VÁLTOZÁS: Ingyenes a tésztaparti a SPAR Budapest Maratonon!

Belátva a késői meghirdetés problémáját és elfogadva sokak véleményét, megváltoztatjuk a korábbi döntést, a tésztaparti idén is ingyenes lesz az egyéni maratonistáknak és 30 km-t futóknak.


A Budapest Maratonok történetének 29 éve alatt eddig minden évben tartottunk tésztapartit. Az utóbb néhány évben jelentősen megnőtt a résztvevők száma, azóta arányaiban (nevezők max. 23%-a) és volumenében is egyre kevesebb futó vesz részt rajta. Ezért egyre nagyobb a bizonytalanság a megrendelendő mennyiség tekintetében, legalább olyan rossz ha marad több száz vagy - volt már ilyen - ezer adag tészta, mintha nem jut minden arra jogosultnak. Az egészségügyi előírások miatt a helyszínen kifőzött tésztát 40 percig lehet tárolni, utána meg kell semmisíteni, így sajnos jótékony célra sem tudjuk felajánlani a maradékot.

Megnéztük, hogy a világ hasonló nagy eseményein milyen módon próbálják ezt a bizonytalanságot és pazarlást csökkenteni és sok helyen azt találtuk, hogy a tésztapartin való részételt nem tartalmazza a nevezési díj. Ezért döntöttünk mi is úgy, hogy az idei évtől bevezetjük a megvásárolható tésztaparti jegyet.
A döntés már tavaly, az esemény meghirdetésekor megszületett, már ekkor beletettük az eseményinformációba, hogy "a tésztapartin való részvétel az esemény jegyének megvásárlásával lehetséges.". A részletek csak augusztus elejére tisztázódtak, ekkor tudtuk meghirdetni a vásárlási lehetőséget. Tudtuk, hogy a döntés nem fog osztatlan sikert aratni, ez így is lett.

Belátva a késői meghirdetés problémáját és elfogadva sokak véleményét megváltoztatjuk a korábbi döntést, a tésztaparti idén is ingyenes lesz az egyéni maratonistáknak és 30 km-t futóknak.
Egyetlen megkötést hozunk csak a fent leírt problémák elkerülésére: 2300 adag tésztát rendelünk, az előző évek tapasztalatai alapján ennek elégnek kell lennie. Az első 2300 jegyet beváltónak tudjuk biztosítani a tésztapartin való részvételt. Azoktól, akik nem férnek bele ebbe a számba vagy nem a kívánt ízű tésztát kapják, előre is szeretnénk elnézést kérni.
Akik már megvásárolták a tésztaparti jegyet, szeptember 22-ig e-mailben értesítjük a visszafizetés módjáról.

Köszönjük megértéseteket és további sikeres felkészülést kívánunk!



fb share