Nincsenek már műanyag poharak az útvonal mentén

A rakpartokon tomboló szél a frissítőállomásoknál új helyzetet teremtett. A verseny napján és hétfőn is a dolgoztak azon a BSI munkatársai, hogy a szél által a Dunába fújt műanyag poharakat összeszedjék.


A 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson vasárnap három olyan frissítő állomást üzemeltettünk, amelynél közel volt a Duna. A rendkívüli széllökések miatt a poharak egy részét a folyóba fújta szél, ezt látva menet közben technológiát is váltottak munkatársaink, és kérték a futókat, hogy lehetőleg a kézben tartott hatalmas zsákokba is dobják a poharakat. Igaz, ez új és szokatlan volt a résztvevőknek.

A Facebookon terjedő fotó akkor készült, amikor még javában zajlott a verseny, ám a szokásostól eltérően a frissítőállomásokon dolgozók közül néhányan már ekkor megkezdték az eldobott műanyag poharak begyűjtését. Az utolsó futó elhaladtával pedig a természetesen mind az úttestről, mind pedig a vízpartról - ahonnan csak lehetséges volt - felszedték a szemetet.


Ugyanakkor tudjuk, hogy az óriási szél a poharak egy részét messze sodorta a frissítőállomásoktól és kisebb hányaduk a Dunapartra és a Dunába került. Emiatt a verseny másnapján, hétfőn két csapat nekiindult, hogy végigjárja a budai és a pesti partszakaszt, és felszedték az összes műanyag poharat, ami még maradt. Sőt, délben további két kolléga egy bérelt motorcsónakba szállt, és a vízről is összeszedik azon poharakat, amelyek a partról nem voltak elérhetők.

Évtizedek óta üzemeltetjük a frissítőállomásokat, évente nagyjából 150-et az ország rengeteg pontján. Mindig és mindenhol feltakarítjuk a szemetet. Ez nem csak alapvető feladatunk, de elkötelezettségünk is. A világon mindenhol hasonló technológiával működik az ilyen állomásokon a frissítés: a legtöbb futó elveszi majd a földre dobja, a szervező pedig összegyűjti.


Tanulságos számunkra a tegnapi nap, hiszen olyan szélviszonyokkal találkoztunk, amilyet eddig nem tapasztaltunk. De a jövőben erre is fel kell készülnünk minden vízparti frissítőállomásunkon. Ehhez módosítjuk mostani gyakorlatunkat, beépítjük ezt a biztonsági elemet is.



fb share