A várpalotai Sebők Lilla élete első maratonjára készül

Sebők Lilla élete első maratonjára készül a 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon. Várpalotai barátai vele futnak, reméli, sikerül teljesíteni a versenyt.

- Futottál már maratont?

- Ez lesz az első maratonom. Nagyon régóta futok már, futottam több félmaratont is, eddig a 30 kilométeres táv volt a leghosszabb, amit teljesítettem. Terveztem, hogy lefutom majd a maratont is egyszer, most, idén ősszel jött el az ideje a tudatos felkészülés eredményeképpen.

- Miért a 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton lesz az első?

- Azért a SPAR Budapest Maratonra esett a választás, mert Magyarországon ennek van a legnagyobb híre, ez a legnevesebb nemzetközi maraton itthon. Úgy gondoltam a Nike Budapest Félmaratonból is kiindulva, hogy biztos nagyon jó lesz a hangulat, az sem mellékes, hogy ha lenne valami holtpont, akkor a tömeg biztos visz magával, átsegít a nehézségeken.

- Lesznek segítőid?

- A csapattársaimmal megyek, ez egy amatőr sportegyesület, a Várpalotai Marathon Tömegsport és Környezetvédő Egyesület. Lehet mondani, hogy nem csak csapat vagyunk, hanem baráti társaság is. Velük szoktam felkészülni is, meg versenyekre járni. Az egyesület vezetője Méreg József például megcsinálta a Sparthatlont is, ami egy ultramaraton Athén és Spárta között. Kellő tapasztalattal rendelkezik, hogy felhívja a figyelmet a teljesítéshez fontos szempontokra. De igazából mi is szoktunk kisebb futórendezvényeket szervezni, vagy akár szemétszedési akciókat, mindent, ami a tudatos szabadidővel kapcsolatos. Veszprém megyéből és a környékről is elég sok embert meg tudunk mozgatni szerencsére.

- Hogyan készülsz fel a versenyre?

- Speciális felkészülést nem csináltam, megpróbáltam minél több kilométert gyűjteni a maraton előtt. Sajnos a munkám nem teszi lehetővé, hogy annyit készüljek, amennyit szükségesnek érzek, ráadásul egy sérülés is hátráltatott. Normális körülmények között heti 60-70 kilométer lett volna az ideális, ami most csökkent átlag 30-ra. Ettől függetlenül nem titkolt vágyam, hogy négy órán belül teljesítsem a távot, de a legfontosabb, hogy beérjek a célba. Így alakult, meglátjuk, hogy ennek ellenére meg tudom-e csinálni a 42 kilométeres távot. Ami még fontos, hogy jó hangulatú legyen a verseny, nem szeretném, ha az első maratonom ne ilyen legyen.



fb share