a kerülten túliaknak is szólt - napsütéses időben zajlott, a váltószám mezőnye 23 fokban indult útnak, a leggyorsabb a Jampik, illetve a Pegazus csajok "a" triója volt. Érdekesség, hogy a hölgyek mezőnyében ezüstérmes Turcsányi Krisztinának Európa-bajnokságról is van egy második helyezése, hiszen 2009-ben tagja volt a junior kézilabda-válogatottnak.

A két egyéni 1507 méteres szám rajtjait a polgármester, az esemény fővédnöke lőtte el. Közel ezren várták ekkor a kürtszót, összesen pedig 1735-en neveztek a 7. kerületi Futó- és Gyaloglónapra. A futók között a tavalyi ezüstérmes visszavágott az akkori győztesnek, így ezúttal Gál Sándor az első, Szabó Dorián pedig a második helynek örülhetett a díjátadásnál. Amelyen másodszorra állt a dobogó tetején a váltóban is győztes Csuta Dorottya!


A leghosszabb útvonal, az 5007 méteres a Hősök terét is érintette, amúgy pedig a többihez hasonlóan a Városliget különböző útjain vezetett. Fél 6-kor, amikor 19 fokot mutatott a hőmérő, közel ötszázan gyűltek össze a rajtkapu előtt - köztük Vattamány Zsolt, polgármester -, akik azt is izgatottan várták, hogy ki nyeri közülük a 80 ezer forint értékű Montana kerékpárt. A 455-ös rajtszám tulajdonosa már a futás előtt örülhetett!

A célban pedig elsőként Beda Szabolcs ünnepelhetett, aki ráadásul 16:50-es idejével új versenycsúcsot állított fel. (Ő egyébként tavaly második lett.) A hölgyeknél Szalai Anett ért először célba, érdekesség, hogy ő is úgy nyert - szintén versenycsúccsal -, hogy tavaly másodikként végzett.

A 7. kerületi iskolák között a három legnagyobb számban részt vevő intézmény sportszervásárlási utalványokat vehetett át (összesen 200 ezer forint értékben), díjazták a tavaly után ismét visszatérő iskolákat, valamint az újoncokat is (és nem csak a kerületieket), de szintén elismerésben részesült a legfiatalabb és a legidősebb résztvevő, ők egy-egy 10 000 forintos Spuri Futóbolt-utalványt kaptak.



Eredmények:
3x1507 méteres váltó:
Férfiak:
1. Jampik (Aszódi Zsombor, Kovács Botond, Kiss Bálint) 0:15:10
2. KSI Öttusa (Farkas Botond, László Áron, Csizmadia Péter) 0:15:45
3. Running Boys (Juhász Sándor, Wágner András, Maurovics Márk) 0:16:56
Nők:
1. Pegazus csajok "a" (Csuta Dorottya, Zsámár Anna, Kirst Athina) 0:16:54
2. KriszTEAM (Turcsányi Krisztina, Wittmann Krisztina, Turcsányi Krisztina) 0:18:49
3. Pegazus Csajok "b" (Szunyi Dorka, Keczéri Orsi, Peiker Csenge) 0:19:45

1507 méter:
Férfiak:
1. Gál Sándor (Postás SE) 0:04:41
2. Szabó Dorián (Budapest) 0:04:45
3. Tulcsik Marcell (Budapesti Honvéd) SE 0:04:49
Nők:
1. Csuta Dorottya (Pócsmegyer) 0:04:57
2. Makrai Zsuzsanna (Budapest) 0:05:32
3. Kovács Nóra (Budapest) 0:05:45

5007 méter:
Férfiak:
1. Beda Szabolcs (Sashegyi Gepárdok) 0:16:50
2. Miskolczi Tamás (Budapest) 0:17:30
3. Tulcsik Marcell (Budapesti Honvéd) SE 0:17:58
Nők:
1. Szalai Anett (POSTÁS SE) 0:19:46
2. Nagy Csilla (Budapest) 0:20:40
3. Makrai Zsuzsanna (Margitszigeti AC) 0:20:48

7. kerületi Futó- és Gyaloglónap - 2015. szeptember 26.

Hiába a zord időjárás, ez keveseket tántorított el, 1300 nevezővel zajlott a szombat délutáni városligeti futóesemény, amely során négy versenyszám közül választhattak a résztvevők. Címvédés és kerékpársorsolás is volt.

A négy versenyszám sorrendben a 3×1507 méteres váltófutás, a 1507 méteres futás, a 1507 méteres gyaloglás és az 5007 méteres futás voltak a városligeti eseményen. A hetes számok nem véletlenül találhatók meg az összesben: az esemény főszponzora Erzsébetváros, azaz a 7. került volt.

A váltószám mezőnye 15 fokban, szemerkélő esőben indult útnak, zömében családok alkották a csapatokat, a leggyorsabb a Szenioriták triója volt. Az ezt követő két egyéni versenyszám rajtjait Vattamány Zsolt polgármester, az esemény fővédnöke lőtte el, aki maga is rendszeresen fut. Az 1507 méteres futáson rendkívül szoros volt a befutó, Gál Sándor hiába javította meg tavalyi győztes idejét, ha csak 2 másodperccel is, de Szabó Dorián mögé szorult.

A legtöbben az 5007 méteres számban álltak rajthoz, s ekkor, fél 6-kor már az eső sem esett. Ebben a számban - stílszerűen 7-es rajtszámmal - elindult Vattamány Zsolt, polgármester is. A címvédő, Ribárszki Dániel már a "kiskör" (1507 méter) végén első volt, s nem is szorult hátrébb, 17 perc 36 másodperces idővel ért célba, amely egyébként fél perccel lassabb tavalyinál, amelyet ugye pályarekordnak is tekinthetünk. "Amikor megláttam, hogy idén is megrendezik az esemény, elhatároztam, hogy jövök, hiszen így lehetőségem lesz a címvédésre. Edzéseim jól sikerültek, az esős időnek pedig kifejezetten örültem, csípem ilyen körülményeket, sokkal jobb a 14 fok, mint a kánikula. Egyébként Százhalombattáról, munkából jöttem, s megyek is oda vissza, gyakorlatilag ez volt az ebédszünetem" - nyilatkozta, miután gratulált a mögötte beért három versenyzőnek

Az útvonal végig a Városliget szép útjain, a Közlekedési múzeum mellett és a Hősök tere szélén vezetett. Minden induló részt vett egy sorsoláson, amelyen a nyeremény egy kerékpárért volt, míg a 7. kerületi iskolák között a három legnagyobb számban részt vevő intézmény sportszervásárlási utalványokat vehetett át (összesen 200 ezer forint értékben). Már csak ezért is elmondható: második alkalommal megrendezett 7. kerületi Futó- és Gyaloglónapról kissé ázottan, ám semmiképpen sem szomorúan távoztak a résztvevők.


Eredmények:
3x1507 méteres váltó:
Férfiak:
1. Bt - Balance Cheat (Szabó Dániel, Viszolajszky Bálint, Schuszter Ádám Balázs) 19:12
2. Gyorslábúak (Reviczky Marcell, Reviczky Tamás, Zelenyánszky Lőrinc) 19:38
3. Lajos 3.0 (Lajos József, Lajos András, Lajos Bálint) 20:51
Nők:
1. Szenioriták (Schweigert Árpádné, Kochné Szilágyi Erika, Jancskár Ildikó) 18:34
2. Zsém (Lukácsné Pásztor Zsuzsanna, Bereczki Mónika, Tóth Éva) 23:08
3. Dalospacsirták (Vasvári Márta Mirjam, Vasvári Anna, Fieder Ildikó) 23:45

1507 méter:
Férfiak:
1. Szabó Dorián 4:42
2. Gál Sándor (Postás SE) 4:44
3. Zeller Zsolt 4:57
Nők:
1. Kovács Nóra 5:35
2. Szebeli Melinda (TTE) 6:02
3. Petrovszki Zsanett 6:08

5007 méter:
Férfiak:
1. Ribárszki Dániel 17:36
2. Beda Szabolcs 18:00
3. Puskás Márton 18:08
Nők:
1. Fuchs Réka 20:47
2. Szalai Anett 21:03
3. Makrai Zsuzsanna 21:23


7. kerületi Futó- és Gyaloglónap - 2014. szeptember 27.

Sikerrel debütált az első alkalommal megrendezett 7. kerületi Futó- és Gyaloglónap, hiszen a Városligetben szombat délután rengetegen gyűltek össze, hogy 1007 métert gyalogoljanak vagy fussanak, vagy pedig 5007 méteres futásban próbálják ki magukat. Mindösszesen 1050 regisztráció érkezett a távokra, és az inkább napos, mint felhős, sportoláshoz épp ideális időben a kicsik és nagyok, családok és egyedül készülő sportemberek ellepték a Király domb melletti rétet a futamok előtt-után.

Ha sütött a nap, 23 fokot is mérhettünk, így nem kellett nagyon melegen öltözni a futóknak és a gyaloglóknak, már csak azért sem, mert a fázósabbak is rendesen bemelegíthettek a rajtok előtt Czanik Krisztián aerobik sportoktató és párja, Kordics Andrea segítségével. Két futó- és egy gyaloglótáv volt szombaton terítéken, először 15 órakor a - hetedik kerületi rendezvény lévén - 1007 méteres távra a fürge lábú gyerekek, családok, de akadtak komoly ezer méteres futók is, akik sprint tempóban nyomták végig a kört. A rajtjelet a Erzsébetváros polgármestere, Vattamány Zsolt adta meg, aki azután a hosszabbik távon - stílszerűen hetes rajtszámmal a mellkasán - szintén futott egyet. Az egy kilométeren az első helyezett mind a nőknél, mind a férfiaknál meggyőző előnnyel ért be, de utánuk már nagyon hirtelen sűrűsödni kezdett a mezőny.

A futók után néhány perccel a gyaloglók indultak el a bő egy kilométeres távra, majd a rövid táv eredményhirdetése után, háromnegyed négy előtt elérkezett az idő, hogy a rajtvonal mögé felsorakozzanak az 5007 métert futók. Ezt a távot a leggyorsabban, ráadásul egy percnél is nagyobb előnnyel Ribárszki Dániel nyerte, mindössze 17 perc és 14 másodperc kellett hozzá, hogy megtegye az 5 kilométert és hét métert.

Bármelyik versenyszámot választotta az ember, az útvonal végig a Városliget csodaszép útjain, a Közlekedési múzeum mellett és a Hősök tere szélén vezetett, de ha ez nem lett volna elég ahhoz, hogy valakinek megjöjjön a kedve egy kis sporthoz, ráadsul minden induló részt vett egy nyereménysorsoláson, ahol különféle díjak mellett a fődíj egy citybike kerékpár volt. Ezt, ahogyan a verseny dobogósai is a díjaikat, boldog új tulajdonosa, Wimmer Nóra Wattamány Zsolt polgármestertől vehette át.

Eredmények:

1007 méter:
Férfiak:
1.: Gál Sándor, Budapest (5:21)
2.: Szabó Imre, Budapest (5:27)
3.: Szebeli István, Budapest (5:30)
Nők:
1.: Szebeli Melinda, Budapest (5:47)
2.: Kovács Nóra, Budapest (5:56)
3.: Barna Alexandra, Páty (5:59)

5007 méter:
Férfiak:
1.: Ribárszki Dániel, Százhalombatta (17:14)
2.: Miskolczi Tamás, Budapest (18:27)
3.: Marshall Benjámin, Göd (19:33)
Nők:
1.: Szalai Anett, Budapest, Postás SE (21:18)
2.: Mátyás Brigitta Viktória, Budapest (21:34)
3.: Fehér Enikő, Gyöngyös, Gyötri TK (21:41)

FŐSZPONZOR
TÁMOGATÓ
budapest_logo EMMI logó főtáv_jó TÁRSSZPONZOR
knoppers

fb share