A dunaújvárosi K&H olimpiai futónap támogatója: a DSTV

A Dunaújváros valamennyi háztartásában fogható DSTV is ott lesz szombaton a 4. K&H olimpiai futónapon a dunaújvárosi Városháza téren.

A DSTV Dunaújváros Televízió 2005 áprilisában szerzett ORTT-engedélyt a működésre. Az első kezdeti elképzelések azóta már többször átalakult, kibővült, de legfőképpen fejlődött. Ars poeticáját a fejlődés és a fejlesztés kulcsszavaival lehetne leginkább jellemezni. Ugyan a fejlesztéseik az első pillanattól a források korlátaiba szorultak, a DSTV hamar ráérzett az innováció és a szolgáltatások nyújtotta előnyökre és lehetőségekre. Az első szerencsés időszak, melyben átmenetileg versenytárs nélkül tevékenykedett, megmutatta, hogy van helye az "új színfoltnak", és reális igény mutatkozott a dunaújvárosi média viszonylatában. A semmiből, támogatás nélkül nőtt ki a földből egy médium. Nem mecénások és veterán szakemberek, hanem tehetséges és szorgalmas, ambiciózus fiatalok jóvoltából. Idáig önerőből eljutni, az egyre nehezedő gazdasági helyzetet uralva, lépésenként előrehaladni nem kis teljesítmény. A DSTV-be beolvadó, több évtizedes múltra visszatekintő, városi tulajdonban lévő televízió nagyobb fejlődésen ment keresztül az elmúlt hónapokban, mint amelyen az elmúlt húsz év alatt.

A DSTV adása jelenleg Dunaújváros minden háztartásában fogható, sőt a kistérség településein is nézik műsorainkat, erősítve köztük a szinergiában rejlő lehetőségeket. Az interneten elérhető élő adás jóvoltából a világ bármely részén nyomon követhető a műsorszolgáltatás. A legnézettebbek jelenleg is a sportmérkőzések, de előkelő helyet foglalnak el a nézettségi listán a közgyűlések közvetítései, a híradók, valamint a különböző magazinműsorok is. Kapcsolj Te is a DSTV csatornájára!



fb share