Afganisztánban is lefutják a Wizz Air Budapest Félmaratont

Bár zavarosan hangzik a cím, a hír igaz: szeptember 13-án a Mazar-e Sehrifben szolgálatot teljesítő magyar katonák futógépen teljesítik a versenytávot. Hatan egyéniben, kilencen trióban vágnak neki a 21 kilométernek.


A Mazar-e Sehrifben lévő Camp Marmal táborban a magyar katonák között nagyon népszerű a sport, mint szabadidős tevékenység. Az itt szolgálatot teljesítők rendelkezésére áll két jól felszerelt kondicionáló terem erőgépekkel és futópadokkal, továbbá egy műfüves futballpálya.

Katonáink között közkedvelt az úgynevezett "hazafutás", ami azt jelenti, hogy missziós idejük alatt igyekeznek annyi kilométert futni, mint a Budapest-Mazar-e Sharif közötti távolság (légvonalban 4071,7 km), hogy mire a misszió végére érnek, elmondhassák: "Hazaértünk".

A kiinduló ötlet, miszerint a verseny napján, a rajtot megelőzően akár arra is lehetőség nyílik, hogy a hangosbemondón elhangozzon: "a jelenlévőkkel együtt a Magyar Honvédség Afganisztánban, Mazar-e Sherifben szolgáló katonái is teljesítik a félmaraton távot", erősen hatott a nevezőkre, akiknek a személyes motiváción túl célja a Magyar Honvédség népszerűsítése, ami a misszióban szolgálatot teljesítő katonáknak az otthontól távol is fontos.

Ezek együttesen adták az ötletet a versenyre való nevezésre, melyet a 30. Wizz Air Budapest Félmaraton szervezői örömmel fogadtak. Az elképzelés megvalósulásához elengedhetetlen otthoni szervezőmunkában segítséget nyújtott Konkoly-Antal Dóra, Tabiné Darabos Anna Ágnes őrnagy, Matócsiné Kiss Hajnalka főtörzsőrmester, valamint Dr. Eleki Zoltán alezredes.

A katonák között fokozatosan nőtt az érdeklődés a kihívás iránt, és ahogy közeledett a verseny, 15 főre emelkedett a nevezők száma; ebből 6 fő vállalta egyénileg és három trió a félmaraton táv teljesítését. A versenytávot a katonák futógépen futják, ez elsősorban a levegő magas portartalma, emellett pedig a 36 Celsius fokos hőmérséklet miatt szükséges.

A versenyzők helyi idő szerint 9.00-kor kezdik meg a távok teljesítését, így az időeltolódás miatt (+2,5 óra) az otthoni rajtpisztoly eldördülésekor ők már befejezik a versenyt, amely eredményeit - a futásban szintén részt vevő - Talabos Tibor ezredes, a Rangidős Nemzeti Képviselő juttatja el a verseny szervezőihez.



fb share