Debütált a Hungexpo a maratonváltón

Több mint 1000 csapat és 2170 egyéni induló állt rajthoz a 25. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón. Az impozáns, fedett rajt/célegyenes a nap minden időszakában jól teljesített. Napközben árnyékot, a délutáni esőben fedezéket biztosított.Az eseményen két félmaratont foglalta keretbe a váltócsapatok versengését.

Az 25. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó 8:30-kor a korai félmaratoni futammal indult. Az esetleges nyári melegtől történő félelem miatt a reggeli rajt teltházzal futott. Az 1500 fős mezőny 3 perc alatt rajtolt el a Hungexpo G pavilonja melletti, fedett passszázsról. A félmaratoni futókat a bemelegítést is vezető Béres Alexandra és kislánya rajtoltatta el.



A helyszín adottságainak köszönhetően impozáns, fedett rajt/célhelyszínt építettünk, melyen a mezőny minden kör végén, illetve elején átszaladt. Az első és a második kör végén is Galamb Csaba vezette a mezőnyt, behozhatatlan előnnyel. Beda Szabolcs és Varga Dániel felváltva futottak mögötte a második és a harmadik helyen. A 21,1 kilométer végére az élen nagy változás nem történt. Galamb Csaba megnyerte a futamot, Varga Dániel másodikként, Beda Szabolcs pedig a dobogó harmadik fokára ért oda.
A női versenyben mindvégig Staicu Simona haladt a mezőny elején, és meg is nyerte a nők versenyét. A célban Juhász-Ladányi Tímea és Nagy Csilla követte a klasszis futónőt.



A korai mezőnyben sok ismerős arc is feltűnt, velünk futott például Bazsinka József és az ő tubája, Vadon Jani rádiós műsorvezető is.

A nap 12 órakor a 3*2 km-s minimaraton-váltó futamával folytatódott. A rajtvonal mögött sok volt a gyerek, a családi csapat. Idei újdonságként a 101 minimaraton-váltó csapattagjait is éremmel vártuk a sikeres célba érés után. A minimaraton volt az egyetlen szám, amelynek útvonala eltért a többi táv számára kijelölt 7032 méteres körtől. A háromfős váltók tagjai egységesen egy 2 kilométeres kört futottak a Hungexpo területén, és a rajt/célhelyszínen újra és újra áthaladva váltották egymást.
A legrövidebb váltószám győztesei a férfiak között a Trónfosztók lettek 22:43-as idővel, a nők leggyorsabbjai a KSI 2004 csapat lett 23:25-ös idővel.



A mezőnyben ott voltak az Ökumenikus Segélyszervezet által támogatott gyerekek is, és a szervezet jótékony futói, köztük Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Rátonyi Kriszta műsorvezető és Thuróczy Szabolcs színész is. A váltót követően az Ökumenikus Segélyszervezet flashmobján vehettek részt az esemény jótékonykodásra nyitott résztvevői. A "flashmobolók" 4 nagy zászlót megemelve a segélyszervezet által működtetett adományvonal számát, a 1353-as számnégyest formázták meg a verseny helyszínén - ezzel hívva fel a figyelmet a támogatás fontosságára és lehetőségére.



Kora délutánra már több szenzáción is túl voltunk, mégis hátra volt még a nap fele. 13 órakor újra megtelt a fedett, vagyis árnyékos rajtegyenes futóval: a maraton- és a félmaratonváltók első futói vártak arra, hogy elinduljanak a csapatversenyben. A félmaratoni távon 544 háromfős csapat nevezett, a maratonváltóra közel 400 csapat váltott helyet, közülük kb. 300 csapat klasszikus hatfős csapatban vágott neki a 42,2 km-s távnak, a többiek 3 vagy 4 fős csapatban futották le a 6*7032 méteres útvonalat.
A félmaraton- és maratonváltó csapatok közös rajtban vágtak neki a távnak. A körverseny nyüzsgő izgalmát elsőként a félmaratoni váltók győztese, a PwC Triathlete törte meg 1:20:18-as időn belüli célba érkezésével. Őket a Polar Boys (1:20:18), majd az IBM Légvonal 2 (1:24:23) követte a célban. A női félmaratonváltót a Csapatunk! nyerte az Így alakulat és a Szolnoki lányok fantázianevű csapat előtt.
A váltózónának is otthont adó impozáns passzázs szuperül működött. A csapatok éppen várakozó váltótagjai fedett helyen várhatták, hogy átvegyék az éppen futó csapattárstól a stafétát.


A félmaratoni távon 3 óra, a maratonváltón 5 óra állt rendelkezésre a táv teljesítéséhez. Előbbin 544, utóbbin 391 csapat indult.
A maratonváltók első célba érkezését megelőzte az egyéni félmaratoni verseny délutáni futama. 15 órakor több mint 600 egyéni futó csatlakozott a váltócsapatok éppen futó tagjaihoz, hogy egyénileg tegyenek meg 3 kört a körverseny 7032 méteres útvonalán. A nap második félmaratonját Yakiv Savchenko nyerte 1:20:07-es idővel. A női leggyorsabb Nagyné Korom Zsanett lett 1:32:13-as időredménnyel.

A maratonváltó célba érkező csapatai között a MINDSYSTEM.HU és az Ageless Runners remekeltek.

Ahogy mindig, idén is rendeztünk tematikus versenyeket/kupákat, ilyen volt az Egészségőr Kupa, amelyen az egészségügyi intézmények 75 váltóban induló dolgozói versengtek egymással, a Diplomata Kupán 7 diplomatacsapat mérettetett meg, a Jogi Fórum Kupán pedig a jogász szakma futócsapatai próbálták dűlőre vinni, hogy a tárgyalótermen kívül, a 38 váltó kózül futópályán ki a jobb. A K&H mozdulj! félmaratonváltón hagyományosan a média képviselői is hátrahagyják egy kicsit a kamerát, vagyis kipróbálják, milyen annak másik oldalán. Idén 16 médiaváltó mérkőzött meg egymással a 21,1 kilométeres távon. A média csapatai amellett, hogy gyorsak voltak, csapatnévkreálásban is az élen jártak. Az egyik legkreatívabb névvel az MTVA - Se kép, se hang nevet viselő váltója nevezett.

A 25. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó része a céges pontgyűjtő versenyének. A Fut a Cég sorozat keretein belül 260 cég 2700 egyéni és csapatos futója állt ma rajthoz.



Egyéni félmaraton - 8:30-as rajt
Férfiak:
1. Galamb Csaba 1:13:07
2. Varga Dániel 1:18:46
3. Beda Szabolcs 1:19:08
Nők:
1. Staicu Simona 1:27:35
2. Juhász-Ladányi Tímea 1:37:49
3. Nagy Csilla 1:39:28

Egyéni félmaraton - 15:00-s rajt
Férfiak:
1. Savchenko, Yakiv 1:20:07
2. Mátyus F. Csaba 1:29:02
3. Kapocsi Gergely 1:30:53
Nők:
1. Nagyné Korom Zsanett 1:32:13
2. Kardos-Bársony Szilvia 1:39:47
3. Gorsin, Katarina 1:40:27

Minimaraton-váltó:
Férfiak:
1. Trónfosztók (dr. Bognár Csaba, Suszter Márk Imre, Fülöp Sándor) 22:43
2. KSI 2006 (Pelle Tamás, Fábián Máté, Tóth Ákos) 24:46
3. KSI MIX (Tóth Milán, Pelle Krisztina, Tőrincsi Lilla) 26:59
Nők:
1. KSI 2001 (Pella Zsófia, Putyera Brigitta, László Beáta) 23:25
2. Musztáng (Bugyáki Csenge Hanna, Bugyáki Maja Gréta, Bugyáki Jázmin Orsolya) 24:32
3. Szerencsi Kézisek (Katona Petra, Konyári vivien, Galyas Dorka) 27:30

Félmaratonváltó:
Férfiak:
1. PwC Triathlete (Halmosi Gábor, Halász Ádám, Bogdány Kenéz) 1:20:18
2. Polar Boys (Al-Hajal Sándor, Németh Viktor, Pintér András) 1:22:58
3. IBM Légvonal 2 (László Árpád Szabolcs, Licsák Zoltán, Al-Hajal Sándor)
Nők:
1. Csapatunk! (Hornyák Anna, Laczka Gréta, Spiller Tiziana) 1:35:42
2. ÍgyAlakulat (Dr- Bán Melinda, Szala Nóra Dr., Szegő Csilla dr.) 1:41:43
3. Szolnoki lányok (Pató Mária, Szabó Krisztina, Telepovszki Ágnes dr. ) 1:45:17

Maratonváltó:
Férfiak:
1. MINDSYSTEM.HU (Beda Szabolcs, Csőkör Zoltán, Holczer Péter, Trábert Attila, Szabó Gábor, Szántó Bence) 2:45:59
2. SZKHSE1 (Fekete Balázs, Szentmihályi-Nagy István, Barna Zoltán, Takács Dániel, Major Csege, Csáki Attila) 2:52:07 3. kiRUNdulás (Szécsényi Ádám, Stokinger Zoltán, Musszer Roland, Kovács Zita, Szendrei Zoltán, Józse Gábor) 2:52:52

Nők:
1. Ageless Runners (Szalai Anett, Jakab Ágnes, Sós Orsolya, Falcz Zsófia, Szántó Anna, Fekete Zsófia) 3:14:28
2. Richter Sprint Ladies (Garai Ágnes Szonja dr., Harza Noémi, Herku Katalin, Pap Viktória dr., Kada-Molnár Krisztina, Sass Diána) 3:25:09
3. SZKHSE (Néda Júlia, Papp Dorka, Pejker Csenge, Pejker Anna, Gubás Fanni, Draxler Alexia) 3:33:50

diabajnokság:
Férfi:
1 SHW NEWS FÉRFI (Papp F. Ferenc, Schneider Pál, Feitscher Dávid) 1:33:38
2. GYALOGKAKUKK (Mészáros Csaba Kátai Gergely Péter, Monostori Eszter) 1:46:09
3. FMC - Fehérvár Médiacentrum (Somos Zoltán, Kaiser Tamás, Hódi Dániel) 1:47:13

Nők:
1. MTVA-Csajok (Paróczai Mária, Bordás Ilona, Csikós Ividő ifj.) 2:15:08
2. SHV NEWS NŐI (Schneider Erika, Csehák Fanni Viktória, Tar Ilona) 2:17:28
3. MTVA-Csaj Csajok (Herczeg Lili, Szabó Zsóka, Mizsei Erika) 2:17:43

A részletes eredménylistákat itt böngészheted.



fb share