Szemelvények a Spuri Futómagazinból (2013 tél) - Futómesterek: Lencsés Éva néni

Lencsés Évi néni. Aki néhányszor azt mondta, többet nem fut már ultrát. Meg már maratont sem. Aztán hetven felé elkísérte a lányát annak első maratonjára. A következő évben meg egy 24 órás versenyen körözgetett. Most azt mondja: félmaratonnál többet már nem... háááát... Olvassunk bele ebbe a cikkbe is!

Lencsés Éva: rajt 60 felett

Az én futásomnak "különös" kezdete volt. Van ugyanis egy teljesítmény túrázó barátom, aki anno futó is volt, akkor, amikor én még nem tudtam, hogy léteznek utcai és terepfutó versenyek. Én nagyban űztem a teljesítmény túrázást, akkor már 16 éve. Ő kezdett meggyőzni arról, hogy nekem bizony futni is kellene, mert aki a legmeredekebb hegyoldalakat is könnyedén megmássza, az futni is tudna! Nekem az menni fog, hiszen elég izmos, vékony és mozgékony vagyok hozzá. Mondta Ő! Én természetesen minden erőmmel tiltakoztam, abból a megfontolásból, hogy a futás a fiatalok sportja, nekem semmi keresnivalóm köztük a 6o év feletti korommal! De ő csak nem hagyott békén, mígnem egyszer beleuntam az örökös noszogatásba, és megígértem neki, hogy az év első tavaszi versenyére elmegyek vele. Ez pedig 2000 márciusában volt, a Gellért futás 2.5 kilométere, a Közgazdaságtudományi Egyetemtől fel a Citadellára! Egyhuzamban felfelé! A legjobb választás egy első futási kísérletre! Meglepetésemre viszont a futás jólesett, utolsó sem lettem, rengetegen futottak még be utánam, fiatalok, férfiak-nők! Nos, azt hiszem, ettől kaptam én "vérszemet". Elkezdtem úgy érezni, talán van valami keresnivalóm a futás mezején is! Ettől kezdve elkezdtem böngészni a verseny naptárakat, hátha akad valami nekem való is. Rövid időn belül viszont már úgy gondoltam, hogy az 5-1o km után hosszabb távokat is kipróbálok. Mondjam azt, hogy ez lett a vesztem? Mert innen aztán nem volt megállás. Egyre több, egyre hosszabb távot céloztam meg, aztán eljött a 2000-es évben a Nike Félmaraton. Ez már kihagyhatatlan volt! Aztán a Szigeti 30 kilométeres verseny, 3 órán belüli idővel, két héttel a maraton előtt. Mert természetesen megcéloztam az akkor még Kaiser’s-Plus Maratonnak nevezett, "tabu"- ként a szemem előtt lebegő klasszikus távot. Igaz, félve, de úgy éreztem, ez már kihagyhatatlan! Örökké emlékezetes eufóriás örömmel értem célba 4:28:51 idővel. Ettől kezdve aztán tényleg úgy éreztem, hogy nincs megállás, ez lesz az én utam, ezt nekem csinálni kell.


"Durr, bele", és jöttek a szupermaratonok...

Tulajdonképpen a maraton élménye adta meg az utolsó nagy lökést az intenzív versenyzéshez, ami talán már a kezdeti, első futólépések után is ott motoszkált a fejemben. És aztán egyre erőteljesebben és gyakrabban jelentkezett. Ha pedig az ember sorozatosan könyvelhet el sikereket, jó eredményeket, akkor egy idő után törvényszerű, hogy egyre többet akar kihozni magából. A BSI által szervezett maratoni versenyt ettől kezdve 10 éven keresztül rendszeresen lefutottam, de természetesen más maratoni versenyeken is indultam. Aztán elkezdtem belekóstolgatni az ultrákba. Először 5o km, majd 7o, aztán, durr, bele a közepébe: 52-56-42 km három nap alatt, ez volt a Dunamenti Futófesztivál (15o km). Ez is sikerült, első ízben 2002-ben. Aztán 2003-ban és 2004-ben is teljesítettem. Ez utóbbi évben kaptam meg a Schirilla Kupát. Kipróbáltam magam a Veitsch Ultra Alpin Maratonon (54 km, 2o4o m szintemelkedés), amit 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban is teljesítettem. Sorozatban jöttek a 6 és 12 órás versenyek, amelyeket mind nagyon-nagyon szerettem. Delejes vonzással hatottak rám.

Veszprém, Csákvár, Sárvár, Komárom, Balatonalmád... Ezeken a versenyeken 2007-től minden évben ott voltam! Öt éven át (2001-2006) a BKV ELŐRE SE futószakosztály tagjaként részese lehettem a Bécs-Budapest Szupermaratonnak, ahol csapatban, öt nap alatt 1oo kilométert futottunk. Mind az öt alkalommal győztes csapattal! Nem rendelkezem különösebb sportmúlttal... hacsak 3 kiskorú gyerek egyedül történő felnevelése nem vetekszik bármilyen sporttal -, de a teljesítménytúrázást intenzíven csináltam 45 éves koromtól kezdve. Teljesítettem a Mátrabérc 56, Mátra 115, Beac Maxi 11o, Kinizsi 1oo, Rockenbauer 13o, Árpád vezér 2oo, Szent István 25o versenyeket, ezeken felül számtalan 5o-7o-8o-95 kilométeres túrát a Magas Tátrában...

És mi minden még... Lencsés Éva: rajt 60 felett című cikk a most megjelent téli Spuri Futómagazin 26-28. oldalán olvasható teljes terjedelmében.

A Magazin kapható a BSI nevezési irodájában, a Spuri Futóboltokban, illetve eseményeinken az INFO sátorban. De érdemes előfizetni, ugyanis a következő négy szám ára előfizetve darabonként 850 Ft helyett csak 750 Ft, Spuri Futókártyával pedig csak 675 Ft! Ráadásul minden számmal nyerhetsz, ha előfizető vagy!

Az előfizetésről bővebb információt itt találsz.
Az előfizetéshez kapcsolódó játékról pedig itt olvashatsz.



fb share