Simona duplázna: Berlin után itthon is megfutná az olimpiai szintet

Eddig négyszer diadalmaskodott a Budapest Maratonon Staicu Simona, aki a legidősebb női induló a magyar bajnoki mezőnyben (44 éves), a 30. SPAR Budapest Maraton®-on viszont nem csak a győzelmei számát szeretné gyarapítani és az ötödik elsőségét ünnepelni, hanem az olimpiai szintet is megcélozza.


- A Berlin Maratonon teljesítetted az olimpiai szintet. Teljesen elégedett vagy az eredménnyel?

- 2:41:28-as idővel értem célba, ami 32 másodperccel jobb, mint a szintidő. De úgy érzem lehettem volna bátrabb is, megnyomhattam volna jobban az elejét, és így is bírtam volna a végéig, mivel az időjárás és a pálya is tökéletes volt, és bolyban tudtam futni, ami mindenképpen hozzájárul a jó futóteljesítményhez.

- Ezek szerint úgy érzed maradt még benned tartalék. Így könnyebb volt a regenerálódásod?

- Kemény volt így is ez a 42 km és mivel a két verseny között csak két hét telik el, így igazán fontos a precíz felkészülés. A maratont tisztelni kell. Nem lehet rögtön a verseny után újból keményen hajtani. Több mint 50 maraton után már tudom, hogy a testemnek mi a jó. Hiába vinne a lábam, az agyam még tudja, hogy nincs itt az idő a kemény edzésre, akkor visszafogom magam. De tény, hogy ha még lenne egy plusz hetem vagy pár évvel fiatalabb lennék, akkor még könnyebb lett volna a regenerálódás.

- Hogy készülsz fel ilyenkor, amikor két hét van két nagy verseny között?

- Berlinben a verseny után rögtön 3 km-et kocogtam levezetésként majd utána másnap 75 percet futottam laza tempóban. Aztán fokozatosan emeltem az intenzitáson. Én a verseny előtti időszakban egy napot ki szoktam hagyni és egy métert sem teszek meg, de megvan a napi tervem és annak megfelelően végzem a munkát. Ha pedig valamiért nem tudok kimenni, vagy nem annyit tudok futni, akkor otthon szobabiciklizem még. Tegnap éreztem először, hogy most már felfrissültem és tíz nap után kipihentem a berlini 42 km-t.

- A 30. SPAR Budapest Maraton®-on mi lesz a célkitűzés?

- Miért is ne próbálnám meg újra megfutni a szintet? Jó lenne, ha sikerülne, ha a körülmények is adottak lesznek és megúszom betegség vagy sérülés nélkül, akkor szeretnék még javítani is, és megcéloznám a 2:41-en belüli időt. Jó lenne itt is bolyban futni, úgy tudom, hogy Merényi Timi és Laluska Zsuzsa is indul és így szerintem könnyebb lesz jó időt elérni.

- A maraton után tervezel még más versenyen indulni?

- Egyelőre most elég km lesz a lábamban. Viszont az olimpiai szintet jövő május 31-ig lehet teljesíteni, addig szeretnék még kb két maratonon indulni és minél jobb időt elérni. Ha fiatalabb lennék, és többet tudnék edzeni, akkor szerintem a 2:37-es idő lenne a cél, de persze most már ez nem reális, de amíg érzek magamban erőt, addig ki akarom hozni a versenyeimből a maximumot.


Molnár Anett



fb share