Jubileum a Hortobágyon - mi történt az elmúlt 10 évben? - 5. rész

2008-ban járunk, az 5. E.ON Délibáb futáson, még mindig a Kilenclyukú Hídnál, ahol a mi Péter Attilánk egy tévéműsorban "műsorközlő" titulust kapott, noha aki ott volt, s látta őt, biztos lehet benne, hogy ő minden, csak nem műsorközlő. Ötödszörre engedtek be minket, futókat a nemzeti park amúgy nagyon is őrzött és óvott részére.

Ebben az évben volt először lehetőség arra, hogy félmaratont is fussatok, sőt, a FélmaratonMánia is bemerészkedett már az eseményre. És hogy a túrázóknak is kedveskedjünk, 21 kilométeres teljesítménytúrával is gazdagodott a repertoár.

Ebben az évben volt először lehetőség arra, hogy félmaratont is fussatok, sőt, a FélmaratonMánia is bemerészkedett már az eseményre. És hogy a túrázóknak is kedveskedjünk, 21 kilométeres teljesítménytúrával is gazdagodott a repertoár. A résztvevők száma tovább nőtt: a szürke marhák, ménesek, racka juhok, illetve a hortobágyi madarak közé 1500-an gondolták, hogy valahogyan be kéne jutni, megnézni őket, csak úgy, futtában. Volt, aki mezítláb, volt, aki skót dudás öltözékben teljesítette futását - mókából tehát ebben az évben sem volt hiány, annál is inkább, mert unaloműző és szájtátnivaló ebben az évben is volt: újra megcsodálhatta például a nagyérdemű a hortobágyi csikósokat, s az ő lovaikat, hogy mikre képesek, illetve kedvükre kóstolgathatták a gulyást és a slambucot.


Az idei verseny egyik különlegessége az volt, hogy a pálya vonalát arra vezették, ahol a Hortobágy legrégebbi telepített erdeje is található - ami többek közt az Úri muri című regénynek is része. Néha szürke marhák keresztezték az útvonalat, ilyenkor - kitűzött célidő ide vagy oda, bizony meg kellett állni. A félmaratoni táv győztesével meg egyenesen szembe jöttek az úton a szekerek, de szerencsére kikerülni bőven volt hely. Mások előtt nagy hirtelen egy ménes szaladt át nagy port felverve, de összességében elmondható, hogy ahogy a turisták az állatokat, úgy az állatok a turistákat is jól megnézték. Ritkán találkoztak addig ugyanis.

A mezőnyt Martinek János kétszeres öttusázó olimpiai bajnokunk indította el. Három távon küzdöttek meg egymással a futók - miért is ne változtattunk volna ismét a tavalyihoz képest? -, így aztán folyamatos lázban égett a közönség, hogy mikor, ki, milyen eredménnyel szakítja majd át a célszalagot. Kevesebb mint 20 perc múlva már meg is érkezett a 6 kilométeres táv férfi győztese: Erős Gábor 19:02 perc alatt letudta azt. Nem sokkal később érkezett a hölgyek leggyorsabbika is: Tóth Eszter duplázott, hiszen tavalyi 6 kilométeres diadala után idén is győzni tudott 22:56-os időeredménnyel. 44 perc elteltével befutott a 12 kilométer leggyorsabb teljesítője. Monti Attila 44:44-es idővel szakította át a célszalagot. A nőknél Szabó Tímea volt a leggyorsabb ezen a távon, 52:32 perc alatt ért be.

A BSI FélmaratonMánia sorozatának nyári versenyszámaként idén először félmaratoni távon is indulhattak a versenyzők a Hortobágyon, közülük végül Beda Szabolcs volt a leggyorsabb, 1:17:18-as idővel nyert, míg a hölgyeknél Ladányi Tímea bizonyult a legjobbnak 1:38:56-os teljesítési idővel.

A több táv futói és túrázói folyamatosan érkeztek a célba, s míg ők jöttek, addig a már bent levők - és a szurkolók - közt ajándéksorsolás volt, mindeközben pedig a megszokott módon folyt a buli, hiszen amire öt évet kellett várni, végre megérkezett: a napfény a pusztába, s magával hozta a jókedvet is, ami azóta is töretlen.

Ha további érdekes videókra vagy kíváncsi arról, hogy hogyan látták az eseményt a különböző televíziók, kattints ide: ezen az oldalon gyűjtöttük össze a megjelent filmeket.

Eredmények:

6 km

Férfiak

1. Erős Gábor (Esztergom) Uniqa Team Miskolc 0:19:02

2. Tóth József (Balmazújváros) 0:20:38

3. Pápai Gergely (Gödöllő) GEAC 0:20:44

4. Pápai Márton (Gödöllő) GEAC 0:21:11

5. Gyurászik László (Bugyi) Gyuró-team SE 0:21:59

6. Kapronyi Ferenc dr. (Budapest) Váci Forma SE 0:22:19

Nők

1. Tóth Eszter (Balmazújváros) 0:23:56

2. Halász Tímea (Hantos) Szondi SE 0:24:42

3. Pál Zoltánné (Budapest) 0:26:47

4. Koós Diána (Bátonyterenye) BVSE 0:27:00

5. Juhász Leila (Csengér) 0:27:31

6. Both Emőke Kinga (Budapest) 0:28:00

12 km

Férfiak

1. Monti Attila (Szolnok) 0:44:44

2. Kovács István (Debrecen) Oxigén 0:45:09

3. Szaniszló Máté (Miskolc) TVK-Mali Triatlon Klub 0:45:33

4. Harsányi Tamás (Nyékládháza) MISI-SC 0:46:56

5. Heszler Attila (Bugyi) Gyuró-team SE 0:48:09

6. Tamasik Máté (Ózd) Honvéd Bercsényi SE 0:48:43

Nők

1. Szabó Tímea (Budapest) Villám SC 0:52:32

2. Borhiné Tokai Erzsébet (Kisújszállás) 0:53:42

3. Kazainé Bodnár Szilvia (Emőd) 0:55:12

4. Rozsnyai Lilla (Füzesabony) 0:56:49

5. Szentkirályi Erzsébet (Malmó) 0:59:12

6. Perei Vivien (Budapest) 1:02:29

Félmaraton

Férfiak

1. Beda Szabolcs (Budapest) Bp. Honvéd SE 1:17:18

2. Avar András (Tata) TTT-HSE 1:18:59

3. Lukácsi István (Szeged-Tápé) Napraforgó Futóklub 1:19:29

4. Antalóczi Ferenc (Budapest) BEAC 1:21:22

5. Bán Gergely (Hódmezővásárhely) Hódmezővásárhelyi Futókör 1:21:59

6. Szabó István (Gödöllő) GEAC 1:23:01

Nők

1. Ladányi Tímea (Budapest) Óbudai Futókör 1:38:56

2. Farkas Ágota (Székesfehérvár) Misi SC 1:43:11

3. Petrócki Szilvia (Hódmezővásárhely) Honvéd Bercsényi SE 1:43:14

4. Pál Szandra (Budapest) 1:43:47

5. Feketéné Lámor Csilla (Szentendre) Szentendrei Kinizsi Honvéd SE 1:44:24

6. Kiss Mirella (Budapest) 1:44:28



fb share