Ki lesz 2015 Testébresztője? - Coca-Cola Testébresztő Díj

A Coca-Cola Testébresztő Díjat olyan edzők, illetve tornatanárok érdemelhetik ki, akik lelkiismeretes munkájukkal napról napra sokaknak mutatják meg a mozgás örömét. A nevezéseket 2015. június 7-ig várják, majd a szakmai zsűri kiválasztja azt a 10 legígéretesebb jelentkezőt, akikre online lehet majd szavazni. A 2 x 500 000 Ft-os fődíjat a zsűri döntése alapján kijelölt abszolút győztes, illetve a legtöbb szavazatot kapott közönségdíjas nyeri el.


Vannak, akik mindennap azért dolgoznak, hogy minél többeknek megmutassák: a rendszeres mozgás olyan boldogság, ami egy életen át tart. Ők nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy együtt napról napra aktív, egészséges életmódot folytathassunk. Az idén 10 éves Coca-Cola Testébresztő program előttük tiszteleg a Coca-Cola Testébresztő Díjjal, amelyet azok érdemelhetnek ki, akik szabadidősport-tevékenységük során kitartó és odaadó munkával sportolásra buzdítják közösségüket.

Az év két Testébresztője fejenként 500 000 forintot nyer, amit a szakmai zsűri kiválasztottja és a legtöbb szavazatot összegyűjtő közönségdíjas vihet majd haza. A nyereményt mindketten közösségük sportolási lehetőségeinek további fejlesztésére fordíthatják.

Az edzők, tanárok jelentkezését június 7-ig várják ezen az oldalon, majd a nevezési határidő lezárulását követően a szakmai zsűri dönti el, ki az a 10 jelölt, akit a legérdemesebbnek tart a díjra. A zsűri tagjai: Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, a MOB alelnöke, olimpiai bajnok úszó, Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője, versenyigazgatója, Tóth Valentin, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. kommunikációs vezetője, Béres Alexandra fitnesz világ- és Európa-bajnok és Lami Júlia életmód- és szabadidősport-újságíró, emellett a Sportért Felelős Államtitkárság egyik képviselője.

A 10 kiválasztottra online, a testebreszto.hu oldalán lehet majd szavazni, a voksolók között pedig értékes nyeremények találnak gazdára. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra a szabadidősport rangos világszervezete, a TAFISA (The Association for International Sport for All) budapesti világkongresszusán, 2015. október 14. és 18. között kerül sor.

További információk, nevezés és szavazás: www.testebreszto.hu



fb share