Maratonmorzsák - Akik a legtöbbször álltak a legtetején 2.

A Spar Budapest Maraton® történetében Földingné Nagy Judit hétszer, a férfiak mezőnyében pedig a legtöbbször, összesen négyszer Rezessy "Rezi" Gergely állt fel a dobogó legmagasabb fokára. Dobor Dezső vele is elbeszélgetett a győzelmekről, a holtpontokról és egyebekről.

Rezessy 'Rezi' Gergely: bírni kell a gyűrődést

- Szerinted ki nyert eddig a legtöbbször a férfiak mezőnyében a Spar Budapest Maratonon®?

- Nem is tudom.

- Te!

- Hogy én? Persze, hogy számon tartom az eredményeimet, de azt nem tudtam, hogy négynél többször senki sem győzött ezen a versenyen. Ehhez még hozzá tartozik az is, hogy a fő számomban, a maratonban ötszörös magyar bajnok vagyok, de amikor 2006-ban Debrecenben nyertem, a nemzetközi verseny és az OB külön utakon jártak.

- A négy győzelmed (1998, 1999, 2002, 2008) közül melyik él benned a legerősebben?

- Természetesen az első, ráadásul annál jobb idővel (2:15.38) nem is nyertem ezen a versenyen. De valójában a legutolsó a legemlékezetesebb, mivel az volt a legszorosabb befutóm, csupán az utolsó métereken dőlt el a cím sorsa. A 40. kilométerhez együtt érkeztünk hárman, egy etióp srác, Bogos Tamás és én. Ott ők robbantottak és el is húztak vagy 100 méterre. 200 méterrel a cél előtt, amikor már felbukkant a célkapu is, beértem őket, előztem és győztem. Az hiszem ésszel és jobb erőbeosztással nyertem, pedig nem vagyok jó hajrás, nem vagyok gyors, de mint a mellékelt ábra is bizonyítja, bírom a gyűrődést.

- Hány holtpont lehet már mögötted? Mindig mindegyiken sikerült felül kerekedned?

- Nem mond igazat az, aki szerint ő még nem találkozott a verseny közbeni fáradtsággal. Ez mindenkit utolér, de fáradtan is bírni kell, ez a hosszútávfutás filozófiája. Tartani kell a tempót, tűrni kell és erőt meríteni az edzéseken elvégzett munkából. Van, hogy elhagy a remény, azt érzed most nem fog sikerülni, de ha jó állapotban zártad a felkészülést, úgymond "eleget foglalkoztál az anyaggal", akkor mégis sikerül.

- A hazai maraton milyen pluszt tud hozzá tenni a futásodhoz?

- Nagyszerű élmény itthon futni, azokon a helyeken, ahol az ember máskor a villamoson vagy a buszon zötykölődik, ilyenkor meg az övé a tér. Remek érzés, ahogy a szurkolók név szerint buzdítanak. Mindnyájan örülhetünk annak, hogy ilyen rangos nemzetközi versenyünk van.

- Idén megcélzod az ötödik elsőséget?

- Nem hiszem, hogy ez reális célkitűzés lenne, még az sem biztos, hogy elindulok. Közgazdaságtanból doktorizom a Corvinus Egyetemen, a világgazdasági tanszéken. Emellett csak annyit tudok edzeni, ami éppen belefér. Ha az utolsó hetekben sikerül összeegyeztetnem a tanulmányaimat a futással, és ha az utolsó hétre kellően pihent leszek, akkor oda állok. A célom azonban nem lehet az elsőség, magamhoz képest szeretnék jó időt futni.



fb share