Két újabb futónagykövet

Bevettük végre Eger várát, de Gyál sem maradt futónagykövet nélkül! Előbbi helyen Helmajer Anett nagykövetkedik ezek után, utóbbin pedig Szűcs Tamás kezd nem sokára. Már 18 megye 64 településén, Budapest 17 kerületében, egy-egy romániai, szlovákiai és szerbiai városban összesen 97 BSI Futónagykövetünk van! Ismerd meg a két legújabbat!

Helmajer Anett Budapesten szerette meg a futást, és most, hogy visszaköltözött Egerbe, ezt az érzést másokkal is meg akarja osztani. "A futás felemel, kimozdít, elengedtet, meglevegőztet, megnevettet, elgondolkoztat, próbára tesz, megajándékoz és felszabadít. Futni Egerben pedig gyönyörű" - vallja Anett. Szeretne egy közösséget, ami mindent megoszt egymással, ami a futáshoz kapcsolható, olyan embereket, akik új tanácsokat adnak, új terepet mutatnak és akikkel egyszerűen csak jó együtt futni. A csoport közös futásainak helyszíne: Eger, Nagy-Eged, Felsőtárkány, Felnémet. Időpontja pedig hétfő 17-18 óra, kedd 17-18 óra, vasárnap 10-12 óra.

Gyálon mostantól Szűcs Tamás tevékenykedik Futónagykövetként, akinek saját elmondása szerint nem hosszú a futómúltja, ám arra annál büszkébb. Szeretne minél több fiatalt segíteni, elindítani a helyes úton, a vele egykorúaknak pedig megmutatni, hogy hogyan maradhat az ember fiatal. Nemtől, kortól függetlenül a lehető legtöbb embert szeretne bevonni a futásba, a kezdőket segíteni, a tapasztaltabbakkal pedig együtt örülni. A csapat közös futásai a gyáli sportpályáról indulnak, minden szerdán és vasárnap: első kör 19:00-kor és második kör 19:30-kor.



fb share