Rekordlétszám a 8. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon

A november 19-20-ai siófoki szezonzáró futóbulira idén közel 3100-an neveztek be, ami 4600 futást jelent öt távon, kilenc különböző futószámra, ebből a vasárnapi félmaratonra közel 1600 nevezés érkezett, mindkettő rekord az esemény történetében. A futókat a hideg és ködös időjárás sem tudta visszatartani attól, hogy a Balaton partján búcsúztassák a 2011-es futószezont.

A 42 kilométeres maratont két nap alatt három részletben lehetett teljesíteni, egyéniben vagy párban. A 21 kilométeres félmaratont ugyancsak egyéniben és párban lehetett futni, egyben vagy két részletben. A 14 kilométeres harmadmaratonon egyéniben és párban lehetett indulni, a 10,5 kilométeres negyedmaratont és a 7 kilométeres hatodmaratont egyéniben lehetett teljesíteni.

Szombaton 6 fokos hőmérsékletben délelőtt 11-kor a 1/3 maratoni távon (14.065 m) több mint 900-an álltak rajthoz, összesen öt különböző versenyszámban. A hűvös idő ellenére megtöltötték a futók a Balaton partját. Már a reggeli ködben elkezdtek szállingózni a futók Siófokra, bár a rajtig inkább a hotelben melegedtek, és Péter Attilának úgy kellett előcsalogatnia őket a 10:30-as rajthoz. Az időjárás hideggel fogadta a résztvevőket, a rajtnál 5, a befutóknál 6 fokot mért a hőmérő.

Együtt rajtoltak az 1/3 maratoni távon (14.065 m) az egyéni maratonisták, akiknek ez volt az első megmérettetésük a három részletben futható két napos maratonon, a maratont párban teljesítők első futói, a félmaratont 2 részletben futók, akik délután fejezik majd be a távot, és természetesen az 1/3 maraton egyéni és páros indulói. Az első kör végén az 1/3 maraton párosai gyorsan átadták egymásnak a chipet, és már futottak is tovább. A futók azt mondták, a parton azért eléggé fújt a szél, és a második körben, amikor már kimelegedtek, ez még gyorsabb futásra ösztönözte őket.
A férfiak maratoni mezőnyében elsőként Beda Szabolcs ért célba 48:52 alatt, a hölgyeknél Földingné Nagy Judit vezet ezen a távon 55:38-cal. Az 1/3 harmad maratonon a férfiak közül Alpár Dávid (1:00:20), a hölgyek közül Leszkovich Eszter (1:09:54) haladt át elsőként a célvonalon.

A délelőtti 1/3 maraton után a futók pihentek, ebédeltek, masszíroztattak - és néhány bátor vállalkozó 14 órakor megmártózott a Balaton vízében. Igaz, hogy legtöbben csak térdig gázoltak be a levegővel azonos hőmérsékletű - vagyis 6 fokos - vízbe, de akkor is minden tiszteletünk az övék!

Délután 15:30-kor a 1/6 maratonnal folytatódott a szezonzáró futóesemény, közel 1000-en neveztek a 7.032,5 méteres távra. Már három óra után ismét megjelentek a futók a rajt környékén, megérkeztek a hatodmaraton résztvevői is, akik közt számos gyerek is rajthoz állt. A mezőnyben ott voltak a hatodmaraton teljesítői, az egyéni maratonisták, az egyéni félmaratont két részben teljesítők most fejezték be a futásukat, és a maratoni párosok tagjai mindketten futottak.
Az indulók ezúttal az ellenkező irányban hagyták el a rajtkaput 15:30-kor, hogy egy körben teljesítsék a távot. A Balaton partján számos szurkoló gyűlt össze, akik végig tapssal biztatták az elhaladókat. A maratoni mezőnyből most is Beda Szabolcs és Földingné Nagy Judit értek célba elsőként. A hatodmaratoni táv indulói közül a férfiaknál Garami Árpád (26:46), a hölgyeknél Blajkó Zsuzsanna volt a leggyorsabb.

Este Péter Attila vezetésével beszélgetést hallhattak a futók Lubics Szilvivel, a 2011-es Spartathlon női győztesével, és Németh Csabával, a 2011-es Trans Gran Canaria verseny a második helyezettjével. A hotel előadóterme megtelt a hallgatósággal.
Ezután következett a már hagyományosnak mondható táncest, amely Péter Attila szerint felért a maraton lefutásával!

Vasárnap 11 órakor 3 fokban rajtolt el a félmaratoni táv, közel 2700 futóval. Ebből közel 1600-an neveztek a 21 kilométeres félmaratonra. A maratoni távot egyéniben és párban futók itt is rajthoz álltak, most indultak a félmaratont egyben teljesítők, a félmaratont párosban futók, és a negyedmaratont választók. Két körben lehetett teljesíteni a 21 kilométert, a negyedmaratonon indulók az első kör végén már a célba futhattak be.

Most is rengeteg szurkoló állt a futósáv szélén a célkapunál és a Balaton partján is - volt kolomp, kereplő, kiabálás, és természetesen taps!
A félmaratoni mezőny leggyorsabb futója a szombathelyi Zsódér Zsolt volt, míg a hölgyeknél a budapesti Roszik Adrienn győzött. A maratonisták közül ezúttal is Beda Szabolcs és Földingné Nagy Judit bizonyult a leggyorsabbnak, így összetettben is ők nyerték ezt a távot.

A délutáni eredményhirdetésen nem csak a hétvégi győzteseket díjaztuk, de a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton és 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton amatőr kategória győzteseit, illetve a TerepMánia nyerteseit is.

Egy nagyon jó hangulatú, eseménydús futóbulival zárult a BSI 2011-es futószezonja. Még egyszer futók vették birtokba a Balaton partját, hogy különleges körülmények között teljesítsék az általuk választott távokat.

A BSI következő eseménye a 6.Tesco FittAréna lesz november 27-én.

A BSI következő futóeseménye az 5. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton lesz 2012. március 15-18 között - még szabadságot sem kell kivenned, hogy ott lehess!

8. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton eredmények:

Maraton egyéni:
Férfi:
1. Beda Szabolcs, Budapest, ELTE ADSK, 2:27:19
2. Kónya Ákos, Kecskemét, 2:32:01
3. Kardos Dániel dr. Budapest, Uniqa Újbuda TC, 2:36:51
Női:
1. Földingné Nagy Judit, Győrújbarát, Győri Dózsa SE, 2:45:19
2. Kiss Mirella, Budapest, Polythlon, 3:02:43
3. Fábri Andrea, Balassagyarmat, Vitalitás SE, 3:02:54

Maraton párban:
Férfi:
1. 1Pár Fürge Gepárd, Beda Szabolcs, Vas Gábor, 2:28:36
2. Mecsek, Tasnádi Tas László, Somogyi Norbert, 2:39:11
3. Esztergomi Futóművek 1. Deli Gergely, Érdy Nándor, 2:43:28
Női:
1. Tacskók, Ilyés Ildikó, Uj-Mag Zita, 3:13:46
2. FélMarcsi, Herédi-Szabó Krisztina, Farkas Mária, 3:15:40
3. Esztergomi Futóművek 3. Kis Éva, Szálka Éva, 3:18:39
Vegyes:
1. Kacsipanta, Panyor Krisztina , Ábrahám Pál, 2:43:12
1. Földingek, Földingné Nagy Judit, Földing Ottó, 2:43:12
3. Hüje Aki Fut, Ispánki Zoltán, Bense Krisztina, 2:52:09

Félmaraton egyéni:
Férfi:
1. Zsódér Zsolt, Szombathely, Galaxy Fitness, 1:13:04
2. Makár László, Budapest, 1:14:03
3. Kavalecz Gábor, Veszprém, Intersport, 1:14:21
Női:
1. Roszik Adrienn, Budapest, 1:26:14
2. Macher Tünde, Győr, 1:26:25
3. Egervölgyi Lilla, Kübekháza, 1:26:29

Félmaraton két részletben:
Férfi:
1. Salamon Zalán, Dunaújváros, 1:17:42
2. Magyar Zoltán, Nagykanizsa, 1:27:55
3. Selmeczi Dániel, Vác, 1:31:52
Női:
1. Schweigert Árpádné, Budapest, 1:39:16
2. Bátka Nikoletta, Budapest, 1:43:25
3. Nagy Katalin, Érd, 1:49:07

Félmaraton párban:
Férfi:
1. Szilvásbukta, Szabó Sándor, Szigeti Szabolcs, 1:12:22
2. Hadházi-Mezei, Hadházi Máté, Mezei Gergő László, 1:17:22
3. Gyuró Team A, Gyurászik László, Heszler Attila, 1:24:37
Női:
1. Balatoni Triatlon Team Panna és Lilli, Csák Panna, Nagy Lili, 1:28:33
2. Sebesek, Sebők Klaudia, Vizi Viktória, 1:31:22
3. Spontán Csajszik, Almási Éva, Váradi Adrienn Krisztina, 1:41:27
Vegyes:
1. Pajzán Majális Universitas Sport Club Szeged, Laluska Zsuzsa, Kapitány Zoltán, 1:18:09
2. Séf Szakképző Iskola IV., Németh Eszter, Burján Jenő, 1:22:47
3. PVSK, Kovács Dóra, Kovács Ferenc, 1:23:38

Harmadmaraton:
Férfi:
1. Alpár Dávid, Budapest, 1:00:20
2. Moens Stephane, Budapest, 1:01:15
3. Tölgyes Norbert, Budapest, 1:04:05
Női:
1. Leszkovich Eszter, Győr, Nike Futóklub - Győr, 1:09:54
2. Borsy Beáta Edit, Dunaújváros, 1:15:31
3. Gyarmati Mariann dr. Dunaújváros, 1:16:17

Harmadmaraton párban:
Férfi:
1. OTP Bank-Kövérek, Kövér Balázs, Kövér Bence, 59:43:00
2. Csubatka Csoport, Dr. Benedek Gergely, dr. Pásztor Gábor, 1:16:49
3. Farkas Falka, Farkas Zsombor, Farkas Róbert, 1:19:27
Női:
1. Sellőlányok, Beliczky Andrea, Bede Annamária, 1:20:28
2. Jeti Duó, Pribelszki Edina, Hézer Judit, 1:27:47
3. Egomi Csigafutóművek, Érdy Ágnes, Tokodi Józsefné, 1:29:38
Vegyes:
1. Párosodtunk, Csabai Ágota, Sándor Péter, 1:10:03
2. Fogd a sarut és fuss!, Szabó Nóra, Szabó Tamás, 1:10:30
3. Nem komp, Sversits Zsófia, Nagy-Győr Tamás, 1:14:43

Negyedmaraton:
Férfi:
1. Kovács Zoltán Tamás, Székesfehérvár, 41:12:00
2. Papp Ferenc, Pécs (Vasas), 44:57:00
3. Fenyvesi Áron, Balatonboglár, Balatoni TTSE, 45:35:00
Női:
1. Zsiros Zsanett, Gödöllő, GEAC, 47:18:00
2. Murnyák Melinda, Kisújszállás, 48:22:00
3. Zémann Anita Viktória, Budapest, BKV Előre SC, 50:27:00

Hatodmaraton:
Férfi:
1. Garami Árpád, Szombathely, Szombathelyi ESE, 26:46:00
2. Papp Ferenc, Pécs (Vasas), 29:29:00
3. Erdősi Balázs Péter, Szolnok, 29:58:00
Női:
1. Blajkó Zsuzsanna, Monorierdő, 33:43:00
2. Szabóné Panyor Zsuzsanna, Makó, Marosmenti Mocorgók, 33:52:00
3. Horváth Anna, Budapest, 34:02:00

NÉVADÓ FŐSZPONZOR TÁRSSZPONZOR etirel_logo pro_touch_logo volvo MÉDIATÁMOGATÓ TÁMOGATÓ Fink_gyumolcs

fb share