A Parlament küszöbén a budapesti olimpia ügye

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén egyhangú döntést hozott arról, hogy - élve felterjesztési jogával - kezdeményezi a kormánynál és a parlamenti frakcióknál az olimpia törvénytervezet elfogadását.

A testület 2008. december 18-án ötpárti támogatással elfogadta a BOM Egyesület által előkészített, a 2020. évi Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékok rendezésére vonatkozó pályázat-előkészítésről szóló törvény tervezetét. A közgyűlés rögzítette, hogy egyetért a "2009.évi (). Törvény a 2020. évi nyári Olimpia és Paralimpiai Játékok rendezésére vonatkozó pályázatról" című törvénytervezet tartalmával és támogatja annak az Országgyűléshez történő benyújtását.

A 2009. augusztus 27-i közgyűlésén a Fővárosi Közgyűlés újra kiállt amellett, hogy Budapest 2011-ben pályázzon a 2020-as Nyári Olimpiai Játékok és Nyári Paralimpiai Játékok megrendezésére. Az indoklás szerint a nemzetközi sporteseményre való felkészülés Budapest és az egész ország számára jelentős előnyökkel, gazdasági felemelkedéssel jár. A közgyűlésen felhívták a figyelmet arra, hogy az előkészületek sikere érdekében elengedhetetlen, hogy a parlament még az őszi ülésszak folyamán szavazza meg az Olimpia Törvényt.

A mostani szavazást követően Demszky Gábor főpolgármester, Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM elnöke, Ikvai-Szabó Imre, Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek valamint az öt parlamenti párt fővárosi frakcióvezetőinek aláírásával levelet küldenek Sólyom László köztársasági elnöknek, Bajnai Gordon miniszterelnöknek és a parlamenti pártok elnökeinek és frakcióvezetőinek, kezdeményezve ezzel az Olimpia Törvény megtárgyalásának napirendre tűzését az Országgyűlés őszi ülésszakában. A levelekben a város elöljárói eszámolnak törekvéseikről és találkozót kérnek tőlük, hogy részletes szakmai prezentáció keretében ismertessék a parlamenti szavazáshoz az olimpia megpályázásának részleteit, célját és jelentőségét az ország felemelkedésében, valamint az olimpiai főhelyszínnek kijelölt észak-csepeli területek fejlesztésének nemzetgazdasági projektté nyilvánításának fontosságát. Szintén levélben közösen felkérik Sólyom László államfőt, hogy egyeztetésre hívja össze az öt parlamenti párt vezetőjét a Budapest 2020 pályázat ügyében, valamint felkérik Schmitt Pált, a MOB elnökét, hogy vegyen részt a találkozókon.

Demszky Gábor főpolgármester beszédében elmondta: "Végtelenül örülök, hogy a mai megosztott helyzetben a Budapest 2020 ügye még mindig össze tudja kovácsolni a város érdekében munkálkodó fővárosi frakciókat. Megismétlődött a tavaly téli egyhangú támogató szavazás, ami nagyon felemelő pillanat volt. Fontos, hogy a mindennapi küzdelem mellett legyenek olyan célok és tervek, amelyek mellé állhatunk. Én a magam részéről ígérem, hogy az egyeztető találkozókon mindent el fogok követni azért, hogy sikeresen meggyőzzük az ország vezetőit, hogy segítsenek az összefogásban, és szavazzák meg még az ősszel az Olimpia Törvényt, hiszen Budapest mellett Balatonfüred, Debrecen, Győr, Szeged és Székesfehérvár is igen jelentős mértékben profitálna az olimpia rendezéshez kapcsolódó fejlesztésekből."

Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakció vezetőjének álláspontja szerint a nagyszabású fővárosi és országos infrastrukturális és sportlétesítmény fejlesztések megvalósulásán túl az olimpiának felbecsülhetetlen szerepe lehet a mozgássérültek közlekedésének akadálymentesítésében, mely elengedhetetlenül szükséges feltétele az Európa nyugati részéhez való felzárkózásnak. De ugyanilyen fontos hozadéka lehet oktatás és nevelés területén, mely elengedhetetlen része a versenysport utánpótlásnevelésének és az egészséges társadalomnak.

Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM elnöke kijelentette: "Magyarország leszakadásának egyik fő oka, hogy az elmúlt két évtizedben többnyire rövid távú és öncélú szemlélet mozgatta a gazdaságpolitika irányítóit. Egy igazságtalan szociális rendszer fenntartása miatti mértéktelen eladósodás mellett kizárólag a privatizációban és a multinacionális vállalatok adókedvezményekkel való idecsalogatásában látták az ország fejlődését, miközben megfeledkeztek a hazai erőforrások megfelelő kiaknázásáról, a megtakarítások ösztönzéséről, a sikerágazatainkban való specializálódásról, a hosszú távú országfejlesztési víziókról és a sikeres élsport gazdaságra való jótékony hatásáról. Az olimpia megpályázása, elnyerése és megrendezése sokkal több, mint egy egyhónapos sportrendezvény, az a gazdaságpolitikai szemlélet és sebességváltásnak, valamint az ország fejlesztésének a legjelentősebb eszköze lehetne, mely egyértelműen segítené az európai uniós pénzek még hatékonyabb lehívását és elosztását, és így a gyorsabb felzárkózást. Előbb utóbb Közép-Kelet Európa is rendezni fog olimpiát, és az az ország, amelyik először elnyeri majd a rendezés jogát az legalább 50 évre elszívja a levegőt a többi elől, ezért fontos, hogy Budapest nyerjen. De ehhez első lépésként szükség van az Olimpia Törvény elfogadására.”



fb share