Kimondani is sok: 53 millió forinttal segítettünk idén

A BSI eseményein és közreműködésével több, mint 53 millió forint pénzadomány gyűlt össze 2015-ben. Köszönjük minden jótékony futónak és adakozónak, aki akár csak néhány forintot adott bele. Lássuk, miként állt össze ez a szám!


30. Telekom Vivicittá Városvédő Futás
Az idén először kétnapos eseményen hatalmas sikerrel zárultak a jótékonysági akciók is, 9 szervezet 12 490 000 forintot gyűjtött össze, ezzel messze meghaladtuk a tavalyi verseny hétmilliós jótékonysági csúcsát. Legalább 650-700 sporttársunk kötötte össze futását adománygyűjtéssel vagy demonstrált karitatív célt hirdető mezben.

20. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála
A "legszebb futóversenyen" jótékonysági termése 1 250 000 forint volt, amit a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület futói gyűjtöttek.

22. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó
A barátság versenyén a jótékonysági akciók végeredménye 10 800 000 forint lett, messze meghaladva a tavalyi verseny 3,5 milliós jótékonysági termését. Legalább 400 sporttársunk kötötte össze futását adománygyűjtéssel vagy teljesítette választott távját karitatív célt hirdető mezben a barátság versenyén.
A verseny keretében megrendezett METROPOL Médiabajnokság csapatai által befizetett jótékonysági nevezési díj nettó összegét, 114 000 forintot az SOS Gyermekfavlak kapták.
Az esemény résztvevői játék- és könyvadományokkal csatlakoztak a K&H gyógyvarázs programhoz, amely egy gyermek-egészségügyi intézmény számára juttatja el az összegyűlt több mint 600 darab, 10 kartondoboznyi ajándékot.
A versenyt követően a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megsegítésére indított támogató futás résztvevői vittek adományt a BSI raktárából.

30. Wizz Air Budapest Félmaraton
A rekordszámú résztvevő mellett az összegyűlt jótékony forintok összege is csúcsot hozott 8 szervezet, 400 követ, 7 500 000 forint. Újdonságként nagy sikert aratott mindkét napon a Magyar Élelmiszerbank jótékonysági konyhája, amelynek bevétele szintén karitatív célt szolgált.

30. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál
A rekord létszámú résztvevő közül legalább 1000 jótékony futó teljesítette úgy választott távját, hogy a versenyen megjelenő 11 karitatív szervezetért illetve támogatásra kínált jótékony célért is fusson. A versenyhez köthető pénzbeli adományok pedig meghaladták a 19 000 000 forintot.
A versenyt követően megmaradt 13 karton banánt a rendezvényünkön is jelen lévő Szociális Csomagküldő Mozgalom (SzOCsoMa) aktivistái Domonyban, Bátonyterenyén, Hejőszalontán, Kustánszegen, Vácegresen, Sóshartyánban, Szentmihálydombján és Bőcsön osztották ki rászoruló, elsősorban roma családoknak.
Több kartonboboz használt sportcipő és sportruha gyűlt össze adományként, amit a Magyar Vöröskereszt juttatott el rászorulóknak.

12. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton
Az Élménykülönítmény 5 futója 800 000 forintot gyűjtött a Bátor Tábor céljaira, daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására.

2. Rossmann Mikulásfutás
21 hatalmas kartondoboz telt meg azzal az ezernél is több játékkal, iskolaszerrel, édességgel, könyvvel amit az esemény résztvevői az állami gondozott és veszélyeztetett gyerekek támogatását vállaló ÁGOTA® Alapítvány óriási puttonyába hoztak.

Jótékonysági nevezési díjak
A versenyeinken partnereink, VIP vendégeink jótékonysági nevezési díjat fizetnek, az így beérkezett összeget a BSI 1 600 000 forintra kiegészítve, amellyel két karitatív szervezetet, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot és a Magyar Élelmiszerbank Egyesületet támogattuk.

Jótékonysági partnereink 2015-ben:

  • ÁGOTA® Alapítvány
  • Állatmentő Szolgálat
  • BAGázs Egyesület
  • Bajor Gizi Színészmúzeum
  • Bátor Tábor
  • Budapest Bike Maffia
  • Csemete Alapítvány
  • Csillagház Alapítvány
  • Csodalámpa Alapítvány
  • Gézengúz Alapítvány
  • KORE (Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület)
  • LÁSS! - Látássérültek Szabadidősport Egyesülete
  • Magyar Élelmiszerbank Egyesület
  • Magyar Hospice Alapítvány
  • Magyar Vöröskereszt
  • Mellrákinfo Alapítvány
  • NOÉ Állatotthon
  • Őrzők Alapítvány
  • Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány
  • SOS Gyermekfalvak
  • Sportos Cukorbetegek Egyesület
  • Suhanj! Alapítvány
  • Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat
  • Szociális Csomagküldő Mozgalom
  • UNICEF Magyarország
  • www.jougyekert.hu



fb share