Betörő vitte el a fődíjat!

Érkeztek a szavazatok rendre, de minden játék véget ér egyszer, így a 27. Spar Budapest Maraton jelmezversenyének szavazását is lezártuk ma délután. Az eredmények gondos kiértékelése után megállapítottuk, hogy bár Buksi kutya rajta volt az ügyön, a szerencsétlen betörő mégis szerencsésen elvitte a fődíjat, egy nevezést a 2013-as Prága maratonra vagy félmaratonra.

A szerencsétlen betörő mögött szöges bakancsában a hegymászónak öltözött hegymászó kapaszkodott fel a dobogó második fokára, míg a harmadik helyre Rubik-kockához méltó mérnöki pontossággal egy igazi kockabajnok érkezett, természetesen bűvös kockának öltözve. Az ő nyereményük 5 BSI eseményen való indulás a 2013. áprilistól-novemberig tartó szezonra.

Talán a bibircsókos orrot volt oly nehéz cipelni, talán csak egy igazi, modern seprű hiánya okozta, de a boszorkány lemaradt a dobogóról, csak negyedik lett. A szavazatok alapján az ötödik helyre az általunk talányosan csak "negyvenkettő"-nek nevezett illusztráció-kreáció érkezett, s a díjazottak közé a hatalmas versenyben a két földönkívüli közül a hölgynemű futott még be hatodikként. A hímnemű, mire célba ért, már asszimilálódott, emberi alakot öltve kísérte be a társát. A negyedik-ötödik-hatodik helyezett jelmezesek 3 BSI eseményen való indulást nyertek a 2013. áprilistól-novemberig tartó szezonra.

Gratulálunk minden résztvevőnek, a nyerteseket pedig levélben is fogjuk értesíteni hamarosan.



fb share