Olasz-magyar váltók a Spuri Balaton Szupermaratonon

Nagyatád testvérvárosa, San Vito al Tagliamento apró település az olaszországi Velencétől észak-keletre Udine irányában. Oly kicsi, hogy az autóstérképeken hiába is keresnénk, ám Fulvio Cantarutti , az ottani sportreferensnek köszönhetően élénk sportélet folyik arrafelé is. Fulvio lelkes atléta, így nem csoda, hogy felfigyelt a Balaton Szupermaraton rendezvényre, és szervezésének hála, öt olasz futó is képviseli településüket a Balaton Szupermaratonon.

A nagyatádiak persze mindenben segítségükre voltak, s három olasz-magyar vegyes váltó indul majd neki a négynapos, közel kétszáz kilométeres menetnek. Maga Fulvio a Triatád doajenjével, a 73 esztendős Szűcs Miklóssal és még egy olasz futóval alkot váltót, míg a nagyatádi főszervező, "minden magyarországi Ironman atyja", Dr. Herr Gyula a Triatád vezetőedzőjével, Tóth Gáborral és egy olasz vendégfutóval futja majd a távokat!

Az olasz futók

- Én már régóta terveztem, hogy indulok a Balaton Szupermaratonon - mondta Dr. Herr Gyula, - mert nagyon jó bulinak ígérkezik, de Fulvio ötlete adta meg az igazi lökést! Ő hihetetlenül lelkes, még egy plakátot is tervezett, amelyen a Balaton Szupermaratont hirdette az olaszországi kisvárosban. Nagy örömmel segítettem neki a szervezésben, és három San Vito-Nagyatád váltó is megkerüli a Balatont március 20-23. között.



fb share