Vajda Attilával kitolt a banán vasárnap

Vajda Attila a jövő nyári riói játékokat szem előtt tartva edzőjére és a józan eszére hallgatott. A 36. kilométernél feladta a SPAR Budapest Maraton®-t, nehogy az olimpiai felkészülése rovására menjen.

A mezőnyben három olimpiai bajnok is feltűnt, köztük a kenus Vajda Attila, aki nemcsak a jótékonysági váltó résztávját vállalta, de nekivágott a 42 195 méternek is. Célba azonban végül nem ért.

A borsonline.hu-nak így nyilatkozott: "A mórahalmi félmaratonon sajnos a cipő törte a lábam, hólyag lett rajta, nem volt egyszerű ezzel a "harci sérüléssel" célba érni, de akkor sikerült. Az edzőim aggódtak, hogy túlterhelem magam. Megbeszéltük, ha valami a riói felkészülésemet hátráltató esemény történik, akkor nem kockáztatok és inkább leállok a futással."

Vajda Attila végül a 36. kilométernél állt ki.

"A harmincadik kilométerig jó erőben haladtam, de ott elfogytak az energiaszeleteim, és emiatt banánt vettem magamhoz. Talán ezt nem kellett volna, a gyomrom nem bírta a terhelést. A második "ásításom" után úgy döntöttem, hallgatok az edzőimre, mert annál nincs fontosabb, hogy az olimpiára sikeresen kezdjem el a felkészülést. Az aszfalt nem tudott megenni, de a banán betett."



fb share