Húsz éve jelent meg a Spuri Futómagazin első száma

Az egész 1995-ben, egy Kocsis Árpád és Muladi György között zajlott Gellért-hegyi beszélgetés során kezdődött. Azóta eltelt húsz év, s mialatt a maratoni világcsúcs ideje egyre csökkent, a Spuri Futómagazin oldalszáma és népszerűsége szépen növekedett.


"1995 márciusa: a Gellért-hegyi Csúcsfutás céljában - ahol éppen a Zöldpont "színeiben" forgattam - a BSI ügyvezetője, Kocsis Árpád felveti, hogy kellene egy futómagazin. Mondtam, hogy sohasem szerkesztettem újságot, de tetszik az ötlet. Azt mondta, nem baj, ő sem volt még kiadó... Májusban jelent meg az első szám 24 oldalon. Akkor - bár 1995 április 9-én éppen a 10. Vivicitt át ünnepeltük, idén pedig már a 30. Telekom Vivicittát - mégsem az volt a címlapon, hanem az akkor érvényes maratoni csúccsal az 1988-as Rotterdam Maratonon befutó Beleyneh Dinsamo. 2:06:50-es ideje 10 évig nem dőlt meg, ám utána szinte kétévente faragtak le belőle, az utóbbi 16 esztendő alatt majdnem három percet!" - fogalmaz Muladi György főszerkesztő a legújabb számban A Spuri Futómagazin első 20 éve című visszaemlékező írásban.

Kuriózumként megmutatjuk a pontosan húsz évvel ezelőtt napvilágot látott első Spuri-címlapot:


És még egy jó hír: a Spuri Futómagazin jövő héten megjelenő nyári száma már a nyomdában van!



fb share