Betyár Bazár lesz a 19. KPMG Kékes Csúcsfutással egy időben

Június első hétvégéjén második alkalommal várja vendégeit a Mátrafüredi Betyár Bazár. A koncertekkel, kiegészítő programokkal színesített eseményen kézműves kirakodóvásár és kincskereső játék is szórakoztatja a nagyérdeműt.


A rendezvényen a részvétel ingyenes, s mivel a két nap változatos programjai remek kiegészítései lehetnek az idei KPMG Kékes Csúcsfutásnak, a szervezők arra biztatják a versenyzőket és hozzátartozóikat, hogy csatlakozzanak a Bazár közönségéhez is.

Az esemény életre hívói azt szeretnék, ha Mátrafüredre még több színvonalas rendezvény csábítaná a turistákat, ezért hagyományteremtő céllal hozták létre a Bazárt. A népi hősöknek is tartott betyárok ugyan csak nevükben jelennek meg a Bazáron, de az eseménynek azok a vendégek lehetnek az igazi hősei, akik részt vesznek a játékon.

A minden hónap első hétvégéjén megrendezendő "kincskereső piac" lényege hogy miközben a 24-es út mentén a Mátra Tourinform (High-Tech Sportok Bázisa) és a Palóc Babaház közötti járda vonalában, a hivatalos Palóc úton autentikus környékbeli kézmívesek mutatják be portékájukat, a bazárra látogatókat különféle játékok, rendezvények szórakoztatják, melyek középpontjában természetesen füredi nevezetességek állnak. A település más részein is lesznek árusok, így a játékosok nagy és kis kört is megtehetnek, egész Mátrafüredet átszelve.

Bővebb információ itt.



fb share