Csúcsra jár a futóturizmus

Mi is csak olyanok vagyunk, hogy mint mindenki, szeretünk dicsekedni. Ha van mivel, miért is ne? Most például már épp meg is haladta a SPAR Budapest Maratonra egyéniben nevező külföldiek száma a tavalyi összes külföldi nevezőét, ez már valami, nem? És ezzel nincs is vége!

Azzal kell kezdeni, hogy Budapest neve hosszú ideje jól cseng a futás barátainak köreiben szerte a világban. Az eseményturizmusban is visszaköszön ez a kedveltség, a Szigetfesztivál és a Forma-1-es futam mellett a futók versenyei is ott szerepelnek az élbolyban.

A Run In Budapest öszefoglaló néven is emlegetett három legnagyobb, külföldön is több csatornán hirdetett versenyünkre (a tavaszi félmaraton, illetve az őszi fél- és teljes maratoni eseményre) augusztus közepéig időarányosan 60%-kal több külföldi futó nevezett mint tavaly. A jelentkezők száma már most elérte a tavalyi összes nevezést, pedig még egy illetve két hónap hátra van a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonig és a 29. SPAR Budapest® Maratonig. Mindebből következik, hogy a tavalyi 35500-hoz képest jelentősen nőhet majd az események kapcsán Budapesten töltött vendégéjszakák száma is. Ez jó nekünk is, a városnak is, az országnak is.

Eddig 79 országból futott be nevezés. Az első hat helyen Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Németország, Szlovákia és Lengyelország futói. Nem mellesleg szólva, a futás kapcsán számunkra olyan távoli országokból is úticél Budapest, mint többek közt például Sri Lanka, Guinea, Ghána, Indonézia, Peru, Bolívia, Örményország, Costa Rica. Egyre többen jönnek Kelet-Európából és nem titkolt tervünk az, hogy a kelet-európai futók számára első számú célponttá tegyük a magyar fővárost.

A felfelé ívelő tendenciák láttán bizakodással várjuk az őszi szezont és azt tervezzük, hogy jövőre egy negyedik eseménnyel, a májusi női futógálával bővítjük a Run in Budapest (Fuss Budapesten!) kínálatát.



fb share