Vidáman indult a 30. SPAR Budapest Maraton Fesztivál

Híres színész és a riói olimpiára készülő futó is résztvevője volt az először a teljes hétvégét kitöltő SPAR Budapest Maraton® Fesztivál első napjának. Szombaton 10600 nevezőt számláltunk.


Az első rajtjelet Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára adta meg 9.30-kor, 12,5 fokban. Az államtitkár asszony - aki vasárnap a Coca-Cola Testébresztő 30 kilométert tervezi teljesíteni - maga is nekivágott a 600 méteres távnak gyermekeivel. (Sőt, később a váltóversenynek is.) Ugyaninnen, a Hősök teréről indultak húsz perccel később azok, akik a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamra neveztek. Megható volt látni, hogy rengetegen futottak úgy 400 métert, hogy egy fogyatékkal élő kezét fogták, vagy kerekesszékes fiatalt toltak maguk előtt.

A mezőnynek tagja volt a Játékszín több művésze is, köztük Szervét Tibor. "A Játékszín rendszeresen vesz részt ilyen versenyeken, az aktualitás miatt azonban különösen fontos volt számunkra a nevezés. A Virágot Algernonnak próbáinak megkezdése előtt találkoztam értelmi fogyatékos emberekkel, megismerkedtem szokásaikkal és életükkel, de az érintettség ellenére megrendítő élmény volt ide kijönni és találkozni olyanokkal, akik - normális mércével - alig bírnak járni, de futnak, sőt versenyeznek és fantasztikus teljesítményre képesek" - mondta a színész.


A SPAR Budapest Maraton® 3*2 km-es váltó több mint másfélszáz csapatot vonzott, köztük családi, baráti és szó szerint versenyző triókat is. A leggyorsabb a Triatlonosok hármasa volt. A leghosszabb, az ötkilométeres Riska Minimaraton rajtjánál rengetegen gyülekeztek délután kettőkor, négy percig tartott, mire mindenki elindult. A győztes az a Csere Gáspár lett, aki alig néhány napja elmondhatja magáról: olimpiai szintidővel rendelkezik a 2016-os riói játékokra. Így nyilatkozott: "Végig egyedül futottam, tulajdonképpen bemelegítésnek szántam a mai napot a holnapi Flora Maratonstafétán való szereplésem előtt. Biztató volt. Az egyéni maratont kihagyom, bár kipihentem magam, de még nem töltődtem fel a berlini futás óta."

2,7 kilométernek háromszor is nekivágtak a Hősör terére érkezők. Az Actimel Maratonkán belül előbb az EMMI Suli Futamot rajtoltatta el az újdonsült sportállamtitkár, Szabó Tünde, aztán ugyanebben a versenyszámban következtek a nem kollektív (iskolai), hanem az egyéni nevezők. A napot pedig a SPAR Gyaloglás zárta, ugyanezen a távon.

A nap hat versenyszámára összesen 10600-an neveztek, és a borús, de csapadékmentes idő végig kitartott, így senkinek sem lehetett oka panaszra. A legmagasabb hőmérséklet 15 fok volt.

Mindeközben az Ötvenhatosok terére érkező futók és barátok, családtagok a kiállítók sátrait, termékmintáit élvezhették, s színpadi programok, bemutatók is színesítették a programot.


Eredmények:

SPAR Budapest Maraton® 3*2 km-es váltó:
Férfiak:
1. Triatlonosok (Venczel Réka, Kiss Gergely, Oláh Csongor) 0:22:28
2. Corvin (Tóth Zoltán, Tóth Levente Zoltán, Eperjesy Benjamin) 0:23:15
3. Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum (Székely Norbert, Szabó Kristóf, Krauss Ernő András) 0:24:15
Nők:
1. Musztáng (Bugyáki Csenge Hanna, Bugyáki Maja Gréta, Bugyáki Jázmin Orsolya) 0:25:53
2. Bogyókák (Tekeres Judit, Tekeres Hedvig, Böröcz Kata) 0:26:40
3. Cigánylányok 0:26:47

Riska Minimaraton:
Férfiak:
1. Csere Gáspár (BEAC) 15:13
2. Koch Domonkos (BEAC) 16:36
3. Teőke Ágoston (Vasas) 17:59
Nők:
1. Peszteg Dominika (FTC) 18:35
2. Bánhidi Eszter (Honvéd) 21:06
3. Halász Laura (Budapest) 21:27

Az összes váltóeredményért ide kattints. (A többi versenyszámnál nem volt nettó időmérés.)

További híreket, érdekességeket, videókat, fotókat posztoltunk a nap folyamán a SPAR Budapest Maraton® Facebook oldalán.


Fotó: BSI/Földházi Árpád



fb share