Budapesti futóturizmus 2015-ben: 2,77 milliárd forint közvetlen költés

Lássuk a futást úgy, ahogy eddig még soha - ezzel a jelszóval tartott a BSI sajtótájékoztatót kedden a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Megdöbbentő számok láttak napvilágot a külföldi futók ideutazása és a versenyek gazdasági hatása kapcsán.


A BSI három nagy tavalyi versenyére - 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futás, 30. Wizz Air Budapest Félmaraton, 30. SPAR Budapest Maraton - a világ több mint 80 országából 17300 külföldi futóturista (futók és kísérőik) érkezett hazánkba. Nagyjából 65500 éjszakát töltöttek Budapesten (főként négycsillagos szállodákban és apartmanokban), s becslések szerint magyarországi tartózkodásuk során összesen 2,77 milliárd forintot költöttek el különféle szolgáltatásokra.

A Budapesti Sportiroda számára a KPMG Tanácsadó Kft. készített tanulmányt, amelyből a futóturizmushoz köthető számok mellett az államkasszába befolyó összegek is megjelennek.

"Tudtuk, hogy a futóversenyek rendelkeznek szemléletformáló hatással, de most egy kézzelfogható, gazdasági hasznot is láthatunk. Turisztikai szempontból is nagyon fontosak ezek a versenyek, a regisztrált futók száma 2015-ben meghaladta a hetven ezer főt. Nemzetgazdasági szinten közel 880 millió forint adó- és járulékbevételt biztosítottak az államháztartás számára ezek a futóversenyek. Azt gondolom, makrogazdasági szinten is igen komoly bevételről van szó" - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Hozzátette: a szállásdíj-bevételek is lendületes növekedésről tettek tanúbizonyságot, s ez hozzájárult a teljes magyar turizmus 2015-ös növekedéséhez. "Olyan ágazatról van szó, amely stratégiai terület és dinamikus fejlődés jellemzi. Örömmel mondhatom, a magyar kormány részéről minden támogatás rendelkezésre áll, látván, hogy a sport nem csak látványosság, hanem komoly gazdasági erő is. Ráadásul az eseményeknek olyan pozitív médiavisszhangjuk van külföldön is, amely elismerésre méltó."


Kocsis Árpád, a BSI ügyvezető igazgatója kiemelte: 2010 óta majdnem megháromszorozódott a külföldi futók száma. "Ennek két oka van: 2013-ban a tavaszi Vivicittát kivittük a nemzetközi futóturista-piacra, s az esemény hamar felnőtt az őszi hagyományos Budapest Félmaraton mellé. A másik, hogy 2013-ban és 2014-ben a Nemzetgazdasági Minisztériummal rendkívül sikeres külföldi promóciót végeztünk." Hozzátette: Magyarország ár-érték arányban nagyon megfelel a külföldi futók számára, még a kelet-európai országok lakóinak is. "A legfontosabb érték: 65500 vendégéjszaka a három hétvégén. 2010-ben ez a szám még 20 ezer alatti volt."

A KPMG a 30. Wizz Air Budapest Félmaraton és a 30. SPAR Budapest Maraton Fesztivál nemzetgazdasági hatásainak vizsgálatát külön is elvégezte. Indra Dániel, a KPMG senior managere elmondta, a tanulmány módszertana három lépcsőből állt: adatgyűjtés, adatelemzés és hatásvizsgálat.


A két őszi futóverseny megrendezéséből fakadó közvetlen gazdasági hatás a hazai és külföldi futóturisták kiadásai, az országon belül elköltött rendezési költségek és a szponzori aktivitás összegeként becsülhető meg. A hazai forrású, közvetlen költés 2,65 milliárd Ft-ra tehető. A közvetlen hatáson, kibocsátáson túl a futóversenyek közvetett módon is hatással vannak a magyar gazdaságra. A multiplikátor hatás bevezetése után megállapítható, hogy a versenyekhez köthető teljes kibocsátás 4,44 milliárd forint volt. A vizsgálat kimutatta, hogy a két őszi futóverseny potenciálisan akár 1,78 milliárd forinttal is hozzájárulhatott Magyarország 2015-ös évi GDP-jéhez, mely kizárólag a Magyarországon belüli hozzáadott értéket tartalmazza.

A számítások alapján továbbá feltételezhető, hogy a versenyek nemzetgazdasági szinten akár 880 millió forint adó- és járulékbevételt biztosítottak az államháztartás számára.


Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese felszólalásában így fogalmazott: "Hiánypótló tanulmány született. Amikor a főváros arról gondolkodik, hogyan viszonyuljon a turizmus egy szegmeséhez, nagyon fontos, hogy lássunk számokat, amelyekből ki lehet indulni. A főváros jelentős fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, talán ennek is köszönhető, hogy a futóturizmus terén is ilyen kiugró számokat értünk el. A világszínvonalú sportrendezvényeken belül a szabadidősport-események támogatása is kiemelten fontos számunkra."

Az ehhez kötődő fejlesztések között a margitszigeti futókört említette példaként. Budapest főpolgármester-helyettese a tanulmányból kiemelte: a futóturisták közel fele idén először járt Magyarországon, és nyilatkozataik szerint több mint 70 százalékuk 5 éven belül biztosan újra meglátogatná a fő várost.

A KPMG-tanulmány összegzése pdf formátumban elérhető itt.




Fotó: Kozma János



fb share