Így kell ezt csinálni: majd' 300-an a székesfehérvári Szeretetfutáson!

Pothár Fanni, fiatal fehérvári Futónagykövetünk és csapata majdnem 300 embert hozott össze szombaton, hogy fussanak egy jót a Halesz parkban. A résztvevők két távon futhattak, a közel háromszáz futó különleges rajtszámot, illetve névre szóló oklevelet kapott ajándékba. A program célja a futás szeretetének hangsúlyozása volt, amelyre előzetes regisztrációval, részvételi díj nélkül lehetett jelentkezni.

Az eseményen bárki elindulhatott, részvételi díj nélkül. Az örömfutásra kilátogatók a megnyitó és egy rövid közös bemelegítés után két táv közül választhattak. Előbb 9.30-kor a 2 km-es távon indulók kezdték meg futásukat, majd 10 órakor a 7 km-es etapot teljesítőké volt az 1 km-es körpálya. A futás végén minden résztvevőt oklevéllel jutalmaztak meg a szervezők.

Forrás: www.szekesfehervar.hu



fb share