Felkészülési versenyek őszre

Szeretnénk ha minél több kellően felkészült hazai futó választaná a szeptember 8-i 28. NIKE Budapest Félmaratont és az október 13-i 28. Spar Budapest Maratont az év célversenyének. Ezek a célok - főleg az első ilyen futások az életben - csak jól megtervezett következetes felkészüléssel érhetők el, ahol a kellő mennyiségben begyűjtött km-ek mellett helyet kell kapni a minőségi munkának is. A felkészülés második szakaszában szükségesek a tervezett versenytempóban teljesített futások, amelyeket jobb társaságban, leginkább versenykörülmények között teljesíteni. Az edzések monotonitását időnként egyébként is meg kell törni valamilyen módon: a szokott futóterep megváltoztatásával, csoportos futással, "sorstársakkal" való találkozással, olyan eseményekkel amelyek szinten tartják az eltökéltséget és sikerélményt nyújtanak. Ezért 2013-ban segítünk, és ajánlunk néhány felkészülései versenyt a 28. NIKE Budapest Félmaratonra és a 28. Spar Budapest Maratonra készülőknek a színes hazai palettáról.

A felkészülési versenyek kiemelt távjain a 28. NIKE Budapest Félmaratonra vagy a 28. Spar Budapest Maratonra az adott verseny előtt legalább 10 nappal benevezett futók 50% kedvezménnyel indulhatnak. Az érvényes nevezést a BSI-től kapott visszaigazoló legkésőbb a verseny helyszínén történő bemutatásával kell igazolni. A versenyeken Törzsfutóink (Spuri Futókártya felmutatásával) 20% díjkedvezménnyel indulhatnak. A kedvezmények nem összevonhatók.

A felkészülési versenyek pedig a következők:

28. NIKE Budapest Félmaratonra:

XXX.Vértes Volán Tatai Minimaraton, 14 km, augusztus 3. szombat

Az egyik legpatinásabb és legnépszerűbb hazai vidéki verseny idén szép jubileumhoz érkezett: harmincadik alkalommal kerülhetjük meg a tavat és gyönyörködhetünk a vár látványában. A szervezők bizonyára az eddigieknél is jobban kitesznek magukért. Hangulatos belvárosi és tóparti útszakaszok, lelkes közönség.

Versenykiírás

XI. Túri Kupa, Mezőtúr 12 km, augusztus 10. szombat

A Dunántúl után irány az Alföld! A hagyományosan jó hangulatú verseny Mezőtúr ünnepi rendezvényeihez kötődik, ezért futás után részese lehetsz egy hamisítatlan kisvárosi kavalkádnak is!

Versenykiírás

III.Pyron Folyóparti Futóparti, 13,5 km, augusztus 31. szombat

Az Óbudai Futókör által szervezett verseny útvonala a főváros egyik közkedvelt futóterepén a Római-parton vezeti végig a résztvevőket. Ezt a pályát mindenkinek ismernie kell, ha egyszer eljössz, visszatérő vendég leszel! A félmaratonra készülsz? Remek alkalom, hogy a nagy nap előtt egy héttel ezen a versenyen próbáld ki, hogyan sikerült az elmúlt hetek felkészülése.

Versenykiírás

28. SPAR Budapest Maratonra:

IV. Győr-Lipót Futóverseny, 27 km, július 21. vasárnap

Fuss a vizek városából a Szigetközbe vezető kerékpárúton és a verseny után mártózz meg a híres Lipóti Termálfürdő medencéiben.

Versenykiírás

Beszámoló a versenyről

III. Szelidi-tó futás, 22 és 33 km, augusztus 10. szombat

A Szelidi-tó valójában a Duna egy hangulatos kanyargós holtága az Alföldön. Az itt futók elmondhatják magukról, hogy legyőzték a Dél-Alföld legnagyobb "kígyóját" !

Versenykiírás

II. Atomfutás-Paks, FélmarATOM+, 24 km és 3/4marATOM, 31,6 km, szeptember 14. szombat

A Duna-parti kisvárosban tavaly sikerrel debütált verseny védnöke ezúttal is Kovács Antal dr. olimpiai bajnok. A verseny találó mottója: "Nagy teljesítmények találkozása."

Versenykiírás



fb share