Vigyázzunk a gyerekekre a hét végén!

Várhatóan nagyon sűrű lesz az embertömeg szombaton a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál helyszínén. Ilyenkor sajnos bármilyen gondos is a szülő, előfordul, hogy gyermeke elsodródik mellőle, vagy a futás után nem találják meg egymást. Köztünk is sok a szülő, pontosan tudjuk, hogy milyen érzés elszakítva lenni kicsi gyermekünktől. Ezért szeretnénk megnyugtatni mindenkit már előre: a BSI rendezvényeinek hosszú történetében eddig még minden gyerek és szülő (néha még nagymama is) előkerült.

Javaslataink viszont vannak arra, hogy hogyan kerüljétek el az ilyen helyzeteket vagy ha már megtörtént a baj, mit tehettek.

  • Több találkozási pontot szoktunk kihelyezni a versenyközpont környékén. Beszéljétek meg gyerekeitekkel, hogy ha véletlenül nem találjátok egymást, külön-külön futtok, akkor melyiknél találkoztok. Amelyikőtök odamegy a találkozási ponthoz, többé el se mozduljon onnan, mert nincs nagyobb lehetetlenség, mint mozgó embert megtalálni a tömegben.

  • Írd fel a gyereked karjára a telefonszámodat, így a gyerek tud felnőttől segítséget kérni, hogy felhívhassanak téged. A BSI munkatársai is szívesen segítenek ebben akár egy filctollal, akár egy karszalaggal.

  • Ha már megtörtént a baj, tudd, hogy minden megtalált gyereket a BSI információs sátrába irányítunk. A szülőket is. Így ha elmaradt a találkozási pont megbeszélése, mindig az Információs sátor lesz az a hely, ahol megtalálhatjátok egymást.



fb share