Pest megye beerősített

Bizony, Pest megyében tovább nőtt a BSI Futónagyköveteinek száma, Érden Czira Tamásné Panni, Dabason pedig Lorántfy László foglalja el ezt a posztot ezután. Ismerd meg őket is - és ha kedvet kaptál netán te is, akkor jelentkezz hozzánk Futónagykövetnek!

Czira Tamásné Panni (sokszoros fél- és egész maratonista) érdi, s már korábban, még Dabasi lakhelyén is elég komoly "futós élete" volt, gyakran jöttek össze közös futásokra pár aktív dabasi futóval. Gyakorlatilag ott is szervezett közös futásokat és pár kezdőt segítettem már a kezdő lépésektől fél-egész maratonig, és az interneten is aktív "futóéletet" él. Érden is ugyanezt folytatja ezután, szeretettel vár mindenkit az Érdi-gátnál (Duna-part), s hogy mikor és merre futtok majd, az kialakul lassan.

Lorántfy Lászlónak nagyon könnyű dolga van, hiszen pályázata szerint 55 éves biofizikus végzettségű fizika-informatika tanár, Dabason tanít a Táncsics Mihály Gimnáziumban - de ami a lényeg: 14 éves korától versenyszerűen sportol. Először úszás, búvárúszás majd triatlon, futás sportágakban jeleskedett. Ironman, többszörös maratonista, nem soroljuk... A lényeg, hogy amit eddig is csinál, azt fogja ezután is: A Dabasi Szabadidős Sportegyesületben, fiatalokkal együtt edz, irányítja az edzésmunkájukat, együtt megy velük úszó, triatlon és futó versenyekre és edzőtáborokba.

Ha tehetné, receptre írná fel a futást. De mivel ez nem lehetséges, így inkább közös futásokat szervez Dabason és környékén, péntek délután 5 órától és vasárnap 10 órától.

Ideális Futónagykövetek ők mindketten, nem igaz? És vajon hány ilyen ideális személy létezik még az országban? Akkor hát nosza, ha érzed magadban, hogy te is szeretnél csoportokat szervezni, együtt futni, edzeni, készülni a megmérettetésekre, együtt örülni egy-egy futás előtt-alatt-után, akkor jelentkezz!

Téged keresünk, ha tapasztalt futó vagy, és

  • tagja lennél egy csapatnak, ami segít a futás, az egészséges életmód népszerűsítésében;
  • lakóhelyeden futókat gyűjtesz magad köré és vállalod, hogy hetente közös futásokat szervezel számukra;
  • tanácsot tudsz adni a hozzád fordulóknak edzéstervben, öltözködésben, táplálkozásban;
  • vállalod, hogy a kialakuló futó közösségről időnként hírt adsz a helyi médiában;
  • orientálod közösséged tagjait a felkészültségüknek megfelelő versenyeken való részvételre;
  • tájékoztatod futótársaidat a BSI akcióiról, azok helyi népszerűsítésében részt vállalsz.
    Pályázz, hogy egyike lehess a hazai futótársadalom szervezőinek!

Fényképes pályázatodat a lakatos.istvan@futanet.hu címre várjuk, bővebb felvilágosítás pedig itt található.



fb share