Újabb remek napot zárunk, kemény kaptatóval

A 9. Spuri Balaton Szupermaraton második napja a tókerülő futók számára előírt 52,9 kilométer mellett félmaratoni betétszámot is tartogatott. No meg a táv végére egy gyilkos emelkedőt a szigligeti vár bejáratáig.


A Balatonkerülő verseny második napi távja 4 és fél kilométerrel hosszabb volt, mint az első, az időjárás azonban nem változott: ismét napsütéses, szélcsendes időben lehetett futni Szigligetig. A 10:30-as fonyódi rajtnál 7 fokot mutatott a hőmérő.

A csapatversenyben küzdő a Sashegyi Gepárdok ismét jelentős előnnyel értek célba, így összetettben is őrzik első helyüket. (Bő öt perccel később a Coca-Cola Testébresztő gárdája bukkant fel.)

Egyéniben Steib Péter ezen a napon is győzött (3:43:36), mögötte ezúttal a német Christoph Lux érkezett ebben a kategóriában (3:48:40). Összetettben 10 perc Steib Péter előnye "féltávnál". A napi győztes a hölgyeknél egyéniben ismét Ladányi Tímea volt (4:31:22).

A férfi párosoknál - miként tegnap - a Bartos-Kardos Team volt a leggyorsabb, a nőknél viszont a Sárvári Lányok beelőzték a Herceghalom- Püspökladány duót. A vegyespárosok között továbbra is A csont nem fárad?! vezet, most már közel félórás előnnyel.

A hölgyek csapatai között a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának váltójáé a pénteki legjobb idő. A napi maraton+ versenyszám 27 nevezőt számlált, a leggyorsabb célbaérkező közülük dr. Lubics György (4:38:42). A nap összes eredményéért és az összetett állásért ide kattints.

A Spuri Balaton Szupermaraton második napjára Keszthelynél becsatlakozott további 749 futó. Ők a félmaratoni távra neveztek be, amelynek célja ugyanúgy a szigligeti vár volt. Így a négy napot és a 21 kilométert vállalók együtt küzdhettek meg az útvonal legvégén található, nagy kitartást igénylő emelkedővel. Voltak, akik hárman, kézenfogva húzták fel egymást a szigligeti vár bejáratához.

A félmaratonisták között Bojtor László volt a leggyorsabb, a nőknél Rozsnyai Lilla lett az első hely. Érdekesség, hogy a férfiak között a harmadik legjobb időt egy madagaszkári versenyző futotta, igaz, Gilot egyetemista kora óta hazánkban él és van magyar állampolgársága is.


A Spuri Öböl Félmaraton dobogós helyezettjei:
Férfiak:
1. Bojtor László (1:27:25)
2. Tótfalussy Balázs (1:28:24)
3. Solomampianina Gilot (1:28:37)
Nők:
1. Dr. Rozsnyai Lilla (1:29:18)
2. Peresa-Könczöl Anett (1:35:35)
3. Naszódiné Szilágyi Szilvia (1:38:11)



fb share