Sasi Gabriella első félmaratonja

Volt, aki teljesen a nulláról, a "tévé elől" indult neki élete első félmaratonjának - így talán még nagyobb az öröm, amikor az elhatározást tett követi, sőt, tettek, majd eléri az ember az áhított célt. Sasi Gabriella is elérte: végigfutotta a 29. Wizz Air Budapest Félmaraton teljes távját. És közben nem mellesleg megszerette az addigi mumust, a futást. Végül aztán ezt le is írta nekünk pihenésképpen.

Hosszú és hirtelen volt az utam az első félmaratonig.

Mi volt a kiindulópont? 2013. októberében meguntuk a kedvesemmel a tv előtt töltött napokat, a súlyfelesleget és a punnyadást, hát elkezdtük azt a mitikus életmódváltást. Ő futott és edzőterembe járt, én a futás részét kihagytam "gyűlölök futni, sosem ment ez nekem" felkiáltással. Látva, ahogyan hónapról hónapra jobb eredményeket ért el, hosszabb távokat futott le, úgy gondoltam, időmbe belefér, próbálkozzunk meg vele.

Emlékszem, 2014. január elején az első 2 km-em után a tüdőmet is kiköptem ott az edzőterem futópadján. De azt szokták mondani, ha könnyű lenne, mindenki megcsinálná. Így belefogtam. Teltek a hetek, és egyszer csak azt kezdtem érezni: húha, ez nekem tetszik, szeretek futni! A mérföldkő az lett, mikor jobban kezdtem ácsingózni egy szép futófelsőre, mint a női ruhaboltok legújabb kollekciós darabjaira.

Nem volt edzéstervem, csak futottam, áprilistól sokat, 10 km volt az alap, annál kevesebbet sosem. Aztán ez egyre több lett, végül jött a nevezés a Wizz Air Budapest Félmaratonra... tudtam, hogy menni fog, hiszen július elején már futottam egy önszorgalmi 21 km-et. De a rajt előtti izgatottság elnyomta ezt a magabiztosságom. A legutolsó, 5-ös zónába neveztem, aztán elindult az első rajt, a második... végül mi következtünk... innentől kezdve mintha átléptem volna egy másik világba, a lábaim maguktól mozogtak, az elején lassabbra fogtam a tempót, nehogy elfussam magam. 8 km-nél kezdtem érezni hogy akkor na most hajrá. Turisták, szurkolók, zenészek, Duna part, hangulat, tömeg, frissítés, számomra tökéletes futóidő, egyszer csak mindenkit elkezdtem előzni. Az utolsó 2 km hajrában és a vége 2:04:14 lett. Álmomban sem reméltem ilyen jó időt az első félmaratonomon! Jövőre talán már egy maraton is lesz?

A képen a kedvesemmel vigyorgunk az érmekkel a nyakunkban (én a lány vagyok természetesen).



fb share