Maratonmorzsák - A LÁSS! - EMMI - Paratriatlon válogatott a Flora Maratonstafétán

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának csapata: Balog Zoltán miniszter és a tárca államtitkárai idén is részt vesznek a Futás Napján, ahol folytatva a tavaly általuk elindított hagyományt, idén is vak és mozgássérült sporttársaikkal együtt teljesítik váltóban a versenytávot. A minisztérium vezetői arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak az EMMI által elindított kezdeményezéshez és egészséges emberként segítsék fogyatékos embertársainkat abban, hogy ők maguk is átélhessék a sportolás örömét. A minisztériumi staféta tagja lesz Szekeres Pál helyettes államtitkár is, háromszoros paralimpiai bajnok, aki Boronkay Péter kétszeres világ-, és háromszoros Európa-bajnok paratriatlonista. A tervek szerint Balog Zoltán már a verseny kezdete előtt is fontos szerepet vállal, ő lövi el a rajtot.

- Magyarország sportbarát kormánya kiemelt stratégiai ágazatként kezeli a sportot. Ez nem merül ki a sportra szánt költségvetési források szinten tartásában, a létesítmények fejlesztésében, az utánpótlás-nevelés támogatásában, a mindennapos testnevelés bevezetésében és egy komplex ösztöndíjrendszer kialakításában, hogy csak a legfontosabbakat említsem - nyilatkozta dr. Simicskó István az EMMI sportért felelős államtitkára. - Az üzenetünk akkor lesz igazán hiteles, ha személyes példamutatással, sportos rendezvényeken történő aktív részvétellel közvetítjük az emberek felé a sport valódi jelentőségét. Ezek után nem kérdés, hogy kollégáim mellett jómagam is rajthoz állok és reményeim szerint erősítem is az EMMI csapatát - tette hozzá.

A minisztérium égisze alatt induló két csapat összetétele:

1. LÁSS - EMMI - Paratriatlon válogatott
11.5 km Kovács Zoltán - Orbán Csaba aliglátó futó,
12.3 km Litavecz Anna - Molnár Marietta kerekesszékes futó handbike-kal,
7.8 km Balog Zoltán - Makádi Zsófia vak futó,
10.6 km Novák Kata - Adámi Zsanett súlyos mozgássérült kerekesszékes futó

2. LÁSS - EMMI - Paratriatlon válogatott
11.5 km Hölvényi György - Troznai Hunor aliglátó futó,
12.3 km Szekeres Pál kerekesszékes futó handbike-kal - Boronkay Péter
7.8 km Szócska Miklós - Riczu Tamás aliglátó futó,
10.6 km Simicskó István - Lengyel Zsófia aliglátó futó



fb share