8. T-Home Vivicittá Városvédő Futás, Szeged

Feketébe öltözött a szegedi Dóm tér szeptember 13-án, szombaton, méghozzá a 8. T-Home Vivicittá Városvédő Futás tiszteletére. A csongrádi megyeszékhely legismertebb terén 4600-an gyűltek össze, és viselték a futóesemény emblémázott, fekete színű pólóját, majd teljesítették a város utcáin kijelölt 3,4 kilométer hosszú futótávot. A futás mellett a T-Home jóvoltából a gyerekeket ugráló vár és csúszda is várta a téren. thomeszeged2008_1A nap programjában elsőként a táncé volt a főszerep: a Kankalin Néptáncegyüttes tartott bemutatót a Dóm téren összegyűlt futóknak, akik ezután egy rövid bemelegítésen vettek részt, majd felsorakoztak a rajtkapu mögött. A mezőny 10 órakor dr. Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok startjelére indult neki a távnak. A 4600 résztvevőnek több mint hat perc kellett ahhoz, hogy kifussanak a pályára, alig több mint négy perc múlva pedig már be is érkezett a célba a leggyorsabb futó. Lóczi Attila, a SZVSE futója 10 perc 49 másodperc alatt teljesítette a távot. A nők mezőnyében szoros csatában Biacsi Ilona bizonyult a legjobbnak 12 perc 16 másodperces idővel. Utánuk több mint fél órán keresztül folyamatosan özönlöttek a célba a távot sikeresen teljesítő futók. A befutó után következett az eredményhirdetés, majd az ajándéksorsolás, ahol a névadó T-Home, és a többi támogató ajándéka került kisorsolásra.

T-Home Vivicittá Városvédő Futás, Szeged 3,4 km Eredmények Férfiak

  1. Lóczi Attila (SZVSE) 10:49
  2. Szelepcsényi Zsolt (SZVSE) 11:03
  3. Tarnai László (Radnóti Gimnázium) 11:16
  4. Répási Ferenc (Napraforgó Futóklub) 11:27
  5. Lukácsi István (Napraforgó Futóklub) 11:33
  6. Kisházi László (Honvéd Bercsényi) 11:36

Nők

  1. Biacsi Ilona (SZVSE) 12:16
  2. Biacsi Bernadett (SZVSE) 12:17
  3. Imréné Kiss Ágnes (SZVSE) 12:31
  4. Ferentzi Flóra (SZVSE) 12:44
  5. Vlocskó Noémi (SZVSE) 13:11
  6. László Laura (Titán TC) 13:39

Szegedi Tudományegyetem egyéni bajnoksága Férfiak

  1. Frank Ádám (SZTE GTK) 11:45
  2. Garamvölgyi Máté (SZTE ÁJK) 11:50
  3. Szántó Lajos (SZTE MK) 12:29

Nők

  1. Ferentzi Flóra (SZTE ÁOK) 12:44
  2. László Laura (SZTE TTK) 13:35
  3. Mészáros Szilvia (SZTE TTK) 14:48

Leggyorsabb T-Home dolgozók

  1. Török István (Kecskemét) és Radics Balázsné

A legtöbb diákot mozgósító iskolák Szegedi iskolák

  1. Radnóti Miklós Gimnázium 629 fő
  2. Tabán Általános Iskola 447 fő
  3. Deák Ferenc Gimnázium 443 fő

Szeged környéki iskolák

  1. Pusztamérgesi Általános Iskola 93 fő
  2. Kiss Ferenc Általános Iskola, Ásotthalom 84 fő
  3. Kisteleki Általános Iskola 80 fő

thomeszeged2008_2

Társrendező
Szegedi Városi SportIgazgatóság

Névadó főszponzor
t-home

Társszponzor

wrigley

Médiatámogató
Telin

Városi TV Szeged

sportkapu

Diéta és Fitnesz

Szegedi Est

fb share