Fót, Agárd, Bp. belváros - 3 új futónagykövet

Fóton és Agárdon új futónagykövetség jött létre, előbbiben Lakatos Éva, utóbbiban Dolmány Fanni vezetésével, a budapesti belvárosban pedig Kiss Mirellát váltja Sebők Lilla. Hölgyekkel erősödik tehát a BSI futónagyköveteinek sora.

Fóton a közgazdász Lakatos Éva a sportot nagyon, de nagyon komolyan veszi. 8 éves korától atletizál, 12 éves korától középtávfutó, diákként számos eredménnyel büszkélkedhetett, többek közt Budapest Bajnok lett 1988-ban 4x800-as váltóban, illetve országos bajnoki harmadik helyezett ugyanebben a számban. Felnőttként is megmaradt nála a futás szeretete, amit másokkal is szeretne megosztani. Hitvallása egyszerű a futással kapcsolatban: "éppen ideális futóidő van". Mindent elmond a hozzáállásáról az a néhány mondat, amit ő maga fogalmazott meg.

"Nagy kihívás lenne számomra a Fóton magányosan futókat csapatba szervezni, és új embereket is megnyerni a futásnak. A csoport ereje segíthetne a kezdőknek bizonytalanságaikban, a rutinosabbak pedig tapasztalatokat cserélhetnének közös futásaink, programjaink alkalmával."

A közös futásokat keddenként tervezi, találkozó este fél nyolckor az OMV benznkút parkolójában.

Agárdon Dolmány Fanni próbálja összefogni a futótársakat kereső fiatalok és idősebbek csoportját; péntek délutánonként tervez közös futásokat. Találkozó: a Chernel István Általános Iskola előtt. Tanácsokkal szeretné ellátni a kezdőket, újrakezdőket edzéstervben, öltözködésben, táplálkozásban - támogatni őket, hogy el merjenek indulni versenyeken/örömfutásokon.

A budapesti újonc, Sebők Lilla elmondása szerint a futás adja meg a mindennapjai ritmusát. Gyerekkora óta fut, komolyabban 2008 óta. A dolga egyszerű: szeretné folytatni a Kiss Mirella által elkezdett belvárosi futónagyköveti munkát, a péntek esti közös városnéző futások vezetésével, hétvégi technikai edzésekkel, illetve hosszabb futásokkal (Gellért-hegy - Budai Vár, Normafa). A futások helyszíne továbbra is a belváros, a Gellért-hegy, a Budai Vár, a Margitsziget... a közös futások időpontja pedig: péntek este 19:00 (találkozó a Batthyány Örökmécsesnél), illetve vasárnap 10:00, Margitsziget.

Mi pedig továbbra is várjuk a jelentkezéseteket, ha kedvet és erőt éreztek magatokban ahhoz, hogy lakóhelyeteken összefogjátok a sportolni vágyók csoportját, s együtt erősödjetek testben és lélekben a közös edzések, örömfutások, felkészülések során! A pályázati tudnivalók itt találhatóak.

Hajrá!



fb share