A rövid távtól a közepesig

Kirschner Anikó még soha nem indult futóeseményen. Júniusban debütál a 16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán. A fizikai felkészülés mellett nagy hangsúlyt fektet a tudatos lelki ráhangolódásra is.

- Milyen a viszonyod a futással?

- Tavaly szeptemberben kezdtem el futni. 14 éves koromig sportoltam rendszeresen, de azóta szinte semmit, csak néha tornáztam. Az elején elsősorban kikapcsolódást, a stressz levezetését jelentette nekem a futás. Aztán nyár előtt jött egy másik cél is, az alakformálás, most pedig már elkezdtem nagyon élvezni magát a futást is. Jó hobbi lett, sőt egyre jobb. A párom is elkezdett futni, úgyhogy ez így nagyon jó nekünk.

- Ő is vett rá?

- Nem, ez teljesen belső motivációból fakadt.

- A 16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála lesz a debütáló versenyed?

- Igen, ez lesz az első alkalom, hogy nekivágok egy versenynek. A 3,5 kilométeres távon indulok. Érdekes kaland lesz, azt várom elsősorban, hogy teljesítsem megállás nélkül a versenyt a saját ritmusomban. Egy kollégám mesélt nekem a futóeseményekről: nagyjából lefestette, hogy milyen hangulatra számíthatok. Nem csak fizikailag, de lelkileg is készülök rá. Igyekszem a tömeghatást megszűrni, hogy ne vigyen el negatív irányba. Arra gondolok, hogy ha megállnak előttem, akkor is tovább folytassam a futást. Vagy, ha a tömeg megnyomja az elejét, akkor is tartsam a saját tempómat, nehogy elfogyjak a végére. Úgy vélem, gondolati síkon dőlnek el a dolgok.

- Külön is edzel a női futógálára?

- Hetente négyszer szoktam futni, körülbelül úgy jön ki, hogy háromszor 2,5 kilométert, egyszer pedig három és felet. A XXI. kerületben lakom, a környező utcákon szoktam gyakorolni. Van egy útvonalam, amit lemértem, és azt próbálom mindig jó ütemben teljesíteni. Van középtávú tervem is: az ősszel szeretnék megpróbálni egy 7 kilométeres versenyt. Ezt is elsősorban magamért.



fb share