A SPORT LEGYEN A BARÁTOD!

Budapest Főváros Önkormányzatának koordinálásában az idei évben hatodik alkalommal is megrendezésre kerül a több, mint 50 sportszövetség és sportszervezet által szervezett Szigeti Sportvarázs. Érdemes jó előre bejegyezni a naptárakba, hogy 2010. június 4-5-6-án a sportolás barátainak a Margitszigeten a helyük. Az idén is ingyenesen látogatható rendezvénysorozat a hagyományainak megfelelően több mint 200 sport, környezetvédelmi, valamint kulturális és életmódprogramot ölel fel.

Bízva a jó időben idén is több tízezer látogatóra számítunk, akik között vendégeink találkozhatnak a legismertebb hazai sportcsillagokkal, olimpiai bajnokokkal, népszerű színészekkel, akik családtagjaikkal együtt maguk is aktívan részt vesznek a programokon. Az iskolaév végével kellemesebb kikapcsolódást, szórakoztatóbb programot aligha találhat a sportolás, a mozgás fontosságát valló család. S mindezt kulturált környezetben, a főváros egyik dísze, a Margitsziget ősi fái alatt. Kell ennél több?

Bővebb információ és a teljes program: www.sportvarazs.eu



fb share