A futóké a főszerep a Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon

A futók vették át a főszerepet a Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon délután: fél 3-kor Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke rajtjelére nekivágott a Hármashatár-hegynek a terep félmaraton, illetve a 11 kilométeres táv mezőnye.

Kicsit később a 3,2 kilométert teljesítők is elindultak, sőt az ő mezőnyükből rövid idő után már érkeztek a befutók. A Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon tehát a futók "uralják" a terepet. Mivel valamennyi futótáv mezőnye kiváló, napsütéses, tiszta időben rajtolt el, a versenyközpontból sokáig nyomon lehetett követni, miként kúszik feljebb és feljebb a futókígyó a Hármashatár-hegyre.

A bringások közül időközben beérkeztek a Buda Mountain Bike Maraton versenyzői, így a bringás programok most az eredményhirdetéssel folytatódnak. Továbbra is sok résztvevője van a Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválnak, a gyönyörű májusi időben sokan látogattak ki a Hármashatár-hegyi Repülőtérre.



fb share