Apa és fia: idén ki lesz a jobb?

Tavaly még négy perccel az édesapa volt gyorsabb, azonban idén Meláth Ákos revansra készül a Nike Budapest Félmaratonon. Az 1995-ös születésű kaposvári szerint a nagyobb terhelésű edzéseknek és az elmúlt évi fejlődésnek köszönhetően reális esély mutatkozik erre.

- Tavaly futottad életed első Nike Budapest Félmaratonját. Hogyan emlékszel vissza a versenyre?

- A rajt egészen jól sikerült. Próbáltam együtt futni apuval, ami egészen 8 kilométerig sikerült. Itt sajnos lassulni kezdett, és leszakadtam. Próbáltam végig magamra koncentrálni, a legnagyobb kihívást a szeles rakpart jelentette. Itt igazán össze kellett szorítani a fogamat. A házakra nem igazán tudtam figyelni, de arra emlékszem, hogy rengetegen voltak az utcákon, sokan szurkoltak nekünk, a zenészek pedig kifejezetten vidám hangulatot adtak a versenynek. 1:34 körül értem célba, amivel elégedett voltam. Apu négy percet vert rám, de nagyon remélem: idén visszavághatok neki, és 90 perc alá tudom vinni az időmet. Reális esélyt látok a javításra.

- Ennyivel jobb volt az idei felkészülésed?

- 2009 ősze óta készülök Hiep Mihály edzővel, aki egyre nagyobb terhelésű edzésprogramot állít össze számomra, váltakoznak a rövid és hosszú futások. Zömmel pályán edzünk, de olykor a terepre is kimegyünk. Heti 5-6 alkalommal húzok futócipőt tanítás után, és ha tehetem, lejárok focizni is. Az osztályban egy srác még fut, többen pedig a labdát kergetik, így igazán nem lógok ki a sorból. A környezetemben rengetegen sportolnak. Apukám gyerekkora óta futott, versenyezni is együtt szoktunk járni, igaz, a felkészülés sosem volt közös.

- Mit jelent számodra ez a sportág?

- Nemcsak egyszerűen kihívást jelent a futást, hanem egyúttal arra is választ kapok, hol van a tűrőképességem határa. Ezen felül olyan állóképességet ad, amit jobboldali középpályásként kamatoztatni bírok. Egyértelműen érzem magamon, hogy jobban bírom kondival a meccseket, mint korábban. Mindkét sportágat kedvelem, és így együtt a kettő hatékony igazán.

- Hogy nézett ki az idei versenynaptárad?

- Rövidtávú versenyeken nem nagyon szoktam elindulni, elsősorban a kedvenc távomra, a félmaratonra koncentrálok. Lakóhelyemen, Kaposvárott indultam egy 21 kilométeresen, illetve Nagykanizsán és most az őszi idénynyitón a Városligetben. A 42 kilométeres távon egyelőre még nem gondolkozom, de ha minden jól megy, akkor talán a Balaton Maraton és Félmaratonon az utóbbi távra még nevezek az év végén.



fb share